A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Hajnóczi Gyula: Baláca jövője. Gondolatok egy újabb épületrekonstrukció terve kapcsán

mivel az OMvH-nak a rendezés érdekében történő szándékát aktivizálta, de főleg azért, mert Baláca egy nagyobb körzet régészeti specifikumának központi bemutatóhelyévé válik. A romkert fokozatos kialakításának a menetében az ún. X. épület helyreállítása a következő feladat. A viszonylag szerény - 12 m x 26 m - méretű, de nem jelentéktelen, téglalap alaprajzú épület, főtengelyével párhuzamosan a peristyliumvilláéval, annak tőszomszédságában fekszik, enyhén kiemelkedő terepterasz szélén. Ennek következtében az épületnek a villa felé eső oldalán a külső járószintek azonosak, de az ellenkező oldalon 1,00-1,20 m-el magasabban terül el az alapsík. A régészeti feltárás és kutatás alapján - a helyreállítást meghatározó - alábbi adottságokkal és lehetőségekkel kellett számolni. Az alaprajz négy egységre oszlik a kőfalakkal határolt maradványok szerint: A. - fűtőtér, B. - 1. sz. helyiség, C. - 2. sz. helyiség, D. - kis „vestibulum" a főépület felőli oldalon (2. ábra). A fűtőtér, a praefurnium határfalai, többé-kevésbé megmaradtak, valamivel az alapozás fölött. Padlószintje természetszerűleg alacsonyabb, mint a fűtendő teréé, az 1. sz. helyiségé. A befűtónyílás tégla boltíve részben átvészelte a pusztulást. A 12 m x 15 m méretű 1. sz. helyiség térhatárai opus quasi quadratum módján készültek, ezek felmenő szakaszai váltakozó magassággal kerültek napvilágra. A belsőséget alaprajzi vetületében fűtőcsatorna-hálózat osztotta hat egyenlő nagyságú mezőre. A csatornák oldalai falazottak, hypocaustum-pillérek és tubus-lenyomatok egészítik ki a fűtésrendszert. A fűtőcsatornákat vörös homokkő-lapokkal fedték le, amelyekre terrazzoréteg került. Mind a csatornafedkövek, mind a belső járószintet meghatározó terrazzopadló-maradványok elegendő támpontot nyújtottak az alaprajzi helyreállításhoz, amely - a falkoronák kiegészítésével és védelmével együtt - 1991-ben meg is történt. A térbe, a padlóra bedőlt favázas szerkezetű válaszfal-maradvány pedig - helyzeténél fogva és a 2 láb távolságra lévő dúcok kiosztásrendje alapján azt mutatta, hogy a térség, légterét illetően is hatosztatú volt és középfolyosós elrendezésű. A 2. sz. helyiséget vékonyabb és gyengébb minőségű falak határolták, mint az 1. sz. helyiséget, és mint esetleges porticust utólag építették ahhoz, de ennek azonban zártnak kellett lennie, hiszen a padlót itt is - két egymást követő rendszerben - a fűtőcsatornák melegítették föl. A porticusból valószínűleg az 1. sz. helyiség felé is, és a külvilág felé is a közlekedési kapcsolat lehetősége fennáll. Az épület fő megközelítését a - villa felőli oldalon - néhány fokos lépcsővel bíró, valószínűleg fedett előtér - vestibulum biztosította. Az épület rendeltetésére utaló, meghatározó erejű régészeti lelet nem került elő a falak közül. Az objektum építészeti adottságai és térrendszere alapján azonban méltán feltételezhető, hogy szolga-szállás céljaira létesült a főépület közelségében. (Palágyi S. az 1983-1989-es ásatásokra alapozott véleménye nyomán). Éppen helyzete vetette fel azt a gondolatot, hogy kellő kialakítással olyanná lehet tenni, ami más - talán elevenebb - hatású lesz, mintha a romok állagát egyszerűen csak megvédenénk. Természetesen az esetleges bátrabb rekonstrukciót hiteles adatok birtokában lehet és szabad csak eszközölni. Ilyenek azonban itt szép számmal akadnak: ismeretes az épület fűtésrendszere és ezzel együtt a térosztása, emellett a belső térmagasságot is meg lehet határozni a bedőlt válaszfal lenyomataiból - olyan lelemény, ami csak nagyon ritkán kíséri a hasonló jellegű romemlék feltárását. A fedélszék, a tető hajlásszöge stb. széltébenhosszában azonos szerkesztési elvek szerint készült az idő tájt, ami szinte típusmegoldásként ismételhető, így a didaktikus, élményeztető, 1 : 1 léptékű rekonstrukciót, tudományos hitelességgel létre lehet hozni, annál is inkább, mivel az épület tömegformálása is csak egyszerű lehetett. Az elvi rekonstrukció megvalósítási szándékát azután további meggondolások terelték a felé, hogy kivitelezési tervek is készüljenek. A teljes épületrekonstrukció valójában önmagában - eleddig hazánkban alig ismert - didaktikai értéket teremt, hiszen az épület műszaki és művészeti eredményei egyaránt, „kézzel foghatóan" érthetővé és élvezhetővé válnak. A megvalósult példák azonban azt mutatják, hogy funkciót is biztosítanak az újjászületett objektumnak. Az „igazi" rekonstrukciót az jelenti, ha az épület „tartalmát" is rekonstruálják, azaz az eredeti rendeltetését visszaadják neki (Xanten, deversorium: korhű berendezéssel, római ételek felszolgálásával stb.). Általában azonban a muzeális tárggyá lett épület muzeális anyag befogadójává lesz: elsősorban az ott talált leletek kiállítóhelyévé, mint ahogyan ez Carnuntumban történt, a teljesen rekonstruált Diana szentély esetében, amelybe tárlókat, pannókat, egyéb installációt helyeztek el az anyag befogadására és értelmezésére, s így múzeum jött létre a múzeumban. A balácai központi villaépületet ezért lehet villamúzeumnak nevezni, mert abban is valami hasonló történt, azzal a különbséggel, hogy a befoglaló építészeti keret nem lépett fel az épület hű rekonstrukciójának az igényével, csupán utalások történtek a hajdanvolt épület jellegére vonatkozóan, a benne uralkodó atmoszféra visszavarázsolására. A X. épület helyreállítására készült terv azonban továbblép, mert megkísérli az objektum egykori arculatát, valóját felidézni. A helyreállítás ilyen mértékét-módj át - zárt terek létrehozását - gyakorlati megfontolások is támogatják. Az ásatások lebonyolításához szükséges provizóriumok helyzete, a rommező romkertté való kialakításának kezdetétől fogva problémát jelentett. A faházak és az egyéb létesítmények látványa ui. az országútról is, de a beérkezés körzetéből is zavarólag hat az ala232