A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

V. Fodor Zsuzsa: A veszprémi Ipartestület története (I. rész 1886–1890)

testület anyagi helyzetéről, melynek során utaltak az Iparos körrel való közös lakrészbérlés előnyeire. Az évi 30 forint megtakarítás a testület javát szolgálta. Az 532 iparost számláló Ipartestületnek egyébként 1299 forint 42 krajcár készpénzvagyona volt takarékban, a tagoknál pedig még mindig 1679 forint volt kinnt hátralékban.

67 Az 1890. március 8-án lezajlott elöljárósági ülés változást hozott a vezetőség összetételében. Új alelnöke lett a testületnek Brenner Lőrinc személyében, de a jegyzői feladatokat is más személyre osztották. Farkas Lajos jegyző önként lemondása miatt Mészáros Mihály kapta ezt a megbízást titkos szavazás útján. Élve a szakosztályi lét által nyújtott lehetőségekkel, a bőripari szakosztály benyújtotta kérelmét temetkezési és egyéb kiadások fedezésére 50 forint erejéig. Az elnöki engedélyhez írásban beadott, megindokolt felterjesztés kellett, s ez utóbbit meg is tették az érdekelt tagok. A szakosztály a pénzt azonban nyomós indokokra hivatkozva nem kapta meg. Az ezzel elkezdődött feszültség még inkább fokozódott a soproni ipar- és kereskedelmi kamara felhívására. A kamara ajánlatot tett 600 pár bakancs veszprémi iparosok által való elkészítésére. A feladatot Mészáros Mihály és Fix Gábor iparosok elvállalták, de a munka elvégzéséhez fontos anyag megvásárlására szükségük volt 3000 forintra, amelyet az Ipartestület pénzéből próbáltak meg engedély útján kiutaltatni. A kérést az elnökség megtagadta, mire Mészáros Mihály lemondott a jegyzői tisztségről. így került sor április 14-én Várkonyi Dezső lapszerkesztő jegyzővé történő megválasztására. Az Ipartestületen belül kialakuló nézeteltérések és feszültségek mind gyakoribbá válása nem csupán helyi sajátossága volt a szervezetnek, hanem kifejeződése is volt annak a kedvezőtlen közhangulatnak, amely már a második ipartörvény meghozatala után keletkezett és alapvetően a nyolcvanas évek derekára sem javult gazdasági helyzetből fakadt. Hamarosan beigazolódott, hogy a törvény kevés hatáskört biztosított az ipartestületeknek ahhoz, hogy azok az iparosság boldogulását megfelelő gazdasági érdekképviseleti szervekként segítsék. Új módszerek, kisipari gépek alkalmazása helyett az iparosközvélemény még mindig az érdekképviseleti kérdésre helyezte a hangsúlyt gondjai megoldásában, ezért egyre erőteljesebbé vált e terület rendezésének igénye. Az ipartestületi hálózatnak az egész országra kiterjedő teljes kiépítése és az ipartestületek működésének egységes irányítása szükségessé tette egy központi szerv létezését, amelynek joga és kellő hatásköre van a gazdasági irányú intézkedések véghezvitelében. A hazai ipartestületek központi bizottsága 1890. szeptember 6—7-8-án Aradon megszervezte a második ipartestületi kongresszust, amely több határozati javaslatot hozott az önkormányzati jogok terén és a problémák megoldására felvetette magának az ipartörvénynek a reformját is. A veszprémi Ipartestületet ezen a konferencián Balogh Károly és Pfilf Andor képviselte, akiknek a testület utazási és szállás költség címén fejenként 36 forintot számolt el.

68 A gazdasági bajok egyik igen jelentékeny forrása volt az iparosokat sújtó adóteher, amely ellen mind több helyen hangzott el kifogás. A Veszprém megyei iparosok és kereskedők fizették 1890-ben a legtöbb adót a győri kereskedelmi- és iparkamara

6 9 területéhez tartozó négy megye közül. A kamara kimutatása szerint Veszprém vármegye iparosai és kereskedői 108 000, Győr megyéé 69 000, Komárom megyéé 63 000 és Esztergom megyéé 32 000 forintot fizettek.

70 Nagyobb vállalkozások hiányában iparosaink kénytelenek voltak beérni az egyéni megrendelések teljesítésén túl azokkal a hivatali megbízásokkal, amelyekre helyben nyüt lehetőség a városi élet különféle területein.

71 Veszprém város tanácsülési jegyzőkönyveiben nyomon kísérhetjük azt a sokfajta kisebb-nagyobb munkát, amelyek elvégzéséért a tanács pénzt fizetett az iparosoknak.

72 Az 1890-es évek elejétől felerősödő kivándorlási hullám csak növelte a gazdasági helyzet válságát, és hatása egyre nyomasztóbban ránehezült az iparos szférára is. A város megpróbált erőfeszítéseket tenni a helyzet javítására, de csak addig tehette, míg anyagi lehetőségei engedték. Felmerült annak igénye, hogy a Veszprémben állomásozó királyi honvédség egyik zászlóalja számára állandó elhelyezésül szolgáló laktanyát építsenek, ezáltal is hozzásegítve az iparosokat állandó megrendelésekhez. Tőke hiányában, szűkös anyagi körülmények közepette ezt az építkezést a város nem tudta magára vállalni, azonban a tanács készséget mutatott az ügy felkarolására. Ezt tükrözi a képviselőtestület 1890. november 22-i állásfoglalása: „. . . tekintettel azonban, hogy e város vidékének a phyloxera által történt elpusztítása folytán e városnak leginkább iparral és kereskedéssel foglalkozó polgárságának érdekei megkívánják, hogy itt a 2.ik honvédzászlóalj állandó elhelyezést nyerjen, 's ez okból a városi laktanyának a kir. kincstár által leendő megépítéséhez a lehető áldozatokat meghozni kész. ..". Ezek a törekvések azonban csak lokálisan enyhítették a veszprémi iparosok gondjait, az alapvető okok — a tőkés gazdasági viszonyok uralkodóvá válásával összefüggésben - méginkább fokozták a kisiparosok helyzetének válságát. Ezen a veszprémi Ipartestület az első öt év elteltével sem tudott alapvetően változtatni. 532