A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)
Törőcsik Zoltán: A XIII. századi Tapolca történetének vázlata
nek szinte folyamatosan nyomon követhető rekonstruálását is. Arra, hogy a Tapolcától délkeletre fekvő Csomkeszi—Tapolcakeszi—Felkeszi eredetileg teljes egészében a honfoglaló Vérbulcs- vagy Lád-nemzetségé lehetett, határozott jelek is mutatnak. HOLUB József így ír: ,»Nagyobb birtokosai közül még a Lád nemzetségről kell megemlékeznünk. Amikor 1247ben Csump fia Simon mester átadta Keszit a veszprémi káptalannak s ez egyrészét fivéreinek visszaadta, akkor az egyik kaszálóról azt mondták, hogy B. csanádi püspök atyafiai kaszálója mellett feküdt. Erről azt gondolják, hogy Balázs volt, de mi valószínűbbnek tartjuk, hogy ez nem volt más, mint a Lád nembeli Bulcsú püspök, akinek nemzetsége ezen a vidéken volt birtokos!" 80 HOLUB József témánk szempontjából zseniális megsejtésének igazságát támasztja alá, hogy az említett évben valóban Bulcsú volt a csanádi püspök, 8 í akiről azt is tudjuk, hogy már korábban, győri prépostként oklevelet adott ki a László fia László (talán ugyancsak „atyafiainak" egyike!) és a pannonhalmi apát között létrejött 9 hegymagasi szőlő adásvételéről. 82 Okleveleink tanúsága szerint III. Béla kezdi majd meg Zalában a Vérbulcsú- vagy Lád-nemzetség Koppány-féle lázadásban való részvétele miatt elkobzott, 83 s királyi birtokká lett földjeinek nagyobb méretű eladományozását hívei körében. Erre mutat többek között — Milej eladományozása is 1178-ban Rede, Luthar és Cuda számára, akik a király görögországi tartózkodása idején bizonyított hűséges szolgálatukért nyerték a birtokot. 84 Hasonló körülményeket írtunk le fentebb részletesen is a Csump-féle adományozásról Tapolca és Keszi között. Ez utóbbit egyébként időben megelőzi ugyané területen az a királyi jóváhagyást tartalmazó, 1174-1178 közé datálható oklevél, 85 amelyben feltételezhetően ugyancsak Kesziben, a Vérbulcs-nem egykori birtokán 86 fekvő „prediumról", s annak tartozékairól van szó. Az oklevélben III. Béla hozzájárul ahhoz, hogy Simon veszprémi kanonok bizonyos zalai birtokát, amelyet kanonoki jövedelméből szerzett, a veszprémi káptalanra hagyja. 87 Az oklevél közelebbi helynevet ugyan nem említ (. . . predium quod habet in Zola . . ."), S8 de bizonyosak lehetünk abban, 89 hogy itt is egy Kesziben fekvő birtokrészről lehet szó; erre az oklevél 1425. évi átírásából, illetőleg annak veszprémi káptalani levéltári jelzetéből is következtethetünk. 90 Közvetlen környékünkön a Vérbulcs- vagy Ládnemzetség egykori birtokait a pannonhalmi apátság, a veszprémi püspök majd káptalan, valamint az Atyusz- és Tomaj-nemzetség kaphatta meg királyi adományként, természetszerűleg a továbbra is királyi, illetőleg várbirtoknak maradt területek kivételével, amelyekhez kutatásaink alapján a XIII. század elejéig Tapolca is tartozhatott. A Keszi és Tapolca közötti, fentebb leírt Csomberke (Csomkeszi) közvetlen közelében kell keresnünk JAKUBOVICH Emil értelmezése szerint azt a birtokrészt is, amelyet Miske ispán fia István — a III. Béla által e birtokrész közelében megajándékozott Csumpot két évtizeddel megelőzve — 1164-ben kelt végrendeletében a nemzetsége (Atyusz-nemzetség) által alapított almádi Szűz Mária egyházra, bencés apátságra és nemzetségi monostorra hagyott. 91 JAKUBOVICH ugyanis az oklevél által leírt, Eger patak völgyében fekvő Kesceu prédiumot — megítélésünk szerint is helyesen 9 2 - ,,Keszi (Kesceu, GyulaKeszi, Tapolca-Keszi) ,: '-vei azonosítja. 93 Ehelyütt olvashatunk az Uzsa melletti, ekkor Tapolcával nyugatról határos „villa Pobor"-ió\ 94 (Pabar; a későközépkorban, XVI. században eltűnt község 95 ) is, valamint az Atyusz-nemzetség egyéb, Tapolcával határos, vagy annak közvetlen környékén fekvő „prédiumairól és falvairól: Halápról, Szigetről (Szigligetről), valamint a két Kairól. 9 ь Ez utóbbiak esetében nem tudjuk pontosan, melyik két Kairól van szó,- az azonban bizonyos, hogy a XII. század második felében — írott forrásaink tanúsága szerint — legalább három ilyen nevű településsel kell számolnunk a Vérbulcsnemzetség egykori birtokán, a Bulcsú apjáról, Kál horkáról elnevezett Káli-medencében. 1171 -ben ugyanis arról értesülünk, hogy Benedek veszprémi ispán III. István király pecsétjével is megerősítetten, többek között Kál nevű birtokát tartozékaival együtt a veszprémi Szent Mihály egyházra hagyja. 97 (Megjegyezzük, hogy Benedek ispán fenti birtokrésze fekhetett esetlegesen a Miske ispán fia István végrendeletében említett két Kál valamelyikének területén is, a későbbi századok okleveleinek ismeretében azonban ezt bizonyítani nem tudjuk.) A lényeget érintően pedig: a két, közel azonos időpontban - 1164,1171 — keletkezett oklevél azt bizonyítja, hogy legalábbis már a XII. század elejére állandósult Kál nevű településeinknek ekkor még hiányzik az egyediesítő ismérve, megkülönböztető állandó jelzője - írott forrásainkban; ami viszont nem zárja ki ennek meglétét a lakosság mindennapi nyelvhasználatában. (Hasonló jelenséget tapasztalunk majd az alább tárgyalandó Hegymagas esetében is.) A természetbeni és munkajáradékon alapuló XI-XII. századi naturálgazdálkodást, ezzel együtt a települések „névtelenségét", ugyenekkor, s ezzel ellentétben a szolgálónépek ezeddig névszerinti megnevezését is megszüntető XIII. század — nyilvánvalóan nem csupán az előző évszázad végén III. Béla által bevezetett „kancelláriai—adminisztratív" tevékenységnek, sokkal inkább az ennek kibontakozó alapjául is szolgáló jobbágyi telekrendszernek, illetőleg az ebből fakadó pénzjáradéknak (cenzus) is köszönhetően — már a szó szoros értelmében név szerinti megnevezést követel meg településeinktől, s e megkülönböztető névadás alapjául — nemcsak a Kai-völgyben — gyakran a már álló templomok védőszentjei szolgáltak. 98 JAKUBOVICH Emil a már fentebb érintett, 1164es oklevelet ismertető közleményében — KARÁCSONYI Jánosra hivatkozva — a Hegy esd vidékén fekvő 162
