A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)
Bóna István: Gepida fejedelmi sír Tiszaszőlősőn? A mojgrádi kincs harmis népvándorláskori aranyairól
Úgy vélem, Makkay János nem vette észre, miről van itt szó. Komoly tudományos eredményként kezeli Horedt dolgozatát, kivált mivel a jól képzett szász régész szívesen megszabadult volna a Porolissum-Mojgrád lelőhelyet feleslegesen terhelni látszó rézkori aranyaktól. Horedt a Radnai-hágón át Erdélybe hatoló 4. század végi (!) hun vezérhez köti végső konklúziójában az általa összeválogatott mojgrádi leleteket. Mindez hihetetlennek tűnik. Nem valószínű, hogy ne tudná: a kardgomb-gyűrű késői 6, 7. századi típusú, a poliédergyöngy késői 5. századi női ékszer töredéke és így tovább. „Elméletének" tehát alighanem tudományon kívüli mozgatói voltak. Amivel Makkay János szenvedélyes bírálatát kivívta, az viszont egyáltalán nem az ő vétke. Az aranyszigony, a „Trident" már 1971-ben mint a mojgrádi lelet népvándorláskori részének fődarabja volt kiállítva Londonban. Természetesen Fettich nyomán, aki az arany szigonyt a népvándorláskori „fejedelem számára készült jelképes tárgynak" 32 határozta meg. Horedt ehhez csak saját ötletét tette hozzá, szerinte a szigony Életfa lenne. A mojgrádi szigony egyébként soha nem volt a pietroasai nagy kincs tárlójában kiállítva. Makkay János ezzel kapcsolatos ironikus megjegyzései 33 megalapozatlanok s csak arra jók, hogy egyéb állításait is kétségbe lehessen vonni. A pietroasai kincs a 17. vitrinben van, míg a „mojgrádi népvándorláskori aranyak" az 1889. évi I. apahidai sír válogatott leleteivel, a voici lelettel, a cilnáui hun aranycsatokkal és a buhaeni hun diadémával együtt a 15. vitrinben találhatók. 34 Horedt dolgozata után a mojgrádi „Prunkgrab" meglehetősen kelletlenül beépült Románia 400-450. közé keltezhető aranyleletei közé. R. Harhoiu a korszak kitűnő specialistája márcsak udvariasságból sem tudott egy ideig mást tenni, 35 kivált K. Horedt jelenlétében, aki a „Schamanengrab aus Moigrad"-dal kapcsolatos egyre fantáziadúsabb új téziseit egy konferencián tálalta fel. Horedt ez alkalommal már arra helyezte a hangsúlyt, hogy Concesti és Moigrad azon hunokkal kapcsolatba hozható fejedelmi leleteknek a képviselői „die sonst in Siebenbürgen und in der Moldau fehlen". 36 - Horedt Münchenbe költözése (1981) után Harhoiu korábbi látszólagos engedékenységét drasztikusan visszavonja: „Es bleibt fragwürdig, ob der mit modernen Fälschungen durchtränkte Schatzfund von Moigrad, Jud. Säläj, etwas mit den Hunnen zu tun haben könnte". 37 Vagyis a Horedt-féle hun „sámánsír" létezését elsőnek vonta kétségbe. Jó okkal, hiszen — láthattuk — a mojgrádi „népvándorláskori" leletek hitele oly annyira megrendült a 70-es években, hogy az egyetlen önkéntes „hivő" K. Horedt már alig volt képes egyébre, mint vad ötletekkel megpróbálni menteni a menthetőt. Történt ez pedig azon esztendőkben, amikor a mojgrádi „népvándorláskori" aranyak hitelességének minden korábbinál szenvedélyesebb védelmezője akadt, Makkay János személyében. Makkay - előző dolgozatunkban ismertetett: Mojgrád = Tiszaszőlős elméletének talán legfontosabb kellékei (vagy ahogyan az elmélet megalkotója szeretné: bizonyítékai) a mojgrádi „népvándorláskori" aranyak, hiszen nélkülük Tariczky Ede „arany mellvértes lovagját" semmilyen formában nem lehet megjeleníteni. Az elmélet számára létkérdés, hogy a mojgrádi = tiszaszőlősi népvándorláskori aranyak hitelessége minden vitán felül álljon, mivel nélkülük az egész elmélet — a rézkori aranyakra épített is — összeomlik. Mert azt ugyan elméletileg ki lehet jelenteni: „semmi kétség, hogy csakis sírmellékletekről lehet szó a népvándorláskori aranyak esetében!", 38 ezt azonban Tiszaszőlős viszonylatában csak Tariczky nem létező aranyaival lehetne alátámasztani. A mojgrádi aranyak attól ugyanis még nem válnak automatikusan hitelessé, hogy tiszaszőlősinek kereszteljük át őket. Jól látja ezt Makkay János is, aki - szemmel láthatólag — nem nagyon bízik Horedt hervatag érveiben, — a mojgrádi leletek zömének Horedt vélekedésénél sokkal későbbi korával, a sír(ok) nem hun etnikumával, a leletek kétneműségével nagyon is tisztában van. Sürgősen segítséget-támogatást várna a népvándorlás kori kutatás oldaláról. Az elmúlt 15 év szakirodalmában azonban a jelen dolgozatot bevezető szerencsétlen mondaton és Horedt találgatásain kívül nem talált ügye számára támogatást, — fentebb kifejtettem miért nem. Szívesen vett hát minden megnyilvánulást, köztük Nicolae Vlassa alább idézendő töprengéseit. Egyetlen egy támogatást kapott ugyan, de abban nem volt köszönet. A Mojgrád = Tiszaszőlős elmélet még csak a levegőben terjengett, amikor követőre talált Kiss Attüa személyében. Kiss Makkay elméletének ismeretében és azt (előlegben s látatlanban) teljes mértékben elfogadva, kíváncsi volt rá, hogyan fogadják a „hiteles" Tiszaszőlős lelőhelyre áthelyezett mojgrádi aranyakat nagy anyagismerettel bíró német szakemberek. Az 1982-ben a mainzi RömischGermanisches Zentralmuseumban tartott házi kollokviumon 39 azonban visszájára sült el a fegyver, éppen az ellenkezőt eredményezte, mint amit Kiss várt tőle: kétségbe vonták a mojgrádi népvándorláskori leletek valódiságát! Ez hát a Makkay Jánostól várva-várt „deklaráció", amivel Makkay felettébb elégedetlen. Azzal vág viszsza, hogy a német kutatók kifogásai csupán „technikai jellegűek", amelyek azt feszegetik, hogy a darabok valamely része „nem úgy készült, ahogy annak készülnie kellett volna". Csakhogy ez abban a múzeumban, amely dúsgazdag eredeti népvándorláskori kincsein túl a világ legnagyobb népvándorláskori másolat-gyűjteményével rendelkezik, nagyon is súlyos érv. A múzeum laboratóriuma világhírű, a mi bonyolult népvándorláskori leleteinket is gyakran restaurália, - ha technikáról beszélnek, tudják mit beszélnek. Nem lehet s nem szabad azzal sem érvelni, 98
