A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Mészáros Gyula: „Tükörből” idéztünk ördögöt. (Kisdörgicse hiedelemvilága)

sen féltették Kisdörgicsén legértékesebb állatukat: a lovat. „Azt mondja egyszer valaki a Sárffy Gézának: „Hőj de szép csikaid vannak!" Eere megugrottak a csikók, elszaladtak lé a kocsma elejbe, vágtába, kocsival együtt. Ott megátak. Onnajd se ide, se oda. Azt mongya egy öreg ember: ,,Öcsém, ezek a csikók meg vannak rontva! Kivel találkoztál máma?" „Mit tudom én! Mit csinyájjak ezekkel a csikókkal?" Micsinyájj öcsém? Vidd el a kötőfékeket ehhöl meg ehhöl az asszonyhol — má nem tudom mit mondott neki — azután majd az megmongya mit köll csinyányi." El is ment Sárffy Géza, meg is javútak a csikai." (Németh Sándor, 1958. II. 23.) Megelőző védekezés a boszorkány rontó tevékenysége ellen Az volt a közhiedelem Kisdörgicsén, hogy a boszorkány előtt nincs zárt ajtó. Bemegy a kulcslyukon, macska képében behatol a házba az ablakon, a kéményen, padláson keresztül. Babonás cselekményekkel azonban meg lehet akadályozni bejutását. Több fajta védő, elhárító varázsszert, eszközt ismertek. Jobbára azonosak voltak ezek az előzőekben már ismertetett, a szülőszobát, gyermekágyas anyát, újszülöttet védő szerekkel. Ilyenek voltak az istenátkozta tüske és a seprű mellett még a gatyamadzag és a fokhagyma. „Istenátkozta tüskével szokták bekerittenyi a zistállóajtó körületét, hogy be né mennyen a boszorkány . . ." (Szilvási Imréné Szabó Róza, 1958. II. 22.) „Hogy a boszorkányok be ne mennyének, gatyamazzaggaa lekötötték a kilincset."

133 (Sokhegyi Eszter, 1958. II. 22.) ,,Hogy a boszorkány be ne tuggyon mennyi a házba, be köllött kötnyi gatyamazzaggal a kilincset." (özv. Bencze Gyuláné Kovács Mari, 1958. II. 21.) „A kulycslikat be szokták dugnyi fokhajmával, hogy a boszorkány be né tuggyon mennyi."

134 (özv. Bencze Gyuláné Kovács Mari, 1958.11.21.) Elhárító átkozódás Különös, elhárító-védekező átkot is tudott mondani a dörgicsei ember: „Ha két asszony összeveszett, szidták-átkozták egymást. A végin az, aki nem akart alulmaradni, hirtelen fölkapta a szoknyáját aztán a meztelen fenekét mutatva a pörlekedő felé, ezt kiabálta: „Letye-letye kalán nyele Itt a seggem beszélj vele!" (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin) Talán egy régi, gonoszelhárító babonás cselekmény emléke él ebben a mozdulatban, mely még elvétve középkori templomi ábrázolásban is előfordul (pl. a Kolozs megyei pillérfő).

135 Kovács Endre Doroszlón találkozott például ilyen, átkozódást elhárító mozdulattal az alábbi szöveg kíséretében: „Ijen vagy-e . . . nekem úgyse birsz ártani!"

136 Boszorkánytemetés Az volt a hiedelem régen Kisdörgicsén, hogy boszorkány temetésénél fekete kutya megy a koporsó alatt, amikor viszik a temetőbe. Amíg a kutyát látják, a koporsó nagyon nehéz. Alig bírja négy ember a „szentmihály lovát". Amikor aztán eltűnik, vagy nagy nehezen elkergetik, a koporsó egyszerre olyan könnyű lesz, mintha üres volna.

137 Boszorkánytemetéssel kapcsolatos konkrét esetekkel azonban már nem találkoztam Kisdörgicse hiedelemanyagában gyűjtéseim során. Kisasszony Tabu nevet viselő női démon.

138 A honfoglaló magyaroknál még „bizonyára voltak női istenségek is: a Mária-ünnepek neve (Nagyboldogasszony, Kisasszony) s a hozzájuk fűződő képzetek ezt majdnem kétségtelenné teszik. Nem kell egy gonosz női istenség: SZÉPASSZONY honfoglaláskori létezésében sem kételkedünk. . ." írja Dömötör Tekla.

139 Ez a rendszerint fiatal leány képében, szép ruhában, keresztúton, mezőn, vizek felett, vagy istállóban megjelenő kísértet a Balatonfelvidék hiedelemvilágában is felbukkan. Bár — a felsőmagyarországi és erdélyi adatok szerint — a kisasszonyok csoportosan járnak,

140 a Dörgicsék környékén élő hiedelem csak egymagában bolyongó kisasszonyról tud s ez is általában ártalmatlan szellemlény: bemegy az istállóba éjjel, de nem táncoltatja agyon a szolgalegényt. Kíséri az éjszakai úton lévő szekeret, de nem ül fel rá, nem nehezíti el, mint ahogy a csoportosan járó kisasszonyok esetében történni szokott az ismert mondák szerint. Pálffy Károlyné Steixner Antaltól hallotta az alábbi két kisasszony történetet : „Szolgált egy bácsi, és az istállóban mindig egy kisasszony járt és ló-lába volt. Befonta a marhák és a lovak farkát.

141 Ez ismétlődött több este, és azt mondták neki, hogy figyelje meg, hogy mikor szokott megjönni és káromkodjon nagyokat, meg kösse be gatyamadzaggal az istállóajtót. Bekötötte és többször nem jött meg." „Kocsmazárás után elmentek Pusztadörögdre és Nyirádra, birkákat venni. A Zánkára bevezető útnál egy kisasszony a mező derekában, ahogy a kocsin hajtottak az meg futott a kocsival egy irányban. Egész a Hegyestű irányáig. Ott eltűnt. Ló-lába volt." (Pálffyné adatközlő után lejegyezte és levélben megküdlte Pálffy Edit ált. isk. tanuló, 1958. III. 7-én) Ilyen, messziről látható, sétáló vagy futó kisasszonnyal a karcsai mondákban is találkozunk.

142 „Bűvös vers" Régi-régi varázsversikét őrzött meg Szilvási Imréné Szabó Róza a feledéstől. Gyermekkorát Zánkán töltötte, ott hallotta édesanyjától : 613