A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Mészáros Gyula: „Tükörből” idéztünk ördögöt. (Kisdörgicse hiedelemvilága)

„Azt szokták mondani, hogy olyan pici kutyát, vagy macskát, amelyik még vak, nem szabad megfogni, mert aki megfogja, vakkörme lesz az ujján." (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin) Adománykérés. Átok Gyermekkorunkban sokszor kinéztük egymás szájából a jó falatot, ha volt ilyen. Kértünk is belőle, amikor lehetett. Ha pedig a kérést megtagadták, kosárkát formáltunk két tenyerünkből és azt a falatozó gyermek elé tartva, rákezdtünk az átokversre: ,Jsten küldte kis kosarát Tégy bele tégy, Ha nem teszel Száz kígyó száz béka Tekeredjen a nyakadra!" A kosárka ilyen ijesztésre-fenyegetésre rendszerint nem is maradt aztán üresen. Dömötör Tekla felhívja a figyelmet, hogy az ilyen adománykérő formulák ,,a XVII. századig követhetők nyomon az iskolások köszöntőiben, játékaiban."

91 „Az ajándékokat. . . gyakran . . . egy természetfeletti lény nevében kérik."

92 „Amennyiben az ajándékozás nem történik meg, az áldás átokra fordul . . ." A kisdörgicsei mondókában igen korai rítuselemek érezhetők. Számos kutatónk utal rá, hogy éppen a gyermekjátékok, népmesék őriztek meg nem egy olyan pogánykori kultikus szövegmaradványt, amit az egyház tűzzel-vassal már rég kiirtott, vagy legalábbis kiirtottnak vélt, s csak keveset tűrt meg.

93 Az átok itt az alsó világ lakóinak megidézésével, támadásával fenyeget. A magyar nép és a sámánhitű népek hiedelmében, a világfa alatt lévő alsó világ a hüllők (kígyók, gyíkok, békák) birodalma.

94 Az átok legenyhébb formája az egyszerű rosszatkívánás: ,,Aki fázik faggy on meg! Aki beteg, hajjon még!" „Ne legyen nyugta a sirba se!" — mondta a dörgicsei rosszat-kívánó. „Lőjje azt! Üsse még azt!" mondta az átkot elhárító kisdörgicsei varázsige. (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin) „Amikor a gyerek olyan helyre csinál, ahol tudja, hogy majd megszidják, akkor azt mondja: „Érje azt!" „Egye még azt!" Akkor majd nem éri őtet az átok, mert visszaátkozta." (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin) Rába Jóska átka Sajnos ezt a visszaátkozó formulát én akkor nem ismertem, amikor engem „megátkoztak". Meg is szenvedtem érte lelkileg egy ideig. Tizenkét éves voltam. Éppen kimaradtam az elemi iskolából. Néhány pajtásommal teheneket legeltettünk a falu Vászolyi szélén emelkedő borókás domb alján. Közben — szükség parancsolt - le kellett kuporodnom az egyik bokor mögé. Rába Jóska, köztünk a legidősebb suhanc meg véletlenül belelépett. „Ki csinyát ide?!" Senki sem vállalta, én meg, a tettes, ijedtemben elhallgattam, hogy én voltam. „No, ha senki, akkor megbabonázzuk!" A közelben lemetszett egy „istenátkoztatüske" (vadrózsa) vesszőt, s azzal kilencszer csapott a székletre, az alábbi, ütemesen mondott átokritmus kíséretében : „Babona babona Vénasszony valaga Annak aki ide szart Száj kellés nyőjjön a valagán!" „Se hótt, se eleven" nem voltam én napokig. Vártam a keléseket. Éjjel-nappal tapogattam magam. Ettől alkalmasint bőrfertőzés érhetett, mert egyik napon valami pörsenés-félét éreztem a faromon. Nem mertem szólni senkinek, még édesanyámnak sem. A „buborcsék" aztán ahogy jött, el is múlt. Nem lett több. De én szentül hittem akkor, hogy fogott rajtam Rába Jóska átka. Gyermekek szerepe a kelés elhárításában A kelések babonás elhárításának egyik módja volt a vesszőzés:

95 „Valamikor Dörgicsékben, Újévkor fűzfavesszővel verték a gyerekek, legények azt, akit értek: „Kellésessek ne legyenek az új esztendőbe!" (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin) A protestáns vallású adatközlő újévre teszi a vesszőzés idejét. Köztudott, hogy ez a népszokás általában országosan aprószentekre esik. Bár az is igaz — itt Dömötör Teklát idézem —, hogy „Zala megye egyes vidékein a korbácsolás egészen újévig tart." A vesszőzést, korbácsolást kísérő rigmus sem mindig a kelések elleni védelemről szólt, hanem különféle jókívánságokat tartalmazott."

97 A viszonylag közeli Zalaistvándon aprószentek napi gyermekmondókákban szerepel ilyen szöveg: ,, . . . Egészséges légy, friss légy, keléses ne légy."

98 „Bőregér" és „boszorkánypille" szerepe a baj elhárításban „A bőregeret is ki szokták szegeenyi a kapura. A boszorkánypillét is ki szokták szegeenyi, kifeszítve." (Sokhegyi Károly, 1958. II. 24.) Alkonyat után, amikor megjelentek a légben a falu hasznos kis repülő szúnyogvadászai, a denevérek, a nép nyelvén: bőregerek, mi gyerekek a gereblye vagy ahogy mi mondtuk: a grábla fogaira kalapot tettünk,

99 várva, hogy a bőregér majd beleszáll. De hiába vártuk. Csak a templom padlásán, vagy más sötét épületzugban kapaszkodó, nappal alvó állatkákat lehetett foglyul ejteni. Mi gyermekek azonban nem mertünk hozzájuk nyúlni. A felnőttek — természetesen férfiak — elevenen feszítették fel a szerencsétlen denevért a kapura, vagy kapufélfára.

100 606