A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Veress D. Csaba: Harcok a balatoni védelmi vonalban (1944. december–1945. március)

magyar hadtest közvetlen tüzérsége: a 73., 84. tábori tarackos-, 6. tábori pót tüzérosztályok, a 153. sorozatvető tüzérosztály és a II/2. gépvontatású közepes üteg. Március 10-én a II. magyar hadtest parancsot kapott, hogy a balatoni védőállásokban lévő 20. magyar gyalogoshadosztály is adja át a 14. gyalogezredének parancsnokságát (pk.: Boldus György alezredes; Gyulakeszi), valamint a Vászolyban összpontosított 14/1. — és a Révfülöpön állomásozó 14/111. zászlóaljait. Az ezredparancsnokság és a két zászlóalj március 10én rakodott be a révfülöpi vasútállomáson, s 12-re ért Lepsénybe, ahol az I. német lovashadtest (pk.: Harteneck lovassági tábornok; Mezőszentgyörgy) alárendeltségébe kerültek. A két zászlóaljat a következő napokban Enyingtől K-re, a 3. német lovashadosztály támogatására vetették ütközetbe. A 14. gyalogezred két zászlóaljának elszállítása után a Vászoly és Révfülöp védőkörzetet a 3. magyar hadsereg kiképzőezredéből (Vid) szervezett 3. kiképzőezred (pk. : Botond László ezredes; Balatonarács) három zászlóalja vette át. A hadosztály alárendeltségében maradt 14/11. zászlóalj (pk.: Kőfalvi Ferenc alezredes) és a 21/3. ágyús üteg a Balatonudvari (bezárva) és Balatonkenese K. közti védővonalat tartotta megszállva (zömével Tihanyban összpontosulva.) Az említett partszakasz parancsnoka továbbra is Csoknyai Pál ezredes, a hadosztály gyalogsági parancsnoka maradt (Balatonfüred.) A Révfülöp és Keszthely (kizárva) közti vonalat a 20. felderítő-osztály egy kerékpáros szakasza szállta meg 4 db aknavetővel és 2 db nehéz páncéltörő ágyúval. (A felderítő-osztály 20. huszárszázada Balatonfüreden összpontosult. A 20. gyalogoshadosztálynak volt még alárendelve a „Botond", a 101. és 102. páncélvonat, a 24/3. ágyús üteg, a 204/7. fényszórós-üteg, a 20. híradózászlóalj, az 57. utász-zászlóalj 1. és 2. százada, a IV/2. utász-század, az 55. határvadász-zászlóalj néhány egysége, valamint az Illey-csoport aknász-zárócsoportja. A balatoni védőállásban volt még— de nem a hadosztálynak alárendeltségében — az 571/1. német utászszázad egy rohamcsónak osztaggal. A hadosztály seregvonata három kocsi- és egy tehergépkocsi-oszlopból, két műszaki munkásszázadból és egy lógyűjtő állomásból állt. Március 9-én a 20. magyar gyalogoshadosztály létszáma és fegyverzete az alábbi volt: 258 tiszt, 6521 legénység, 1118 ló; 3507 puska, 169 géppisztoly, 136 golyószóró, 46 géppuska, 10 nehézpuska, 18 gránátvető, 57 aknavető, 1 db 75 mm-es-, valamint 13 db 37 mm-es és 40 mm-es könnyű páncéltörő ágyú. A páncélvonatokban volt: 4 db 10,5 cm-es tábori tarack, 1 db 75 mm-es hegyi ágyú, 3 db 8 cm-es ágyú és 3 db gépágyú. Az átcsoportosítások után a hadosztály állományában 6 zászlóaljnyi erő maradt, zászlóaljanként 16 km-es partvédelmi sávval. Március 12 és 17 között - több lépcsőben - megkezdődött a 20. magyar gyalogoshadosztály parancsnokságának (pk.: Tilger Ferenc vörgy.) áttelepítése Tapolcáról Balatonfüredre.

37 Március 10-én a hajnali óráktól a 4. német lovashadosztály — öt napi szünet után — támadásba lendült, s Enyingtől nyugatra áttörve a szovjet védelmet, megkezdte a község átkarolását A németek harcászati sikereit kihasználva, a déli órákban rohamra indították a Balatonbozsokon összpontosított 25. magyar gyalogezredet és a 20. rohamtüzérosztály páncélosait. A délutáni órákban a magyar csapatok Enying É-i szélén áttörték a szovjet 93. lövészhadosztály csapatainak védelmét, s benyomultak a községbe. A véres utcai- és épületharcok a következő nap hajnaláig elhúzódtak. Csak március 11-én hajnali 02 órakor jelenthették a németek, hogy a 25. magyar gyalogoshadosztály csapatai egész napi súlyos harcban elfoglalták Enyinget, és elérték a községtől Nyra és DNy-ra emelkedő magaslatokat. A német 4. lovas- és magyar 25. gyalogoshadosztályok támadása azonban március 11-én estére elakadt Siófoktól É— ÉK-re a szovjet 151. lövészhadosztály védelmi állásai előtt. Miután március 12-én a magyar gyalogság rohamai sorra kudarcot szenvedtek, 13-án reggel a magyar gyalogság támogatására ütközetbe vetették a 20. magyar rohamtüzérosztály 15 db „Hetzer" rohamlövegeit. Délelőtt 09 óra 55 perckor jelezték, hogy a magyar gyalogság és páncélosok több ponton elérték Siófok K-i szélét. Éjszaka 22 órára azonban a magyar erők — súlyos veszteségek mellett — kénytelenek voltak visszafordulni. A Gamásza melletti tábori repülőtér közelében, a Gamásza és Felsőpáskom közti út (mai 7. sz. út) mellett hat kilőtt magyar páncélos maradt. Az éjszaka 22 órakor kiadott német jelentés szerint a 25. magyar gyalogoshadosztály (11 zászlóalj 11 db nehéz páncéltörő ágyúval, valamint 10 ágyús üteggel) állományában csak 9 db „Hetzer" rohamlöveg maradt.

38 Március 14-re virradó éjszaka a 25. magyar gyalogoshadosztály tovább folytatta támadását Siófoktól ÉK-re. „A 25. magyar gyalogoshadosztály — írta 14-én reggel 08 óra 30 perckor a német reggeli jelentés —, megkerülve a Pusztatorony és öreghegy (Balatonszabadi 3 km É.) magaslati terepen kiépített erős ellenséges állásokat, az esti órákra (t. i. 13-án este, Sz.) elérte Felsőmajort (Balatonszabadi 2 km É.) Az ellenség éjféltől háromszor hajtott végre ellenlökést a Mezőkomáromtól ÉNy-ra lévő hídfőjéből. Az ellentámadás leállítva." Március 14-én változatlan hevességgel folytatódtak a harcok: ,,A 25. magyar gyalogoshadosztály Balatonszabadi fürdőtelep ellen (Siófok 4 km ÉK.) és a Balatonszabaditól 3 km-re ÉNy-ra lévő szőlők ellen, az ott húzódó megerősített ellenséges védelmi vonalak ellen csak jelentéktelen területi nyereséget ért el. A Balatonszabaditól 2 km-re É-ra fekvő Felsőmajor újra elesett." Miközben a 25. magyar gyalogoshadosztály frontális támadással igyekezett felszámolni a siófoki szovjet hídfőt, a 3. és 4. német lovashadosztályok Ádándnál hídfőt harcoltak ki a Sió D-i partvonalán, s DK-i irányból igyekeztek átkarolni a siófoki szov575