A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szij Béla: Jókai Mór képzőművészeti érdeklődése

9. ábra. Asztalos Etelka arcképe 1845 o. v. 16 x 13 cm. P. I. M. Abb. 9. Porträt von Asztalos Etelka, 1845. 01, Leinw. 16 x 13 cm, PIM. leges háttér előtt jelenik meg a biedermeier kor divatja szerint öltözött fiatal lány, Jókai első szerelme. Az is igaz azonban, hogy már nem tekintette oly fontos feladatának a rajzolásban és a festésben való elmélyülést, a rendszeres önképzést, mint addig. Inkább kedvtelésből, esetleg időtöltésből, azután írói munkájának segítésére, kiegészítésére, nemegyszer saját műveinek például útleírásainak az illusztrálása végett vette kezébe az irónt vagy az ecsetet. Előfordult a későbbiek folyamán, hogy rajzokat készített a maga szerkesztette kiadványokhoz. Ezenkívül azzal is megmutatta a képzőművészet iránti ragaszkodását, hogy lapszerkesztőként képzőművészeti tárgyú cikkeket, és műkritikákat írt ő maga, vagy ilyeneket közölt más szerzőktől. Tehát helyet juttatott a képzőművészeti kérdések tárgyalásának. Mindezzel nagy szolgálatokat tett a hazai művészettörténetnek. Úgy tetszik, hogy a Hétköznapok című, Kecskeméten elkezdett és Komáromban befejezett művével lépte át a festés és az írói pálya határát, s ezt az átmenetet jelképesen az a néhány fennmaradt papírlap is megmutatta, amelynek az egyik oldalán a kézirat szövegét, a másikon a szereplők alakját és mozdulatait találjuk rajzban megörökítve. A rajzok nagyon szerény minőségűek. Látszik rajtuk, hogy az első felvázolás során születtek, s még többszöri átrajzolásra lett volna szükség ahhoz, hogy Jókai valamilyen újságban nyilvánosság elé adhassa őket.

45 * Időrendben haladva és már nemcsak festményeit és rajzait, hanem a saját írásait, vagy a más szerzőktől közölt művészeti tárgyú cikkeit is figyelembe véve vizsgáljuk tovább a képzőművészettel kapcsolatos tevékenységét és érdeklődését. Közben szó szerinti idézeteket is felhasználunk, hogy közelebb hozzuk a mai olvasóhoz a napjainkban már kevéssé ismert írott forrásokat. Legelőször arról a képzőművészeti tárgyú értekezésről emlékezünk meg, amelyet 1848 nyarán az Életképekben helyezett el mint szerkesztő. 1847 derekán bízták reá a szerkesztést, s keze alatt a lap a Fiatal Magyarország radikális fórumává vált. Az értekezést Pap Gábor, a pápai iskolának 1847-ben végző növendéke írta. Ő egyébként az Életképek számára külpolitikai cikkeket, „leveleket" küldött Bécsből. Az értekezés címe : Néhány szó hazai festészetünk megalapítása tárgyában.

4 ь Ez a magyar festészetre, kivált a történelmi festészetre váró feladatokkal foglalkozott, s az egész Európát átható nagy megújulási folyamatból indult ki. Megállapította, hogy a „világtörténet színpadán eddig részünkre vagy semmi, vagy szolgai szerep jutott." Mi voltunk a hibásak, „mert nem tudtuk felhasználni a bennünk rejlő erő ket". A szellemi erőnek különös fontosságot tulajdonított. ,A szellemi élet minden tényezőit nemzeti erővel kell kifejezéshez segítenünk. Ily tényezője a szellemi életnek a művészet s ennek egyik legfontosabb ága a festészet". A képzőművészetet kedvelő és tisztelő Jókai álláspontját szintén ott érezzük e megállapítás mögött. Majd így folytatta Pap Gábor: „Magyarország soha sem volt szegény egyes kitűnő tehetségekben. Egyedei mindig voltak . . . De nem volt képes érezni a nagyság örömérzetét", mert hiányzott az anyagi erő, illetőleg az adott „viszonyokkal a művészet kibékülni nem bírt, avatottjai rendesen éhenhaltak vagy kiköltöztek.. . Csoda-e, ha ily viszonyok közt . . . a Magyarnak önálló művészete sohasem volt. . . Ez így többé nem leheti Mutassuk meg tettekkel, hogy ébredünk. Hogy megmutathassuk, az út nem hiányzik. Itt Bécsben újólag egy kitűnő magyar művész vonja magára a figyelmet. E művész Petrich". Azazhogy Orlai Petrich Soma. Magáról a Bécsben tanuló művészről így írt: „Teremtő lelkének kiapadhatatlansága, magas phantasiája, szivet s lelket megragadó költészete, az ezekkel párosult nagyszerű kivitel, mit Waldmüller világhírű iskolájában egy év alatt sajátjává tett - élő tanúi annak, hogy Olaszhon nagy művészeit ha felül nem haladja is, de mellettük bizonyosan szégyen nélkül fog megállhatni". Ezekkel az elismerő és dicsérő megállapításaival (s a továbbiakkal is, amelyeket leírt) túlbecsülte Petrich Soma valós értékeit. A Bécsben tanuló fiatal festő felkészültségéből akkor még sok — elengedhetetlenül fontos — összetevő hiányzott. Mégis a szándék, illetőleg az a cél, amelynek érdekében Pap Gábor a felfokozott hangot használta, terjesen helyénvaló, s ma is megérdemli elismerésünket. * 509