A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)
Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből
mezzel (Dumitrescu 1971, 25, Uő 1974, 266-270). Dumitrescu eredményeit az Ercsi leletre és a Nemzeti Múzeum ismeretlen lelőhelyűnek vélt hasonló csüngőjére átveszi, alkalmazza és tovább fejleszti Makkay János (Makkay 1976, 283-285), nála „antropomorf' csüngőként szerepelnek. Mivel az ercsi csüngőt is a Bodrogkeresztúri-kultúrába sorolta, akkoriban nagy jelentőséget tulajdonított a pontos és hiteles lelőhelynek, köztudott, hogy Ercsi a Dunántúlnak azon az északkeleti peremén van, ahová az alföldi kultúra átterjedt (uo 285). Legújabban saját korábbi szolid eredményeinek hátatfordítva, kétségbe vonja az ercsi lelet hitelességét is. Miután a mojgrádi kincset „azonosította" a tiszaszőlősi kinccsel, úgy véli, hogy az azonos műhelyből származó ercsi és mojgrádi csüngők szintén a tiszaszőlősi lelet részei (Makkay 1985/1, 199-200). Az új koncepcióba az Ercsi lelőhely eleve nem illett bele (ld már uo 58). Kétli tehát hitelét, mondván, hogy a Főfémjelző valótlan lelőhelyet közölt a múzeummal, mégpedig azért, véli tovább, mivel „a csüngő titkos és rejtett úton abból a kézből került a Főfémjelző Hivatalba, amely kézben 1880-ban és 1881-ben a mojgrádi kincs is volt" (uo 200). Vagyis, szerinte, az Elek-famüiáról van szó, amely „a próba eladásnak szánt ,ercsi' csüngőt" a Főfémjelző segítségével értékesítette volna (uo 202). Mindez a korabeli viszonyok félreismerése. Az MKir Főfémjelzőhöz olyan nemesfémek kerültek, amelyeket állami építkezéseknél találtak, s koboztak el a hatóságok a találóktól. Kitűnő példa erre egy évvel később (1883 december) a (kun)madarasi avar fejedelmi sír, amely helyes Madaras lelőhellyel hasonló úton került a múzeumba (Bóna 1984, 115-117), avagy néhány évvel később a Főfémjelzőtől beszolgáltatott 60 arany és ezüst éremből álló pénzkincs (ArchÉrt 8, 1888, 381-382). A Főfémjelző a korszak talán legmegbízhatóbb állami hivatala volt, sajátos, mondhatnók „modern" gondolat „próbaeladásokba" beszervezhető holmi ügynökségnek vélni. A szerző azonban annyira hitt saját elgondolásában, hogy ezúttal elfeledkezett hivatkozni a Régiségtári Napló pontos adataira, avagy az adatokat részletesen újraközlő Fettich munkájára, amelyeket pár évvel korábban még jól ismert (Makkay 1976, 283). Mindezek ugyanis kizárják a manipuláció lehetőségét. A nagy csungo az osztozkodás nyilvánvaló nyomait viseli magán, négyfelé vágták. Feldarabolták a vele együtt talált majd elkobzott aranylemez diadémát is, szintén négy részre, egy része hiányzik, nem került múzeumba. Hogy nem kincsből, hanem sírból származnak, azt az egyetlen diadémán és az egyetlen lemezcsüngőn kívül egyértelműen igazolják a lelettel együtt beszolgáltatott rézkori csont-gyöngyök s végül, de nem utolsósorban a sír és az ékszerek egykori tulajdonosának a medencecsontja. Rossz szolgálat a régészet ügyének, ha egy tiszta lelőkörülményékkel, jó együttesben, hihető lelőhelyről múzeumba került sírlelet hitelet kétségbe vonják. A rokon szakterületek krónikus nem ismerése magyarázza, hogy a Fettichtől pontos leltári adatokkal, lelőhellyel, kitűnő fényképen 1953-ban az Archaeologiai Hungaricaban közzétett ercsi rája alakú lemezt 15 évvel később ismeretlen lelőhelyú aranylemezként újraleltározták (MNM ő. 68, 24, 149). Ugyanakkor ugyanez történt a Fettichtől szintén pontos leltári adatokkal, jó fényképen közzétett RN 3, 1902. számú rája alakú aranylemezzel is (MNM ő. 68, 24, 148). A nem kevés hasonló eset ismeretében kétszer meg kellene gondolni, érdemes-e, pontosabban: szabad-e újabb nagyszabású revízió nélkül számítógépbe táplálni a Nemzeti Múzeum múltszázadi fondját?! 9. NAGYSZEBEN KÖRNYÉKI ARANYLELET, HERMANNSTADT/SIBIU, JUD. SIBIU (1900 KÖRÜL). 1900 március 20-án a Nemzeti Múzeum Régiségtára ovális aranylemezt vásárolt a kolozsvári illetőségű Kanitz Antaltól. A leltári tétel mellé ugyan nem jegyeztek be lelőhelyet, ám az évi jelentésben Hampel hírüladja, hogy „a dudoros ékitményű őskori aranylemezt állítólag Erdélyben lelték" (ArchÉrt 20, 1900, 181). Más szavakkal, de ugyanígy: „állítólag Erdélyben lelt dudoros ékitményű aranylemezt kereskedőtől szereztünk" (MNM Jel 1900 [1901] 28). Az RN 30,1900 leltári tétel a következő: Őskori aranylemez két darabban, ovális alakú, gyűrött, há14. ábra. Nagyszeben/Sibiu. Aranykorong kicsleletbó'l. MNM. Term, nagy s. Abb. 14. Hermannstadt/Sibiu. Goldscheibe aus einem Schatzfund. MNM Nat. Gr. 50