A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

12. ábra. S alfa-Lajostelep. Aranykorong. Hampel József vázlata. Makkay 1985/2 nyomán megrajzolva. Kb. 1 : 2 méret. Abb. 12. SaÉfa-Lajostelep. Goldscheibe. Skizze des J. Hampel. Nach Makkay 1985/2 gezeichnet. Ca 1 : 2 Gr. morvaországi Hlinsko-ban talált sima peremű rézkorongoknak {Pavelcík 1979,319 és 335,2. kép 2-3, 10. kép 1-2). A Savaria-Múzeumban letétként elhelyezett aranykorongot a tulajdonos család századunkban visszakérte. Azóta nyomaveszett. 6. MAROSVÁSÁRHELYI CSÜNGŐDÍSZ, VOLT MAROS-TORDA M., TÎRGU MURE§, JUD. MURE§, NEUMARKT AM MIERESCH (1877). A Nemzeti Múzeum RN 94, 1877. számon leltárba vett, vastag aranylemezből kalapált, közepén nagy kerek kivágott nyílással áttört [a naplóban a „gömbölyű lyuk" fogalomzavar szerepel], 11,3 x 10,3 cm átmérőjű, 25 10

/ie arany súlyú (= 89,68 g) füles csüngőékszere mellé a Maros Vásárhely lelőhely van bejegyezve. Első fényképe a Klösz-féle MNM 1/ 1878. táblán. A múltszázadban egyszer megesett, hogy lelőhelyét nem ismerték, ám egyrészt nyilván azért nem, mivel nem néztek utána a naplóban, másrészt egy típusra nézve rokon, valóban ismeretlen lelőhelyű együttesben volt kiállítva (ÖM 12, No. 9. és No. 1012). Az 1884. évi ötvösmű-kiállításon nagynéha előfordult, hogy ma közismert lelőhelyű ékszereket (pl. a györkönyi cikáda-párost) lelőhely megjelölés nélkül állítottak ki, bár az ellenkezője gyakoribb volt. A későbbiekben csüngőnk lelőhelye soha nem volt vitatott, Roska Márton kétely nélkül elfogadta, amikor először leírta (Roska 1942, 167). Közzétételekor Patay is elfogadta a Marosvásárhely lelőhelyet {Patay 1958, 39, XVII. t. 4, - a Pataynál szereplő súly csupán 82,42 g), az ő nyomában H. Dumitrescu 48 (1961, 3. kép 6) és J. Pavelcík (1979,5. kép 5) Tírgu Mures lelőhellyel tárgyalták a darabot. Lelőhelyét napjainkban kétségbevonta Makkay János. Kételyét nyilván az sugallta, hogy az általa a tiszaszőlősi kinccsel azonosított mojgrádi kincsnek — szerinte — nem lehet erdélyi rokona. Ezt írja: „az 1877-ben és 1878-ban a Nemzeti Múzeum által megvásárolt hasonló formájú aranyak [t. i., mint a tiszaszőlősi és mojgrádi lemez-csüngők] kivétel nélkül lelőhely nélküli, műkereskedelemből származó darabok" {Makkay 1985/1,44). A leletünket a múzeumnak eladó Redlich Ármin azonban éppenséggel a kivételesen megbízható, nagyvonalú régiségkereskedők közé tartozott. Akár sikerült eladnia tárgyakat, akár nem, vagy pontos lelőhelyet közölt (pl. RN 75,1878, gácsi ékszerkincs; a gyűjteményében látott szolnok-vidéki bronzkardról: Hampel J., ArchKözl XIII/2, 1880,66), vagy bevallotta, hogy -a tárgy ismeretlen lelőhelyű (pl. az RN 124, 1878. számú avar arany álcsat!). Nem egyszer arról is értesülünk, hogy egyszerűbb leleteket, gyöngyöket, érmeket ajándékozott a múzeumnak (Arch Ért XIV, 1880, 82 és 91). Nincs hát okunk s alapunk arra, hogy az általa közölt lelőhely valódiságában kételkedjünk. Marosvásárhelyen 2 rézbaltán kívül {Pulszky 1883, 27; 1884, 20) hiteles ásatásból Bodrogkeresztúri-típusú ép, díszített edény került elő {Kovács I., Dolgozatok-Kolozsvár VI, 1915, 239-240,16. kép), tehát rézkori lelőhelyként figyelemre méltó területnek számít. A marosvásárhelyi aranycsüngő egyébként kellőképpen különbözik az alföldi—szilágysági Bodrogkeresztúr-típusoktól (Tiszaszőlős, Hencida, Mojgrád, s ide Progar) ahhoz, hogy egy önálló fémművességgel rendelkező régió alkotásának legyen tekinthető. Ennek az erdélyi régiónak közvetlen balkáni kapcsolatai voltak. Csüngőformánk balkáni kapcsolatának látványos bizonyítéka az északnyugat bulgáriai Szofronievo-Daneva mogila eneoHtikus telep legfelső rézkori rétegében 1962-ben talált aranycsüngő. Bár a Daneva mogilai csüngő mindössze 3 cm-es, formailag (szabályos kerek lapos csüngő, közepén nagy kerek lyukkal) éppoly közel áll csüngőnkhöz {B. Nikolov, Archäologisches Museum Vraza, Sofia 1968, No. 18. színes kép és 140, Uő, Szofronievo, Vraca 1971, 8 és 6. kép), mint a várnai eneolitikus temető 36. és 108. sírjának aranycsüngői (Ivanov 1978, 14. t. Ivanov-Nikolov 1986, Katalógus No. 130. és 304.). A közvetlen dél—délkeleti kapcsolatokat erősíti meg az alább ismertetendő Nagyszeben-vidéki aranykorong is. 7. ISMERETLEN KÁRPÁT-MEDENCEI LELŐHELYŰ SÍR- VAGY KINCSLELET (1878). Az Egger Sámuel cégtől vásárolt MNM RN 30, 1878, 1-6 számon leltárba vett arany ékszerkészlet eredetéről az eladók nem tudtak felvilágosítást nyúj-