A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Mithay Sándor: Adatok a pápai uradalom és kastély történetéhez (1738–1756)

ebben a leltárban a „Belső Tisztek ebédlő Szobája" néven szerepel az 57. sz. szoba. 27 Mindezek az ÉNy-i főszárnyban voltak ismét csak a földszinten. Még egy­szer ki kell emelni, hogy mindezek az elnevezések használatban voltak a levelek adatai után 55 évvel is a leltárban. Majd okt. 9-én említette a vendégszobákat, de ezek helye ma már nem állapítható meg. Itt újból előkerült a paradicsomszoba elnevezés. Ennél akkor újabb probléma merült fel és úgy látta, hogy ezt a szobát sem lehetett lakni (4L). Majd ennek fűtése okozott gondot és a mellette lévő hálószobáé is (42.). 1743 márc. 12-én a pallér megnyugtatta a grófot, hogy „az paradicsom Szobábul fogvást valamennyi Van allul és Föllyül az garadiccsal edgy üt ugy elkészülvén az idén, hogy talán bent is lehessen lakni" (59.). Tehát van ebben a nagy átalakító munkában számunkra is­meretlen helyiség az emeleten is. És így mindjobban közelítünk a főfronthoz és annak termeihez. Amint a szobák elkészültek, azonnal értesítést kért, hogy intézkedhessen azok berendezéseinek megrendeléséről (93.). Ugyanebben az évben Szenéről utasította a prefek­tust, hogy cselédei szobáit takarítsák ki (106.). Ezek a helyiségek bizonyára a két oldalszárny földszintjén voltak. Augusztusban a szobákban nagy rendezkedést csi­nált: „azon köll lenni, hogy a kis garádicsok- mellett lévő alól föllyül való konyhácskák is elkészüllyenek, Hanem a Czuckerpacker számára szükség lesz kiüre­síteni és tisztítani azt az alkalmatosságot, a hol most a kasznár és porkoláb lakik: a kasznárnak és porkoláb­nak pedig azon a soron, a hol Kgd lakik, lehet lakal­matosságot assignálni" (107.). A kis konyhát az 1648. évi várleltár említette. Akkor az a 47.48. sz. helyiség és 1796-ban biztosan a 48. sz. szoba. 28 Az is lehetséges, hogy a régi sütőházak egyike volt. Két kisebb lépcső van ma a hosszanti szárnyban, valószínűen ezeket említi a- gróf, de a pontos helyüket a lépcsőnél nem ismerjük (109.). A kasznár és a porkoláb lakását a várkapunál említette az 1694. évi várleltár. 29 Azt egyenlőre nem tudjuk megállapítani, hogy a prefektus hol lakott. Majd egy hét múlva a tárnokmester megváltoztatta előbbi rendelkezését és a porkolábot és a kasznárt régi szobájában hagyta, mert nem volt áthelyezésükre semmi lehetőség. (709.). A kárpitozni való szobákba a méreteket kérte 1745. dec. 11-én Bécsben kelt levelében (117.). Va­lószínűen itt az emeleti szobákról lehetett szó. E­mellett szól egy újabb levél egyik mondata, amelyben a vörös szobában lévő tükörről írt (130.). Az 1796. évi várleltárban a nagy vörös szoba a 13. sz. alatt szerepelt. 30 Különben itt volt az 1639. és az 1648. évi várleltár szerint a vár kápolnája. 31 „A középső ambitus mellett, mint az öreg grádics vagyon, Czug leszen; mellyet még ott létemben a Pallérnak nem csak szóval értésére adtam, de mellyik légyen a könyvben az abriszbenis megmutattam (131.). Te­hát a főszárny folyosójáról tett említést és azt az akkor szóhasználatban középső szárnynak nevezte. 1749 okt. 13-án kelt pozsonyi levélben a zöld szo­bában lévő márvány asztalokról jegyezte meg, hogy azokat lábaikra kell helyezni (157.). 1796-ban az volt a „melyékes zöld szoba" a 10. számmal. 32 1753-ban azt közölte Bittóval, hogy a szakácsok volt szobájára szüksége lesz (189.). Ez a szoba ismét a földszinten található az épület É-i sarka közelében 33 A leltár azonban a tésztagyúró szakácsok szobájaként közli, viszont a levélben a szakácsok volt szobáját nevezi meg. Az irodalom úgy tartja nyilván, hogy a pápai vár­ban az 1754-ben befejezett kápolnához (az épület ÉK-i szárnyának a mai Főtér felé eső végében) kap­csolódó épületrészen folytak építkezések. 34 Az eddigiekben nem minden szobát tudtunk a régi lel­tárakba beazonosítani. De amelyek meghatározhatók voltak, azok egyike sem fordul elő az új kápolna kö­zelében. A földszinten a DNy-i szárnyban két szoba (43. és 47. 48. sz.), a főszárnyban az 57-60. sz. szobák és az É-i sarok közelében a 63. és 64. sz. szobák. Az emeleten pedig ÉK felé a 24. sz., a főfron­ton a 13. sz. és a DNy-i szárnyban a 10. sz. szoba. (3a. ábra). 3a. ábra Abb. За 407

Next

/
Oldalképek
Tartalom