A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

mérték és Tariczky levele szerint 0,45 dekagrammnak találták (plusieur boucles en or dont l'une pesait 0,45 décagrantmes, ainsi que cela à été constaté a Tisza-Füred). Ugyanezt Tariczky magyarnyelvű beszámolója 26 latra vagyis 455 grammra teszi, — az utóbbit Makkay is ,»hihetetlennek" gondolja. Legalább ennyire hihetetlen azonban a francia levél 4,5 grammos csatja, — a kettős zűrzavar az akkoriban bevezetett decimális rendszer átszámítási gyermekbetegségeit tükrözi. Az egyetlen reális súly 45 gramm lehet, ami viszont megfelel az aranykorongok átlagos súlyának! Ám ha mégsem a csatokról lenne szó, még mindig ott vannak a kisebb-nagyobb „gömbölyded" (valójában kerekded!) boglárok, avagy egyszerűen csupán az öltönyök díszítésére szolgáló aranytárgyak (Römer 1878, 178, Makkay 1985/1, 37-^0). Csupa olyasmi, amelyekből egyetlen darab sem jutott Bécsbe, de nem találhatók a tiszaszőlősinek vélt mojgrádi leletekben sem. Még valamit. Mint arról még alább is szó esik, Tariczky értesüléseit több tiszaszőlősi adatközlőtől, szemtanútól gyűjtötte. Ezek az egyszerű emberek nyilván a maguk módján igyekeztek megnevezni a különféle, számukra ismeretlen rendeltetésű aranylemezeket. Amit az egyik csatnak vélt, azt a másik boglárnak láthatta, vagyis nagyon valószínű, hogy ugyanazon kerek, összegyűrt, átlyukasztott aranylemezekre különböző módon emlékeztek. 3. A TENJE- (MA: TENJA) -ORLOVTNJAK PUSZTA VERHOVA DOMBI ARANYKORONGOK. VOLT VERŐCE M., JUGOSZLÁVIA, OSUEKI KERÜLET. (1863). A leletre vonatkozó magyarnyelvű beszámolók az Archaeologiai Közlemények 1865. évi V. kötetének I. füzetében láttak napvilágot, mégpedig fordított sorrendben. A 85. lapon olvashatók az MTA Archaeologiai Bizottmányának jegyzőkönyvi kivonatai, amelyeket a titkár, Rómer Flóris állított össze. 8. pont: ,Azon felszólítás következtében, melyet előadó a magyar újságokban közlött, s melyben mind azon urak, kik archaeologiai lelhelyeket ismernek azok közvetlen közlésére az arch, bizottmánytól fölkéretnek, Glembay Károly csepini uradalmi mérnök úr Eszék közelében talált többféle érdekes régiségekre figyelmezteti a bizottmányt, miért is megköszönő levéllel megtiszteltetett". Mivel mindez a -Bizottmány „januári", mint Makkay János az eredeti jegyzőkönyvekből kinyomozta, az 1865. január 3-i ülésen hangzott el, Glembay még 1864-ben reagált Rómer újságközleményére. A kivonat nem említi, csak az eredeti jegyzőkönyvből derül ki, hogy a bizottság nem találta kielégítőnek Glembay Károly szóbanforgó adatközlését (pontosabban: különböző adatközléseit), ezért a köszönőlevélben további felvilágosításokat kért tőle. Azt is Makkay János kézirattári kutatásaiból tudjuk, hogy újabb, immáron valóban részletes, beszámolója 1865. március 7-én kelt, s ma már nincs meg {Makkay 1985/2, 5 és 4. j.). Bő kivonatát azonban Rómer közölte a Magyar Régészeti Krónika 782. tételében, ugyanazon füzetben 11 lappal előbb: „Orlovinyáki pusztáról Verőcze megyében Glembay Károly mérnök úr jelentést tett az arch, bizottmányhoz némely arany lemezekről, melyek nevezett helyen találtattak. Minthogy ezen lelet sokkal érdekesbnek látszott, mintha csak egyszerű megemlítésével meg lehetne elégedni, Glembay úr a részletek közlésére felszólítatott. Ezen felszólításnak szívesen engedvén, ilyen forma tudósítást vettünk: 1861-dik [Rómer lapalji megjegyzése: Az évre nézve Glembay úr adatai nem egyeznek, mert különböző jelentéseiben ezen lemezek találása az 1861-iki 1863 és 1864-iki évre tétetik] év tavaszán több tényei legény kukoricza kapálással volt elfoglalva, kik közül az egyik a várhovi dombon álló régi kútból [sic!] víz ivás miatt lehajolt, a föld színétől mintegy két lábnyira oldalt egy üregben valami csillamlót látott, és 6 darab aranylemezt húzott ki onnan, melyet a helybeli zsidónak 40 váltó forintért el is adott. Ki tudatván a dolog a helybeli jegyző közbejárására Dávidovics Lázár szolgabíró úr által kényszeríttetett a zsidó, hogy a műtárgyakat kiadja, melyekből 3 darabot Adamovics János földbirtokos úrnak, 3 pedig [sic!] a találónak ítélt a megyei hatóság. A földes úr hitvese és menyei közt osztá el a kincset, melyek közül Adamovics Lászlóné engedé meg darabjának lerajzolását; a tényei paraszt legény pedig 400 v. forintért adta el részét Eszéken a nélkül, hogy a vevő nevét közlené. E helyen hajdan sziget volt, mely csak 1853ban lecsapoltatás után tétetett szárazzá" (Rómer 1865, 74). — Egyelőre ennyit idézünk a levélből, amelynek további részleteire még visszatérünk. A levelet, illetve Rómer írását, teljes terjedelmében újraközli Makkay János is, a lelőhelyet közlő kövérbetűs cím elhagyásával (Makkay 1985/1, 160—161). Az eddigiekben említett helységnevek, Eszék és Orlovinyák kivételével, hibás magyarsággal íródtak. Nyilván Glembay követte azt a múltszázadi gyakorlatot, hogy a helységnevek (és gyaníthatóan a személynevek) szerb-horvát alakját magyar helyesírásba tette át. Cepin magyarul nem Csepin, hanem Csépén (A Magyar Szent Korona Országainak Helységnévtára 1913, Bp 1913, 1390), de még ennél is jobb az 1860-as években használt Csepény. Tenje, — ma: Tenja — magyarul nem Ténye, hanem Tenyő (uo 1661—62), még helyesebben Tényő. A Várhov nyilván a Verhova elferdítése, míg az Orlovinyák az Orlovinjak pontos átírása. A szerb-horvátul Orlovinjak nevű pusztából kettő van Tenja déli határában, a közelebbi, kissé délnyugatra a górni, a távolabbi, pontosan délre a dőlni. A kettő közül a pontos lelőhely az, amelyiken a Várhov/Verhova domb s rajta egy régi kút található. 32