A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

No. 7. Korong. Arany. Hasonló az 1. és 5. számhoz. Magyarországi, közelebbről ismeretlen lelhelyről. Kiállítja Storno Ferencz.(ÖM 12). Az ezúttal szokatlanul szűkszavú leírásból megtudjuk, hogy a korong a Jankovich 1-2 = 5,1852, 1819 = Pulszky 1-2. koronghoz hasonlított, nyilván annyira, hogy nem igényelt bővebb leírást. Pontosan ugyanígy jártak el a katalógus szerzői a hivatkozott párhuzamok esetében. Rómernél is részletezőbben írják le az ÖM No. 1 = Jankovich 1 = 5,1852, 18 = Pulszky 1. korongot, míg az ÖM No. 5.-nél csak ennyi áll: „Hasonló az 1. számhoz" (ÖM 11). Hampel vázlatából következtetve, méretre a 2.,díszítésre nézve pedig az 1. korong párjáról lehet szó, a kettős pontsor szegély helyenként azon is egysorosra kopott, mint a Storno-félén. Mindebből nyilvánvaló, hogy a Storno-féle korong valóban a Jankovich 1—2. korongok közé tartozott s az is, hogy az ugyanilyen díszítésű korongokból 3 db volt Magyarországon, valószínűleg két kisebb, és egy nagyobb (5. ábra). 5. ábra. A Storno-gyűjtemény aianykorongja. Hampel József vázlata. Makkay 1985/2 nyomán megrajzolva. Körülbelül 1:2 nagy

s. Abb. 5. Goldscheibe der Storno-Sammlung. Zeichnung von J. Hampel. Nach Makkay 1985/2 gezeichnet. Ca. 1:2 Gr. De csak Magyarországon. A Jankovich-korongokkal való rokonság azt jelenti, hogy Storno-korongja egyúttal a stollhofi korongok rokona is volt. Már pedig az utóbbiak lelőhelye alig 50—60 kilométerre van az 1842-től Sopronba települt Storno városához s mivel újabban úgy sejtik, hogy az 1864. évi stollhofi leletből elkallódhattak tárgyak, köztük talán aranyak is (Angeli 1967, 491), szükséges egy pillanatra ennél a kérdésnél időznünk. Az esetleges stollhofi feltételezésnek mindenekelőtt maga Storno mond ellent, korongját ,,magyarországiként" állította ki. Mindenekfelett pedig maguk a stollhofi korongok, amelyek közel kétszer olyan súlyos vastag aranylemezből készültek, mint magyarországi rokonaik, simák, mivel nem is voltak összegyűrhetők. Hármas illetve kettős poncolt keretezésük sokkal sűrűbb, mint a magyarországiaké, hibátlanabb is, egyes sorba sehol nem megy át. A függesztő lyukaktól kiinduló poncolt vonalkötegek 5 illetve 6 sorosak a stollhofiakon, míg a magyarországiakon csak 4 sorosak. E nagyon jelentős eltéréseket a két jó szemű Pulszky érzékelte volna. önálló elmélettel állt elő Storno-korongját illetően Makkay János. Elmélete ezúttal az ötvösmű-katalógusban szereplő korongok sajnálatos félreismeréséből indul ki. Azt mondhatnók, sorozatosan elnézte őket. „Báró Jankovich Miklós 3. korongját" ugyanis az ötvösmű-katalógus összevont 2—3. tételével azonosította. Holott a tétel összevonása nagyon is jogosult volt, két teljesen azonos stílusú, csak éppen különböző méretű korongot írtak le : No. 2—3. - 2 db. Korong. Arany. Vert munka. Három dudor emelkedik rajta. Szélét hármas gyöngysor díszíti. Két helyütt kétkét szeg-lyuk. Magyarországi, közelebbről ismeretlen lelhely. Kiállítja a Nemzeti Múzeum (ÖM 11). Nyilvánvaló, hogy itt két olyan korongról van szó, amelyet a hármas szegély-poncsoron kívül csupán három-három dudor díszít, - egyéb semmi. Ez pedig az RN 233, 1871,1 Ráth-György-féle és az RN 80, 1877, 1 Egger-féle korong. „Báró Jankovich Miklós 3. korongja" — helyesen a Jankovich 2. korong az ötvösmű-kiállítás 5. számán szerepelt: No. 5. Korong. Arany. Hasonló az 1. számhoz. Magyarországi, közelebbről ismeretlen lelhelyről. Kiállítja a Nemzeti Múzeum (ÖM11). Itt csak visszautalok az előzőkre, arra, hogy az ötvösmű-kiállítás 1. tételén, milyen aprólékosan leírták az RN 5,1852,19. korong nagyobb méretű párját, az RN 5,1852,18. számút. Az utóbbit Makkay katalógusa is pontosan s jól azonosította: „Báró Jankovich Miklós 1. korongja" = ÖM No. 1. (Makkay 1985/2. Cat. 1.). Makkay nem tulajdonított jelentőséget a két Pulszky nyilvánvalóan pontos jellemzéseinek, mivel az imént szószerint idézett ÖM No. 5. számot még alaposabban elnézte. Szerinte az 5. számon „Kárász Géza 1. korongja" szerepelne (Makkay 1985/2. Cat. 14) — ez valójában nem létezik! — Ugyanakkor Kárász Géza igazi korongját (ÖM No. 6) - nála „Kárász Géza 2. korongja" —, a karlsruhei Rosenberg-féle vagy a stuttgarti koronggal igyekezett azonosítani. Az ötvösmű-katalógus 2—3. tételének félreismerésével, az 5. tétel félreolvasásával — hiszen ott nyilvánvalóan a Nemzeti Múzeum korongjáról van szó — végül Kárász Géza egyetlen korongjának megkettőzésével „elcsúszott" az egész azonosítási sor s egyúttal lehetetlenné vált a Storno-féle korong helyes értelmezése is. Amit tehát Makkay az Ötvösmű-katalógusról önkritikusan ír (1985/2, 13) az továbbra sem értendő múltidőben. A végkifejlet, a szerző „Csepin-centrikusságának" ismeretében már nem meglepő: hosszú s minden részletében elfogadhatatlan históriában azt szeretné bizonyítani, hogy Storno az aranykorongot 30