A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)
Szántó Imre: A balatoni várak övezete a dunántúli védemi rendszerben (1541–1690)
táborba. A vajda Batthyány II. Ádámnak jelentette, hogy embereivel június 25-én Kapósnál várni fogja, megkérdezte azonban, hogy a keszthelyi katonákkal együtt a hídvégieket is vigye-e magával. 5 6 Az 1683-ban kezdődő hadjáratok súlyos csapást jelentettek vidékünkre. A Bécs ellen vonuló török sereg a Rábán való átkelés előtt elfoglalta és feldúlta többek között Tihany, Vázsony, Csobánc, Szigliget és Keszthely palánkját. 45 7 1684 június elején a Győrnél gyülekező magyar hadakhoz rendelték a végvári katonaság egy részét, így többek között Vázsonyból, Keszthelyből és Tihanyból Domonkos Ferenc kapitány vezetésével 78 katona vonult fel. 45 8 A Balaton-vidéki - többek között a keszthelyi végvárak kapitányainak 1683. június 12-én Pápán tartott tanácskozásán Batthyány II. Ádámnak ígéretet tettek, hogy „Nagyságod parancsolatja szerént mindent megcselekedni, és elkövetni szegény Hazánk javáért és megmaradásáért készek leszünk". 4 5 9 A keszthelyieket 1685-ben ismét táborba parancsolták. Ekkor Thury Farkas Batthyány II. Ádámnak megírja: „Nagyságod tudom értette az mi Táborra való parancsolatunkat, hogy innid száz lovast és száz húsz gyalogot parancsolt generális uram ü nagysága", itt azonban nincs csak 76 iratos lovas, „s huszonöt szabad legényre adott pénzt, hogy az iratossal együtt lenne száz lovas, innend kelletett volna ki telni az huszonöt lovasnak, ugy látom, hogy ebben megfogyatkozik vice generális uram ü nagysága, mivel előbbi itt való szolgái nagyságodnak mind az többit is oda vitték, kiknek házok, szőlleik és más jószágok, feleségek, gyermekek itt vannak az Vég házban". Thury Farkas arra kérte Batthyány II. Ádámot, fogadjon annyi katonát, hogy itt is kitelhessen a huszonötös létszám. 4 6 ° A keszthelyi katonaság egyik utolsó akciója az a portya volt, amelyre 1685 októberében a tapolcaiakkal és a sümegiekkel együtt csapott be Somogyba. 461 Buda ostromában 1686-ban - akárcsak az 1684 júniusi csapatösszevonásnál — résztvettek a balatoni végvárak tisztjei és katonái is. Főbb tisztjeik között találjuk Tóti Lengyel János keszthelyi kapitányt, és a fiatal Festetics Pál vicekapitányt is. Pethő Ádám 1688-ban azt írja, hogy „midőn két év előtt nagyságod Buda alá az táborban ment volna . . . akkor a nagyságod keszthelyi szolgái egy karakói embernek két lovát szekerestül az mezőrül elhajtották". 1687-ben a keszthelyi Túrós András Batthyány II. Ádámnak panaszkodik, hogy „az sok táborozás az inamban szállott". 463 így tehát a keszthelyiek ott voltak a Buda és Esztergom alatti táborban, és jelen voltak valami török elleni diverzión a Muraközben is, továbbá 1688 tavaszán részt vettek egy hadjáratban. Ekkor ugyanis Lengyel János azt jelentette Batthyány II. Ádámnak, hogy parancsára ,,ma idején Horváth Péter és KisPal János vajda uramékat egy rész gyalogsággal együtt el indítottam, hogy holnap az ollári pusztán nagyságodnál lehessenek, magam is pediglen . . . minthogy szigligeti, csobánczi uraimékra is várakozom, lovassal úgy indulok, hogy nagyságod az én köteles szolgálatomban is meg ne fogyatkozzék". 464 A felszabadító háborúk együttjártak a katonaság évről évre megismétlődő pusztításaival és fosztogatásaival. Az átvonuló császári, és a kivonuló török csapatok útját mindenütt felperzselt falvak jelezték. A vert török hadak és a garázda császári csapatok azt a keveset is igyekeztek megsemmisíteni, ami a XVII. század második felében felépült. 465 „Rettenetes dologh Kegyelmes Uram — írja Radonay Mátyás 1685. augusztus 31-én Batthyány II. Ádámnak -, minémü kegyetlenséggel és dühösséggel és acsarkodással kezdettek lenni pogány ebek az szegény koldult keresztény polgársághoz, legkiváltképpen feő Passa népe, szénájokat, gabonájukat és mindenféle élést erővel és erőszakkal elvitetni... ha oda nem adgya szegénység, fülét, orrát metéli és le is vágja..." 466 A visszafoglaló háborúk korában elviselhetetlenül sok adó nehezedett a lakosságra, amelyet rendszerint katonai végrehajtás útján szedtek be. A német katonaság elvitte „a szegénység aratását", gabonahordó szekeréből kifogta a lovat, vagy ökröt, s az arató asszonyokkal istentelenséget" követett el. 467 „Minthogy az elmúlt revolutiokban mind Török, Tatár, Német és kóborló tolvajok miatt számtalan károkat vallottam - írja Babocsay Ferenc keszthelyi kapitány 1686. szeptember 22-én -, az el múlt két esztendőkben kesztheli kevés jószágocskámnak, és az ott levő házamnak feléje sem mehettem az téli német quártély miatt, s midőn oda mentem is, más házához, köllött szállanom, az magaméra csak keserves szemmel néztem, mikor ők ott mindenembül szabad akarattyok szerént disponáltak (rendelkeztek), szegény oda tartozandó kevés jobbágyik is csak alig tengődnek . . ," 468 Babocsay tehát a németeket az ellenség közé sorolja, és egyenlőnek tekinti őket a kóborló tolvajokkal. Buda megvétele (1686) után Keszthely nagyobb része leégett. Ekkor veszett oda a bol dogasszony fai N. Nemes családnak Keszthelyen lakó öreg N. Nemes András özvegyénél levő örökvalló birtoklevele és armálisa is. 469 Újra elpusztult a Balaton-mellék lakossága. „A tatár Balaton mellékét rabolván, gyújtogatván - mondja egyik tanú -, a népnek némely részét fogva vitte, többit elszéllesztette, s akkor Balaton melléki faluk pusztulásra jutottak". 470 A törököktől való félelem annyira beleidegződött a lakosok tudatába, hogy a fürediek az ellenség kitakarodása után sem merték harangjukat feltenni, nehogy ellenséget hozzon reájuk. 4 7 ' Gyöngyösi Nagy Ferenc, a Batthyány főkapitányok (Kristóf, majd ennek fia, II. Ádám) helyettese, 1688-ban azt írja a Zalaság népéről: „Oly szegények vannak, hogy ha az haláltól kellene is magokat megöltalmaznio, egy garast elő nem tudnának adni". 472 A „vitézlő nép" pedig úgy elnyomorodott, 286