A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szántó Imre: A balatoni várak övezete a dunántúli védemi rendszerben (1541–1690)

A XVII. századi céhalakulásnak jellegzetes vonása a vegyes céhek létrejötte. Szűcsök, kádárok, szíjgyártók mellett mindenütt lándzsa-, íj-, pajzs- és kopjakészítők, valamint kovácsok alkották a vegyes céheket. A fegyverkészítő mesterek jelenlétét a háborús viszonyokkal magyarázhatjuk. Keszthelyen 1636 óta létezett vegyes céh,- a tapolcai vegyes céh 1676ban a keszthelyi mesterektó'l kérte az articulusokat.

425 A privilégium-kiadó vagy kölcsönző helyek közül első helyen Pozsonyt kell említenünk; tőle kapták szabályzatukat a szentgróti, sümegi, a keszthelyi és a türjei takácsok. A második jelentős kölcsönzőhely Pápa. A keszthelyi szabók, szűcsök és mészárosok kérték a privilégiumot pápai céhektől 1635-ben, 1638-ban és 1679-ben. Közös vonás a XVII. századi céhlevelekben a megerősítés (confirmálás), amely a mezőváros földesurától származott. Ákosházi Sárkány Miklós (1634től 1639-ig várkapitánya Keszthelynek) confirmai ta pecsétjével a vargák és csizmadiák szabályzatát.

426 A XVII. század második felében alakult céhek articulusait az akkori várkapitányok, Bakács Sándor, Babocsay Ferenc (1667—1671) és Thoti Lengyel János (1696—1702) erősítették meg, de arra is van példa, hogy a Sárkány Miklós által megerősített céhlevelet ők újra megerősítik.

42 7 Csornai Máté, Tihany utolsó várkapitánya, 1700. május 16-án erősítette meg a tihanyi csizmadiacéh szabályzatát, amelyet „a végházban lakozó és vitézlő mesteremberek" kérték ki hiteles átiratban Nagyvázsony csizmadiacéhétől. A vázsonyiak a csizmadiamesterek articulusait Sopronból, a csizmadia-mesterlegények articulusait pedig Veszprémből vették át néhány évvel azelőtt, hogy kiadták mindkettőt a tihanyiaknak.

428 Makkai László szerint „a XVI-XVII. századi magyar városok képe a középkorhoz képest csak ritkán mutat egyebet, mint a városiasodásban való visszaesést".

429 A presidiális mezővárosokban a gazdasági élet is a védelmi céloknak alárendelten alakult. Az ipari termelést a vár karbantartási és a várbeli katonaság fogyasztási igényei határozták meg. A végvár megtörte a városgazdaság egységét; a bormérés, serfőzés, mészárszéktartás jogán a várral kellett osztozkodnia. Az összeütközések a polgárság és a katonaság között napirenden voltak. E mellett súlyosan károsult a mezővárosi önkormányzat is. A várkapitányok a polgárok felett gyakran gyakorolták a bírói hatalmat, így aztán a végváraknak gazdaságilag és jogilag alárendelt városok és mezővárosok fejlődését komolyan gátolták.

430 Miután a török megszállás alá került Duna menti és dunántúli mezővárosok — elsősorban a tizenötéves háború következményeként — a XVII. század elején visszaestek, vagy egészen tönkrementek, szerepüket a végvári rendszer királyi várai mellett levő mezővárosok — főleg Győr, Veszprém és némileg Kiskomárom — vették át. Ezeknek a mezővárosoknak — beleértve 284 Keszthelyt is — a fejlődése és kereskedelmi funkciója a XVII. század elejétől a század második feléig tovább tartott.

431 A nagybirtokos osztály — mint ismeretes — a parasztság és a mezővárosi polgárság árutermelését a XVII. században visszaszorította, a városok fejlődését pedig gazdasági és jogi téren is fojtogatta.

432 A törökkel szemben kiépített végvárvonal az állandósult háborús állapotok, a földesúri politika korlátlan érvényesülését viszont egyidőre megállították, feltartóztatták. Ezeknek a dunántúli presidiális mezővárosoknak a fejlődése és kereskedelmi funkciója lehanyatlása csak a török kiűzése, illetve a Rákócziszabadságharc veresége után, a XVIII. század folyamán következett be.

4 3 3 A hódoltság idején nyugodt gazdálkodásról szó sem lehetett a hadjáratok és portyázások miatt. Pedig az utolsó nagy roham a balatoni várakért még hátra volt. Köprülü Ahmed hadjárata 1664-ben pontot tett Kiskomárom élénk kereskedelmének végére. A török fősereg július 15-én elfoglalta a várat, de nem helyezett bele őrséget, hanem felgyújtotta és lerombolta.

434 Komár lerombolásával a vár hadászati jelentősége megszűnt, de a kereskedők már a század derekán „búcsúzkodnak minden nap inkább tőlem — írja gersei Pethő László kapitány 1651. április 16-án Batthyány I. Ádámnak —, ki Keszthelyen, ki Szentgróton keres házat közülök, mert csak im kétt hét alatt néczer voltának az ebek (törökök) az Hidvégre föl".

435 A Székesfehérvár—Palota felől felvonuló töröktatár csapatok Vázsony és Csobánc vára alatt átvonulva a sümegi vár alatt egyesültek Köprülü Ahmed pasa nagyvezir főerőivel. Innen Körmenden át Szentgotthárd felé nyomultak előre. Az elvesztett szentgotthárdi csata után a jánosházi—sümegi úton vonultak vissza, hogy onnan a Bakonyon át Székesfehérvárra meneteljenek. A nagyvezir útközben a sümegi vár ellen vezette janicsárjait. A várat ugyan nem sikerült elfoglalni, de a környező falvak ismét elpusztultak .. .

436 Kovács István sümegi kapitány augusztus 14-én tájékoztatta Esterházy János vicegenerálist a Sümeg körüli és Balatonmelléki helyzetről. A nagyvezir serege mind „elrablotta" a falvakat a Balaton mellett, mégpedig Óhidat, Zsidet, Rezit, Szántót, Csehit, Bazsit, Tapolcát, „és a környül való falukat el éghették". Sümeg városát is felgyújtotta az ellenség, majd megindult Veszprém felé. A csobánci vár őrsége újra ágyúzni kezdte a vár alatt elvonuló török csapatokat, s — mint Evlia Cselebi írja naplójában — „sok embert és lovat megöltek és megsebesítettek".

437 „Keszthely felől semmi bizonyost nem írhatok — jelenti a sümegi kapitány —, mert mégh most senki onnan nem jött, ki valami bizonyos hírt hozott volna".

438 Babocsay Ferenc 1664. augusztus 15-én Esterházy János vicegenerálishoz írt levelében számol be a