A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szántó Imre: A balatoni várak övezete a dunántúli védemi rendszerben (1541–1690)

Varosnak és földjeit élni, szintén mint az itt való jobbágyok élik, az egy dézsmán kívül semmit tőlük ne adgyanak . . . minthogy elég föld vagyon, a melly szántó földeket föll fognak és réteket irtanak, övék és maradékjoké lészen ezután is mindenkor, valamég tőle fegyverekkel szolgálnak".

345 A hajdú típusú kiváltságolt telepek sok nyomát találjuk Zala megye török támadásoknak kitett határvidékén is.

346 A hajdútelepítő levelek lényegesebb pontjai között szerepel, hogy semmi jobbágyi szolgálattal nem tartoznak a földesuraknak, földjeiket, házukat szabad tulajdonként bírhatják; szerepel továbbá a szabad eltávozás biztosítása, belső önkormányzatuk és bíráskodási fórumuk szabályozása. Ezek mellett helyenként hosszabb-rövidebb időre elnyerték a borkimérés jogát, a vámok és mészárszékek jövedelmét.

347 Midőn Batthyány I.Ádám 1641ben Nádasdyval a hídvégi rév ügyében tárgyalt, Nádasdy azt válaszolta: „... én kész leszek révészeket és kompot is tenni, de a kiskomáromiak járnak legtöbbet által, s kereskedvén is, semmi vámot nem adnak, hatalmasul járnak az réven".

348 A jobbágysorból kiemelt katonaparasztoknak (milites ex rusticis facti) a telkük után — katonai szolgálaton kívül — korábbi állami és földesúri terheiknek és szolgáltatásaiknak csupán elenyésző részét kellett teljesíteniük.

349 A feudális rendben elfoglalt helyüket „fegyveres szolgálat ellenében elnyert szabad paraszti állapot"-nak tekinthetjük. A török elleni védővonal kiépítése során — mint láttuk — egész sor zalai mezőváros kapott végvári szerepet. A vár igazi védelmét a gyér számú zsoldos mellett a mezőváros lakói látták el, minek fejében adómentességet és — majdnem teljes — úrbéri szolgálatmentességet élveztek. A török időkben Keszthely, mint katonai szolgálatot teljesítő „szabadlegények"-ből álló „belső város" (presidium) tulajdonképpen úrbéri szolgálatmentességet élvezett. A sokfelé megosztott, sokszor a birtokos társak között is vitás földesúri jog kevés lehetőséget adott a várossal szemben annak érvényesítésére.

35 A XVII. században már több - a gersei Pethő családtól leányágon leszármazott — család is birtokos Keszthelyen.

351 1630-ban a 15 portából 4 Bakács Farkasé, 3 Darabos Jánosé, 2 zalabéri Horváth Zsigmondé, és csak 6 porta három különböző Pethőé.

3 5 2 A keszthelyi végvári „sereg" tagjai kilencedet, tizedet nem adtak, hegyvámot nem fizettek. „. . . egy püspökség sem vehette meg a lakosokon a 10-et, ámbár impetáltattak (megtámadtattak) eránta".

353 De a tihanyi katonák sem adták meg a veszprémi püspöknek a tizedet.

354 Keszthely mezőváros a török időkben a pápának sem adott harmincadot. Ákosházi Sárkány Jánosné, Illésházy Miklós, Sárkány István, Kisfaludy Ferenc, Falusy János és Krisztina, mezőszegedi Szegedy Katalin és Bálint, valamint Bezerédy Pál 1680-ban a pápai harmincadost a keszthelyi erősségbe nem bocsátották be.

3 5 5 A keszthelyi „sereg" földjeit szabadon adta-vette és hagyta másokra. Szabadon használhatta a Zámor, Várvölgy, Cserszeg és Rezi közt elterülő erdőt, sőt élt a korcsmáitatás és mészárszéktartás jogával is. Mindezeket a kiváltságokat katonai feladata teljesítése ellenében kapta.

35 6 A katonai szolgálat fejében jobbágyterhek alól mentesített végvári hajdúk egyaránt szembetalálták magukat a nemesi vármegyével, a földesurakkal és a fiskális érdekekkel. A törvények egész sora intézkedik a katonáskodni ment jobbágyok visszaszerzéséről, de eredménytelenül. A katonai szolgálatért privilegizáltak széles rétege szakította szét a második jobbágyság kötelékeit, amely privilégiumaival új távlatot nyitott a paraszti osztályharc számára.

35 7 Az 1647:97. cikkely elrendelte,hogy a keszthelyi, egerszegi, szentgróti és kemendi katonák (confiniarii) fizessék meg a veszprémi püspöknek a dézsmát.

358 I. Lipót császár 1667-ben megparancsolta, hogy az egerszegi, szentgróti, keszthelyi, körmendi, tihanyi lovas és gyalogos katonák kötelesek a veszprémi püspöknek földjük után tizedet fizetni.

35 9 Keszthely lakossága a török időkben három elemből tevődött össze: a „vitézlő nép "-bői, a polgárságból és az úrbéri szolgáltatásokkal terhelt (polgárvárosi) jobbágyokból. A várbeli fizetett katonaság, és a csak katonai szolgáltatásra kötelezett szabad legények alkották a vár haderejét, a vár és — a mezővárosi polgársággal együtt — a hóstát lakosságát. A XVII. században kisnemesek is behúzódtak a városba, akik legegyszerűbben úgy teremtettek maguknak új létalapot, hogy felcsaptak végvári katonának. A környékbeli kisnemesek a töröktől való félelem miatt Keszthelyen (és Szentgyörgyváron, Zalaváron) találtak menedéket. Keszthelyen lakott 1667-ben Nemes István és testvére, András. Innen jártak ki Páhok és Boldogasszonyfa határában fekvő földjeik megművelésére, mivel „török miatt Boldog Asszonyfai jószágokon nem lakhattak".

360 A menekült vagyontalan vagy kisvagyonú nemesek katonai szolgálatuk során összekeveredtek a „vitézlő nép"pel, mert társadalmi állásukat, jogi helyzetüket nem nemesi, hanem katonai mivoltuk határozta meg.

361 A presidium azt jelentette, hogy a polgári közigazgatás és bíráskodás helyébe tisztán katonai lépett. Az ilyen hely közösségének hivatalosan „sereg" a neve; a városbíró és városi jegyző helyébe a seregbíró és seregdeák lépett. A katonaság első fokú igazságszolgáltató hatósága a vitézlő törvényszékként is emlegetett seregbíróság volt. Az itt elmarasztalt fél a kerületi főkapitány hadiszékéhez fellebbezhetett.

362 A balatoni kisebb várak a seregszék ítéletét a győri generális mint fellebbezési fórum elé terjesztették.

363 Keszthely mezőváros polgári közigazgatása is megszűnt, és katonai közigazgatást vezettek be helyette. Az új állapotnak megfelelően a régi — szőlőfürtös kereszttel díszített — pecsét helyett új pecsétnyomót használtak, melynek körirata: KESZTHELY 280