A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szántó Imre: A balatoni várak övezete a dunántúli védemi rendszerben (1541–1690)

bégekkel, és együtt törtek be a „fonódi sziget "be.

13 A főveszély Veszprém és Nagyvázsony felől fenyegette ekkor a Balaton-felvidéket és a zalai végeket, míg a Dráva-menti török útját elreteszelték a védelmi vonal déli részén Szigetvár, és a szomszédos kisebb Somogy megyei várak.

14 Különösen a fehérvári és az esztergomi bég portyái voltak gyakoriak. „Továbbá Kegyelmednek egyéb újságot nem írhatok — olvassuk Nádasdy Tamásné 1550. szeptember 4-én kelt levelében —, hanem hogy ... az törökök ismét rabiának ide mifelénk . . . Bérnél, Simeg és Tadik (Tátika) között ment el a had, Szent Grótba hat házat égettek, azon ismét egy falut is elégettek, Szent Geróttul fogva Csányig és Szent Györgyvárig mondják, hogy rablottak".

15 Az 1547-ben megkötött béke egy időre megszakította a további hódoltatást, de 1551-ben már újabb kísérletek történtek a török terület kiszélesítésére.

16 Khádim Ali budai pasa a szultán parancsából hadba hívta a dunántúli és a Tisza-melléki szandzsákok hűbéres csapatait, és a Dunán innen és túl portyázó beütéseket hajtott végre.

17 1551. szeptember 1-én és 4-én bizonyos Ádám deák arról értesítette Nádasdy Tamás főkapitányt, hogy a török haderő Nagyvázsony felől Sümeg és Tátika várak között Szentgrót részeit, Szentgrót völgyét és tartozékait felprédálta, és a körülötte fekvő falvakat is kirabolta.

18 A dunántúliak jó kémjelentést szereztek a fehérvári bég szándékáról, s így felkészülve várták őket. A győri, a pápai és a veszprémi őrségek a Bakony szélén lest vetettek a hazatérő Velisszián (Velicsán) fehérvári bég csapatainak. A török „ráment" a lesre, s a végbeliek levágták az egész sereget. Maga a bég is csak nehezen tudott Fehérvárra bemenekülni.

19 Veszprém eleste 1552. június 1-én magában véve is érzékeny veszteséget jelentett,- a hódoltság határait nagy darab földre terjesztette ki.

20 Ali budai pasa Veszprémbe Dsáfer bég alatt erős őrséget helyezett. A várból tovább folytatódtak a török portyák.

21 A veszprémi püspök nem sokkal a vár eleste után, június 14-én arról számolt be, hogy a fehérvári törökök a sümegi vár egész tartományát tűzzel-vassal pusztítják. Nem tudják sem a napot, sem az órát, mikor szállják meg Sümeget, de biztos, hogy nemsokára az is elvész, s akkor egész Zala megye a törökök hatalmába jut egészen Stájerországig.

2 2 A törökök területi nyeresége azért volt csekélyebb, mert Veszprémet minden oldalról magyar várak vették körül, amelyeknek a hódoltság törzsterületével való érintkezését nagyban akadályozták.

23 Veszprém eleste után az egyházmegye püspökei székhelyüket Sümeg várába helyezték, a káptalan tagjai pedig „a veszprémi püspökség városában Egerszeghre kényszerültek telepedni."

2 4 Sümeg első jelentősebb püspöke Kövess András, aki nagy szorgalommal igyekezett a várat a török ellen hathatós védelmi állapotba hozni.

2 5 A király a püspökség és a káptalan birtokainak legnagyobb részét a vérvárak fenntartására rendelte.

26 Veszprém eleste után a Balaton mentén a védekezés súlya Vázsonyra, és különösen Tihanyra hárult. 1552. augusztus 23-án a király megengedte, hogy a tihanyi vár védelmére az ottani őrséget 25 lovassal és ugyanannyi gyalogossal erősítsék. Eszerint Horváth Márk, Tihany első királyi kapitánya alatt az őrség 150 emberből állott.

27 Veszprém török kézre kerülése után az ellenség még inkább be tudott hatolni a Balaton-vidékre.

2 „. . .8—10 mérföldnyire a (tihanyi) vártól minden föld a töröknek hódol — jelenti a királyi biztos, Pesti Bornemissza Ferenc 1558-ban —, s a kapitány kevés népével nem merészelhet gátat vetni az ellenség portyázásának és támadásainak, úgyhogy a török szabadon járhat-kelhet Tihany körül".

29 Dervis bég 1555ben felszólította a vidéket, hogy adja meg magát, mert ha ezt nem teszi, és a török szultánnak alattvalói nem lesznek, a községeket mind elpusztítja.

30 A Balaton-vidéki végházak nem tudták megakadályozni, hogy a tapolcai és a szántói járások területe hódoltsággá váljék. A törökök vidékünkön hozták létre a sümegi és a csobánci náhiékat.

3 ! A várak körül épült apró jobbágyfalvak behódoltak, és fizették az adót a töröknek, magyarnak egyaránt, hogy elkerüljék az örökös rablást, dúlást, fosztogatást és zaklatást. így Keszthely, Csobánc, Vázsony és Sümeg falvai is meghódoltak, mert a várak gyenge őrsége nem tudta megoltalmazni őket.

3 2 A védtelen jobbágy inkább adózott töröknek, magyarnak egyaránt, hogy életét menthesse. Amikor Körösi Mihály és Radócz Gyárfás a Zala megyére rótt subsidium (hadiadó) és hátralékok késedelmes behajtásáról tudósította Zrínyi Miklós horvát bánt, 1552. augusztus 30-án kelt levelükben arról számoltak be, hogy a szántói és tapolcai kerületek jóformán semmit se fizettek még, mivel török hódoltság alá kerültek.

33 A hódoltsági jobbágyok kétféle adózása természetesen magával hozhatta a török és a magyar birtokosok kapcsolatát. A török szpáhik legtöbbször a közeli magyar végvárak kapitányaival egyetértésben adóztatták a falvak jobbágyait. Pethő János Reziből 1557ben megegyezett Zolagh Ali tomaji szpáhival, hogy ő Keszthely—Tomajt a „magyartól", Ali pedig a „töröktől" oltalmazza. De Zolagh szpáhi szerint immár kilenc hónapja, hogy nála nem voltak, sem a császár adóját be nem adták, sem a „császár dolgára" nem jöttek. „Ha rabbá esnek — fejezi be levelét Ali —, Isten az ő siralmokat veszedelmeket az te lelkeden keresse . A törökök az ún. „közös" falvakkal igyekeztek „kíméletesebben" bánni. Azok a helységek, amelyek a törököknek is adóztak, csak felét fizették a királyi adónak.

35 A szántói székhez tartozó falvak ki akarták használni ezt a kedvezményt, s a hódolt falvak közé számították magukat. „Hiába vagyok írja Szele Jakab dicator 1555-ben -, mert az adót 262