A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

sem találta. 1958-ban archiv-fényképet közölt -róla, de arra nem emlékszik, hogy a II. Világháború előtt látta-e az aranykúpot vagy már akkor is csak fényképről ismerte. A fénykép hátlapján fel volt tüntetve, hogy az ékszer a Jankovich-gyűjteményből származik, szám és lelőhely adat azonban nem szerepelt rajta. Keresgéléseim során azonos díszítésű aranykúpra bukkantam a Népvándorláskori Gyűjtemény aranyai között (N. 522, új leltári száma: N. 62, 155, 15). Az OrnJank-ból átszámított súlyadat és a kúp legutóbb mért súlya csaknem pontosan megegyeznek: 2,39 illetve 2,3 gramm, — ami azonosságuk egyik bizonyítéka. Más, hasonló súlyú kúpalakú aranyékszer ugyanis nem található a Jankovich-naplóban. Felettébb logikus, hogy Jankovich az alul nyitott, tölcsérszerű végződésre bodrosan visszahajtogatott lemezt ékkőfoglalatnak vélte, ez ma már megkönynyíti az azonosítást. Valóban foglalatról van szó, de nem ékkő számára, hanem magát a kúpot erősítették vele egy fejék gombszerű kidudorodásához (Patay P., JAMÉ 11, 1968, 55). Már csak az volt zavaró, hogy a Patay tói közölt fénykép még ép, sima állapotban ábrázolja a kúpot, - úgy, ahogyan az OrnJank 68. is leírja -, míg jelenleg az ékszer gyűrött, deformálódott. Díszítésük, magasságuk (2,6 cm) s a csúcs kissé ferde levágása azonban tökéletesen egyezik, — azonosságukhoz nem fér kétség (1. ábra). Annál inkább kételkedni lehetett volna az utóbbi időkig a lelőhely adat megbízhatóságában, aranykúpokat — mint a felsorolt párhuzamok mutatják — sokáig csak a Bodrogkeresztúri-kultúra északkeleti temetőiből ismertünk. Pedig már az 1950-es évek elején felbukkant a Bácskában is. A Nosza-Templomutcában (Nosa, Biserna obala) Bodrogkeresztúrisírban talált s már 1952-ben ismertetett (Sulman, M. ZMS 3, 1952, 162) aranykúp az ismert okokból csak nemrég került be szakirodalmunk vérkeringésébe (Brukner, В., Der Forschungsstand des Äneolithikums in Ostjugoslawien, in: II passaggio dal neolitico all'e

ta del bronzo nell'Europa Centrale e nella Regioné Alpina. Verona 1982, 81-82, 5. kép 5), később, mint a délnyugat Bácskában Vajszka/Vajskán a Hunyadi-halmi csoport sírjában előkerült Bodrogkeresztúr-hatású aranylemezcsüngők (Brukner, В., Die Nekropole in Vajska. Archloug 11, 1970, 2, II. t. 8-9, v. ö. Patay P., FoliaArch 30, 1979,46). Patay a progari arany-csüngő közzétételét ismertetve már 1959-ben látnokian ezt írta „nem tartom valószínűtlennek, hogy előbb-utóbb a (bodrogkeresztúri) kultúra megtelepedésének kétségtelen emlékei is elő fognak kerülni a Szerémségben" (Patay 1959, 94). Ez azóta bekövetkezett. A legújabb kutatások szerint a Bodrogkeresztúri-kultúra zártan jelentkezik a Bácska keleti felében és onnan éppoly zártan terjed át a Szerémség keleti felére. Következésképp Sirmium/Sremska Mitrovica ma már a kultúra településterületére esik, jelen ismereteink szerint délnyugati szélére (Brukner, В., Der Forschungsstand i. m. 81-82, és 4. térkép). Mivel a Szerémség nyugati felében, a Bodrogkeresztúri-kultúra külső peremvidékén már 1907-ben előkerült a Tiszaszőlős—Mojgrád és Csáford-Stollhof típusú nagyméretű rézkori aranyékszerek tökéletes egyvelege, a progari csüngő (Vinski-Gasparini 1957. [1958], 6-10, v. ö. hozzá Patay 1959, 94) most a sremska mitrovicai aranykúpon keresztül fontos újabb támpontot nyertünk a keveredés és találkozás magyarázatára. Ami nem más, mint a bodrogkeresztúri aranyművesség tényleges jelenléte a Szerémségben. 2. A 2. JANKOVICH-GYŰJTEMÉNY ARANY KORONGJAI (1837-1842/43) Miután Jankovich Miklós táblabíró úr (aki soha nem folyamodott bárói címért ahhoz az udvarhoz, amely a magyar múlt szerelmesénél kevésbé alkalmatos férfiút keresve sem találhatott volna avégett, hogy önmaga adományozza neki ezt a címet, Jankovich - egyes, itt gyakran idézett munkákban szereplő — „lebárózása" enyhén szólva bántja e nagy férfiú emlékét!)* átadta 1. gyűjteményét a múzeumnak, vérbeli gyűjtő lévén tüstént új gyűjtő-tevékenységbe kezdett. Új gyűjtését elméletileg 1833-tól *Az ezzel kapcsolatos félreértéseket egyszersmindenkorra elkerülendő, közlöm Jankovich Miklós sírkövének teljes feliratát a rácalmásj családi sírkertből. Tudtommal régészetiművészettörténeti irodalmunkban amúgy sem szerepelt még: TEKÉNTETES NEMES NEMZETES ÉS VITÉZLETT JESZENITZEI JANKOVICH MIKLÓS ÚR TÖBB NS VÁRMEGYÉK TÁBLA BÍRÁJA NAGY TUDOMÁNYÚ MAGYAR RÉGISÉGEK ÖSZVE SZEDŐJE, MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG TAGJA EL HUNYT ÁPRILIS 19EN 1846

BAN ÉLETÉNEK 74 ÉVÉBEN E' GYÁSZOS SÍRKÖVET ŐTET KESERGŐ JÓZSEF TESTVÉRJE, ÉS LÖRINTZ FIA HAMVAINAK TEVÉK! A sírkövön április 19-e szerepel az elhalálozás dátumaként, míg az eddig ismert, közzétett adatokban április 18-a. Nyilván április 18/19 éjszakájáról van szó. Mivel a ,3áró" Jankovich Miklóssal kapcsolatos véleményem 1985/86. telétől nem rejtettem véka alá s az széles körben ismertté vált, Makkay János 1985/2 dolgozatának utolsó korrektúrájában [1986] a nevet Vadasi Jankovich Miklósra (Miklós Jankovich of Vadas) javította. Köszönet érte. Megjegyzendő azonban, hogy a vadasi (Jankovichnál mindig: W., Wadasi, de Wadas s csak a kortársaknál Wadassi, Vadassi, Vadasi) előnevet csak a műgyűjtő használta a 19. század első évtizedétől, a család soha. A sírköveken apja, testvére és két saját fia következetesen a jeszeniczei előnevet használják, ez került - nyilván a család akaratából - a mi Jankovich Miklósunk sírkövére is. Sajnos az imént említett, szakmai kiadványban, angol nyelvű dolgozatban véghezvitt, korrekció aligha fog visszahatni az időközben széles körökben népszerűvé vált magyar könyv tévedésére. Mint minden tévedés, ez is gyorsan terjed. Erdélyi István, A magyar honfoglalás és előzményei с könyvében (Bp 1986/90) Bene vitéz sírjának leírását már W. Jankovich Miklós báró tollának tulajdonítja. 22