A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Knézy Judit: Változások a Káli-medence lakóinak táplálkozásában (1840–1960)

KNÉZY JUDIT VÁLTOZÁSOK A KÁLI-MEDENCE LAKÓINAK TÁPLÁLKOZÁSÁBAN (1840—1960) Gyűjtési és feldolgozásai terveimben a Kálvölgy falvai táplálkozásának az a szakasza szerepelt, mely az emlékezettel elérhető időtől, a XIX. század végétől nagyjából a nagyüzemi gazdálkodás kezdetéig tartott. Régebbi időkre nem mertem volna gondolni, hiszen ahhoz sokkal több időt igénylő, szinte évtizedes munkálkodás lett volna szükséges, s ez a korábban tervbe vett somogyi táplálkozási kutatásaim mellett nem volt lehetséges. De az eddig előkerült emlékezés- és írásos anyag feljogosít bizonyos feltevésekre és fontos problémák megfogalmazására, ha megoldására nem is. Sürgetett az a tény, hogy a kisnemesi falvak táplálkozásáról, illetve a kisnemesi és paraszti hagyományok együttéléséről még váratnak magukra a feldolgozások. A Káli-medencében — köztudottan — kisnemesi református (Köveskál, Balatonhenye, Monoszló) és evangélikus (Kővágóörs) őslakosságú, valamint katolikus, paraszti eredetű őslakos és beköltözött népű (Kékkút, Salföld, Mindszentkálla, Szentbékkálla) falvak találhatók. Ezenkívül máshonnan bekerült iparos- és cselédcsaládok tették még tarkábbá a társadalmi képet. A középkorban a ma tisztán parasztinak tartott falvakban is laktak kisnemesek. E feltételezett táji csoporton belül kissé eltérő a paraszti többségű falvak viszonyulása a táplálkozási hagyományok továbbviteléhez, új vonások átvételéhez, mint a nemesi rétegeké, különösen a módosabbaké. A reformkorra vonatkozóan azonban lényegesen többet tudunk a nemesi táplálkozásról, mint a jobbágyokéról. A későbbi kutatások még kiegészíthetik ezt a hiányos, kissé féloldalú képet. A XIX. század végétől kezdődően viszont a visszaemlékezések révén átfogó képet lehet kapni az egyes rétegek eltérő szokásairól, táplálkozásáról. Az 1850-es években a táplálkozási rend hierarchiáját tekintve az élen az 50-80 holddal rendelkező nemesi réteg áll a velük együtt megfelelő gazdálkodási szintre vergődött értelmiségiekkel. Jövedelmüket elsősorban boreladásból nyerték,

1 esetleg állatok, takarmány,

2 gyapjú, méz

3 értékesítéséből. Szántóföldi termelés tekintetében inkább önellátásra szorultak. Gyümölcsből lett volna kínálat, de ekkor még nem keresték a kereskedők és nem vásárolták fel a kofák. Köveskál boreladása révén ismert, keresett lett, a borkereskedő hienczek

4 felvásárlóútjai átszelték. Sikerült 1825-ben mezővárosi rangot és két országos vásár tartására jogot nyernie.

5 Joggal feltételezhető, hogy Köveskálnak a kulturálódás, polgárosodás terén jelentős hatása lehetett a környékre, ami a fogyasztási javakban bekövetkezett változásokat illeti. Újságokat járattak, naptárakat olvastak, a borcenzárok állandóan tájékozódtak az árak alakulásáról, több volt az írni-olvasni tudó; még az asszonyok között is szép számmal akadt ilyen, ezek aztán a régi kalendáriumokból és a későbbi naptárakból fontos recepteket írtak ki. Ezek a gazdák bizonyos termelési ágakban képesek voltak az igényesebb művelésmódok és feldolgozások fenntartására vagy bevezetésére (szőlészet, borászat, méhészet). De a középnemesek és a módosabb kisnemesek maguk is rászorultak, hogy részt vegyenek a mezőgazdasági munkákban, különben a XVIII. században éppúgy az elszegényedés fenyegette volna őket, mint 100 évvel később is. Már Bél Mátyás

6 is megjegyezte — ugyan rosszallóan —, hogy a középnemesek legtöbbje ,,odatapad az eke szarvához és dicstelen földműveléssel homályosítják el nemességök fényét". Ez a kis- és középnemesség, amely a magyar reformkorszak, a forradalom és szabadságharc idején képes volt a politikai haladáshoz kapcsolódni, abban aktívan részt venni, a gazdasági életben — tőke hiányában — nehezebben tette ezt, de megkísérelte igényesebb művelésmóddal egyes gazdálkodási ágakban (szőlészet, borászat, méhészet) és háztartása polgárosultabb megszervezésével. A reformkor s a szabadságharc szelleme, bűvölete ma is él néhány család jó emlékezetű, kiváló tagjában — de ez az eleven történelmi tudat az akkori hétköznapokról alig sejt valamit. A XIX. század második felére vonatkozó adataimból úgy látom, hogy azok a javaslatok, amelyeket Nagyváthy János

7 1825-ben megjelent A magyar házi gazdaasszony című könyvében és más gazdasági szakírók a XVIII. század végétől a korszerű háztartás vezetéséről közzétettek, a Káli-medence módosabb nemesi családainál többé-kevésbé megvalósultak. Nagyváthy a zalai és somogyi nemesi háztartások problémáit, lehetőségeit alaposan ismerte. Az általa javasolt gazdaasszony-ideál vagy -modell olyan, hogy rajta tartja szemét minden munkán, ami a háztartásban történik, maga is részt vesz a konyhakerti munkákban, figyelemmel kíséri a gyümölcsösöket, maga figyel a mezőn, erdőben gyűjtögethető gombákra, teákra, gyümölcsökre, fűszernövényekre, a télire való konzerválásra, a baromfiudvar ügyeire, a tejfeldolgozásra, sütés-főzés 687