A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Molnár Ágnes: A községek közötti kapcsolatok és ezek változásai a Káli-medencében

árulták a kaszanyelet, íagráblát, falapátot, favillát, sráglát, vesszőseprőt. Főleg húsvét táján jöttek, de az év más szakában is. Teknővájó cigányok Henyében, de Apátiban is laktak. Erdei munkára az erdővel nem rendelkezők Balatonhenyéről a csicsai püspökségi erdőbe jártak. Részibe — az ágfát felébe, a hasítottat tizedéért vagy az ún. csádéért (apró hulladék vagy lombfa) dolgoztak a falun belüli birtokosoknál is. Tapolca, Nagyvázsony és Kővágóörs voltak a vidék iparos központjai. A Kál-völgy falvaiban csak a mindennapi élethez és a gazdálkodáshoz legszükségesebb iparosok voltak. Kovács mindegyik faluban volt, Kékkút kivételével, ahol egyes időszakokban nem dolgozott. Kékkútról Kővágóörsre jártak ilyenkor. Bognár sem volt mindig Kékkúton és Mindszentkállán, ilyenkor Gyulakeszibe mentek. MALMOK A KALI-MEDENCÉBEN ÉS KÖRNYÉKÉN Malom igen sok működött a Káli-medence környezetében, így válogathattak, hogy melyik molnárnál őrletnek. Mindszentkálláról Apátiba, Kapolcsra, Díszeibe, Hegyesdre, Szentbékkálláról is ezekbe a malmokba jártak . . . Köveskálon. három malom is működött. Györffyéké a monoszlói úton, a Dobogó patakon, az Àgas-berekben, a Burján-, a Demkó- és a Czotter-malom, amely 1923—24ben leégett. Ennek ellenére leggyakrabban az apáti vízre jártak a Serieller cseremalmába. Vagy a gazdák vitték le a gabonát cserélni, vagy a molnárkocsisok vitték el. Díszeiben volt a Hegyimalom, de a tapolcai és a keszi Csigó-malom is ismert volt a köveskáliak között. Balatonhenyéről Kapolcsra a Medveczki- és Biró-malomba, az apáti Schiller-malomba, Nagyvázsonyba, Leányfaluba, Badacsonyba jártak. Monoszlóról Kapolcs, Apáti, Keszi volt az örletési hely. Jankó János írja, hogy ,.Szélmalom a Balaton 50 falujában egy sincs; A Balaton tágabb értelemben vett környékén is csak egy áll még Monoszlón — hírmondónak." (Ti. 1900 táján, amikor könyvét megírta a Balaton-mellékről.)

19 Kékkútról a diszeli Hercegmalom volt a leglátogatottabb, és Ábrahám, Gyulakeszi. Építéshez értő ember mindegyik Kál-völgyi faluban volt, de kőműves csak Szentbékkállán és Kővágóörsön. Mindszentkállára Szentbékkálláról Marton építészt, Köveskálról Káptalantótiból hívtak mestert, Köveskálra Szentbékkálláról, Kővágóörsről; Monoszlóra Nagyvázsonyból és a fenti községekből; Kékkútra Káptalantótiból, Ábrahámból. 1911—12 körül Balatonhenyén olasz kőművesek építették a templomot, de áthívták őket a monoszlói templomhoz is. A faluban több házat is építettek. Köveskálon még ma is látszik kezük nyoma. A tanács mai épületét és több boltozatos istállóépületet emeltek, Nagy Ferenc füredi építőmester hozatta őket, mivel a környék mesterei nem mertek a templom építéséhez hozzáfogni. Ácsok Tapolcán, Nagyvázsonyban, Badacsonyban voltak. A Kál-völgyi falvakban a tapolcai, a sümegi, a kapolcsi, a leányfalui (Nemesleányfalu), a nagyvázsonyi és városlődi fazekasok termékeit vásárolták az emlékezettel felmérhető időhatáron belül. (Tapolcán Patonai, Kapolcson Juhász Elek voltak azok a mesterek, akik kb. 1910-ig dolgoztak, és nevükre még ma is emlékeznek.) Mindszentkállán a vasi és a tüskevári fazekasokról is említést tettek (1900-ban Sümegen 72, Tapolcán 29 fazekas volt).

20 A különböző műhelyekben készült termékek között ma már nem tudnak az adatközlők különbséget tenni, az egyes központok sajátos termékeire, azok külső jellemzőire nem emlékeznek. Egyedül a tapolcai Patonai mesterről mondták el, hogy ő kályhákat is készített. (Jankó János megjegyzi, hogy a Balaton-mellék kályhái Sümegről és Kapolcsról valók általában.)

21 A házaló árusítás nem volt jellemző értékesítési forma, inkább a vásárokban vettek cserepet. Érdekesség, hogy Kékkút határában olyan sikálóföldet

22 (talán valamilyen földfestéket) lehetett találni, amelyet a környék fazekasai hordtak innen. Apróbb használati tárgyak eladásával, a ház körüli melléktermékek és hulladékok felvásárlásával, javításokkal, termékvásárlással foglalkoztak a vándoriparosok és vándorkereskedők. Eladással foglalkoztak az ún. ruhaneműt, textilárut kínáló erdéliek.

u Ún. fehéredényt, gránithoz hasonlítható termékeket is árultak, a zománcos edényt pedig legtöbbször tollért cserélték. A paprikás, borsos kb. 1914-ig járt Kapolcs felől. Egyesek még a bosnyák késések alakjára is emlékeztek. Tojást, néha baromfit vásároltak a tyukászok. Kb. 1920-ig járták a Káli-medencét. Nyirádról és Mindszentkálláról jöttek, Veszprémbe, Fehérvárra, Hajmáskérre (a katonaságnak) szállítottak. Az első világháború előtt még voltak olyan hienc kereskedők, akik az itteni tojást egész Bécsig elvitték. Az első világháború előtt voltak a gyolcsostótok is. A rongyosok, vasasok hulladékot szedtek vagy cseréltek. A tollas megvette a halotti tollat is. Javító-, szolgáltatómunkát végeztek a drótosok: Trencsénből, Zemplénből és legutóbb Öcsről jöttek. Az üveges tapolcai volt. A drótosok árulták az ún. tótkési vagy kusztorát, de az őri bicska sem volt ismeretlen ezen a tájon.

24 A köszörűsök Zalaszentgrót, Öhíd és Rezi vidékéről, valamint Toponárról jöttek. Mikor helyi mészégetés nem folyt a Kál-völgyi falvakban, akkor Városlöd, öskü, Várpalota, Pe678