A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Gelencsér József: Az öröklési szokások változása a Káli-medencében

csirkét. Szállították a tűzifát, a szükséges lisztmennyiséget. A pásztorcsaládoknál a gyerekeknél maradt birkákból 15-nek minden haszna a szülőket illette, ebből lett meg a költőpénzük.

80 A Káli-medencében az intertáció a 19. század elejére nyerte el a természetbeni tartás, a kommenció értelmét. Korábban még az özvegy által a megélhetése fedezésére visszatartott földet jelentette. Ilyen értelemben használatos a köveskáli N. Györffi György leszármazóinak 1764-es osztály levelében: ,, Néhai N. Mórocza Anna édes Anyánk intertentiójára fenn maradt ugyanaz Sajtóban (ti. az ilyen nevű dűlőben) való föld." Az okirat további pontjaiból megállapítható, hogy az említett célra a ,,nap nyugotti mezőn való" szántóföldön kívül a „napkeletről való mezőn lévő szántóföld" is szolgált. (,,Az özvegy Anyánk intertentiójára fenn maradt motsári öreg föld.") Némi rét is járult a szántóföldhöz. (,,Az öreg rétnek külső része melly Anyánk Asszony részire fel volt hagyva.")

81 Az intertentio virágkora a 19. század, és akkor is elsősorban a kisnemesi, illetőleg módosabb paraszti réteg körében élt. Általános, hogy az özvegyen maradt szülőt egyik testvér vette magához, a többi testvér kötelezte magát, hogy évente meghatározott mennyiségű terményt, esetleg pénzt folyósít. Ilyen módon nemcsak a létfenntartás anyagi feltétele, hanem a gondozás-ápolás is biztosítva volt. A feudalizmus korából példaként említhető egy 1800-ból származó adásvételi szerződés, melyben ,,N. Dobosi János meghagyott özvegye N. Púpos Borbála" hivatkozott arra, hogy ,,Mivel Gyámoltalan özvegységbe jutottam és Gyermekeim által fizetni szokott Esztendőnként való Intertentióból élek."

82 1851-ben Sifter Sándor és felesége Kenései Lídia „barátságos egyezség szerént" úgy vette magához intertentióra Kenései Zsigmondot, hogy vállalta a gondviselését. A további két leszármazó pedig kötelezte magát, hogy nyomtatáskor fejenként kettő kila rozsot, egy mérce búzát, Szent Mihály napig pedig 13 ft 20 kr fizet Sifter Sándornak.

83 A századfordulóra Köveskálon általánossá vált, hogy a gyerekek nem maradtak a szülőkkel, nem laktak együtt, hanem inkább kosztot vittek az öregeknek.

84 A szülők által követelt egyre növekvő értékű tartást a leszármazók azonban mind kevésbé tudták vállalni,

85 ami az intertentiók megritkulásához vezetett. Intertentiót nemcsak a szülők kaphattak. Némely esetben a nagyszülők eltartása az unokára maradt. Az intertentio írásba foglalása biztosítékot nyújthatott. 1899-ben Köveskálon két testvér vállalta a még életben lévő özvegy Gyenis Sándorné nagyanyjuknak tisztességes eltartását és legjobb gondviselését. Kötelezték magukat még arra is, hogy évenként mindegyik részről ,,1 kila árpát és fél kila búzát", amikor nagyanyjuk kívánja, kiszolgáltatnak részére.

86 (V. sz. mell.) Az intertentio az első világháborút követően is felbukkant, továbbra sem önálló szerződésként, hanem vagyonátruházási szerződés, osztályos egyezség keretei között. 1931-ben Szentbékkállán özv. Vajai Gáborné ruházta át három gyerekére az ingatlanokat. A gyermekek egyenként vállalták, hogy édesanyjuknak évente augusztus hónap közepéig 1,5 q búzát, 1,5 q rozsot házához szállítanak, szükség esetén közösen gyógykezeltetik, halála után tisztességesen eltemetik.

87 A Káli-medencében talán az utolsó intertentióra vonatkozó jogügylet született meg 1942-ben Monoszlón a Kerkápolyi családnál. Az 1923 óta özvegy feleség (Kerkápolyi Istvánné Csekő Leopoldina) belefáradva a gazdálkodásba, öt gyereke között az anyai részt is felosztotta. Nem tartott vissza magának mást, csak a hozományából vásárolt házat. A gyerekek közötti elosztást érdem szerint, illetve a kitaníttatásra figyelemmel tette meg. A leszármazók — a kitaníttatott kivételével — fejenként és évente 60 kg búzát, 100—100 kg árpát, kukoricát, burgonyát, 50 kg répát, 10 kg eltenni való szőlőt, 25 1 színbort, 150 pengőt, valamint tűzifát voltak kötelesek adni. Az értelmiséginek tanult fiú — a kapott pénzajándékra figyelemmel — kamatot fizetett. Pontosan meghatározták a kötelezettségteljesítés határidejét. A megállapodás szigorú szabályokat tartalmazott a szerződésszegés esetére.

88 (VI. sz. mell.) Salföldi adatközlök említették, hogy a leszármazók az öregek eltartására búzát, burgonyát adtak.

89 Balatonhenyén gabona és bor juttatására emlékeztek.

90 Mindig izgalmas kérdés a szerződések hatályosulása. Tapasztaltuk, hogy a leszármazók kötelezettségük teljesítését nemegyszer elmulasztották, és ezzel az eltartás is teljes mértékben a szülőt gondozó gyerekre maradt. A szubjektív okokon kívül ebben objektív tényezők is közrejátszottak. Az említett monoszlói esetnél az 1950es évekre a társadalmi-gazdasági viszonyok változása zárta ki a teljesítést. A II. világháború után a szülők ilyen eltartásához szükséges gazdasági háttér elveszett, ami egyben a már létrejött jogviszonyokat megszüntette, az újabbak keletkezését megakadályozta. Ezáltal egy olyan intézmény szűnt meg, mely magában hordozta egyrészt a birtok átadása, használata fejében történő ellenszolgáltatást, másrészt a szülők eltartásához szükséges javak kiszolgáltatását. VII. OSZTÁLY LEV ELEK Az örökhagyó halálát követően a leszármazók hosszabb-rövidebb ideig fenntarthatták a tulajdonközösséget. Az osztályos egyezség elhalasztására leggyakrabban akkor került sor, ha a gyerekek kiskorúak voltak, vagy a testvérek még nem kötöttek házasságot, tehát az érdekközösségük fennállt. Az osztály, a vagyonközösség megszüntetése szerződéssel vagy perrel történt. Számunkra a népi gyakorlat miatt az előbbi a lényeges. Az ősiség léte a tulajdonközösség fenntartása irányában hatott, de az Örökösök osztályos egyezségét nem zárhatta ki, arra akár az örökhagyó halálakor, akár más alkalommal, egyéb okból sor kerülhetett. 650