A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Rózsáné Lendvai Anna: Adatok Sümeg és Tapolca XVII–XIX. századi történetéhez, különös tekintettel a kézműiparra

a kézművesekkel kapcsolatos jogkörét. Vizsgálatot igényelne, miként érvényesült a veszprémi püspöki uradalmi birtokkormányzat és úriszék útján gyakorolt földesúri joghatóság a két város területén fennállott céhek tekintetében. E kérdésre Zala megyei vonatkozásban Kállay István hívja fel a figyelmet, aki a céhes ipar és uradalmi igazgatás viszonyának vizsgálatakor — más mellett — a keszthelyi uradalomnak céhügyekben való állásfoglalásáról tesz említést."

8 1848—49 után Sümeg és Tapolca mezőgazdasága és lakosságának társadalmi helyzete a jobbágyi szolgáltatásokat megszüntető, a jobbágytelkeknek a volt jobbágyok tulajdonába való átmenetelét elrendelő, az úriszéket és a papi tizedet megszüntető 1848. évi törvények"

9 és országgyűlési határozat,

120 ugyanakkor több korábbi kötöttség fennmaradása által is meghatározott új gazdasági folyamatok és a tőkés termelési viszonyok kibontakozása jegyében, majd az említett törvények nyomán 1853. márc. 2-án az úrbéri kérdések szabályozása, valamint az úrbéri kárpótlás tárgyában kiadott császári pátensek

121 (s ezek végrehajtását szabályozó rendelkezések), egyben a centralizációs politikát megvalósító neoabszolutizmus adta lehetőségek szerint alakult. A kézművesek és a céhek helyzetét 1851. ápr. 1-től a magyarországi kereskedési és iparviszonyok szabályozására kibocsátott Ideiglenes Utasítás

122 határozta meg. Az Ideiglenes Ipar rendtartásként ismert szabályozásnak a lényege, hogy hatályba lépését követően — az iparűzés megkezdéséhez a Rendtartás (202—206. §) által kijelölt közigazgatási hatóságok engedélye (80. §) általuk adott igazolás (81. §) volt szükséges, — a Rendtartás által érvényesnek elismert (110. §) céhek továbbra is fennmaradhattak (111. §), — az, aki oly helységre szólóan nyert iparjogosítványt, ahol az általa űzütt iparnak céhe volt, köteles és jogosult volt magát a céhbe mesterként bekebeleztetni (156. §), — új céh nem volt alakítható (110. §), — az érvénytelennek minősített céheknek joguk volt önkéntes tagságon alapuló egyletekként (Verein) fennmaradni (110. §), — a nem céhbeli kézműveseknek joguk volt önkéntességen alapuló egyletet (Verein) alakítaniuk (192. §). A sümegi és a tapolcai kézműipar vonatkozásában is feladat marad annak megvizsgálása, hogy az Ideiglenes Iparrendtartás hatályba lépésekor fennállott céhek a Rendtartás által érvényesnek elismert céhek voltak-e, ha igen, fennmaradtak-e; ha nem, átalakultak-e egyletté avagy a Rendtartás ellenére céhekként működtek tovább; végül: hogy jöttek-e létre nem céhbeli kézművesek egyletei. Mindennek vizsgálata kívül esik tanulmányunk időhatárán, s így az a két város kézműipara 1851. ápr. 1-ét követő fejlődését bemutatni törekvő tanulmány feladata. 1. sz. táblázat SÜMEG ÉS TAPOLCA GAZDASÁGI ADATAI A XVIII. SZÁZADBAN

1 Adózó családfó'k száma Igásállatok száma ел <a 'N tri •a s Ort Bortermés akó

ban Iparosok száma Adózó családfó'k száma Igásállatok száma pozsonyi mérőben Bortermés akó

ban 1711 1750 1770 1711 1750 1770 1711 1750 1770 1711 1750 1770 1711 1750 1770 Sümeg 55 236 271 49 135 237 70 357.5 3340 129- gsj- 945 18 50 100 Tapolca 50 205 333 89 201 325 237 1456 2771 755 3044 ? 22 32 108 545