A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

el apját, öreg Halasi József rá is szorult fia segítségére. Ekkor már betegeskedni kezdett, és bizonyára ezért sem vállalta 1819 után a céhmesterséget. Halasi Jánost apjának másodszor is közvetlen utóda, Fridrik János esküdtette fel mesternek. Ekkor azonban Halasi Józsefnek nemcsak egészsége, hanem hatalma és energiája is csökkenőben volt már, és ellenfelei, közöttük bizonyára Szabó Imre egykori hívei is elérkezettnek látták az időt a bosszúra. Az apát fián keresztül próbálták anyagilag lehetetlenné tenni. Bepanaszolták az úriszéknél, hogy céhbe állása előtt csak egy és nem három évig vándorolt, amint azt a „Királyi Parancsok" előírják. Tervük sikerült. Halasi Jánost az úriszék 1820. szeptember 7-én törölte a mesterek sorából és még kétesztendei vándorlásra utasította. Halasi János azonban nem ment el vándorolni, inkább gyöngélkedő apja mellett maradt legénynek. Csak két év múlva, 1822. június 23-án szabadították fel, ,,attyának — még mindig — beteges állapottya miatt", a helytartótanács engedelmével vándorló rendes idejétől és iktatták be újra a mesterek sorába. Sorsáról nem tudunk többet. Nem maradt fenn adat munkakörülményeiről, tisztségeiről és vagyoni viszonyairól sem. Lehet, hogy apja halála után övé lett a szülői ház. 1833-ban még élt. Ebben az évben jegyezték fel, hogy „megbüntetődött, mert a zsidókkal verekedett a bálban", ugyanúgy talán, mint egykor apja, Frankovics Miklóssal együtt, Nagy József céhmester házában. öreg Halasi József idősebb, 1812-ben szabadult fia, iíj. Halasi József háromévi legénysors, talán vándorlás után 1815 februárjában állt céhbe. Családi viszonyait, házát és munkakörülményeit nem ismerjük. Tisztségéről is csak annyit, hogy mivel apja írni tudó emberré nevelte, akárcsak ő is, hét éven át, 1821 — 1827-ig volt nótárius. Ami vagyoni viszonyait illeti, korántsem élhetett olyan rendezett anyagi körülmények között, mint szülei és öccse. Vagyonát több per és exekútió fenyegette. 1826 áprilisában egy Monarell, másképp Fülei József azért perelte be, mert 600 Ft adósságának a megállpodott időre, az 1825. évi Szt. György-napi vásárig nem fizette meg, csak 100 Ft-ot törlesztett. Ifj. Halasi Józsefet hiába sürgette több ízben a Városi Szék, hogy a felperesnek válaszoljon és a keresetlevelet küldje vissza — amint azt az 1828. jan. 5-én hozott ítéletben olvassuk — ,,bírói kötelezésének vétkes és makacs megvetésével" — a keresetlevelet a megszabott 15 nap helyett csak 10 hónap múlva ,,szinte testi büntetéssel való fenyegetésre" adta vissza, írásbeli felelet nélkül. De mivel adósságát személyesen elismerte, az 500 Ft-on kívül még 6% ,,interesz" (kamat), 6 Ft „bejegyzési pénz", 6 Ft ,,bírói", 6 Ft perköltség és kétszeri „makacssága miatt" 4—4 Ft büntetés, összesen 526 Ft megfizetésére ítélték, és ellene a „költségén megteendő exekútióra" a deputátusokat ki is jelölték. Hogy vagyonának e pénzzel kapcsolatban mi lett a sorsa, nem tudjuk. Alig egy év múlva azonban már újabb perbe bonyolódott. Bizonyos Nyers Györgyné azért panaszolta be a tanácsnál, mert két mázsa száraz gyapjú helyett ugyanannyi vizes gyapjút adott el neki, a száraz gyapjúért kialkudott, mázsánkint 53 Ft áron és a pénzt fel is vette. Ebben a perben is elmarasztalták, és a száraznak megfelelő gyapjúmennyiség pótlására, vagy a megfelelő összeg visszafizetésére kötelezték. Mivel ennek sem tett eleget, 1829 májusában ismét végrahajtották. Ifj. Halasi József, úgy látszik, okult két első pere következményein. Amikor 1842 májusában bizonyos özv. Kraus Rajmundné 1083 Ft adóssága miatt perelte be, Halasi addig húzta az ügyet különböző „feleleteivel", míg adósságát négy részletben, két év alatt ki tudta fizetni. Sőt túl is fizette. Ezért Krausznét az ítéletben 1844. januárban 101 Ft 30 d. visszatérítésre kötelezték. Ez az utolsó adatunk az akkor már közel 50 éves ifj. Halasi Józsefről. 4. Az Úrkút és az Úrkúti Malom mellett, az Ürkut utcában Halasiék háza abban a tobakházcsoportban volt, amely az Úrkút, az Úrkúti Malom mellett és az Úrkút utcában alakult ki. Közvetlen szomszédságában 1810 előtt ellenfele, Szabó Imre lakott, majd miután házát 1815-ben megvette, öreg Halasi József készséges eszköze és a céhmesterségben utódja, Fridrik János. Fridriknek e házán kívül még egy kertje is volt a „Lebujdi" korcsma mellett. 1811-ben vásárolta 100 Ft-ért felesége, Pápai Anna révén anyósától, özv. Pápai Andrásné Rozs Juliannától, aki azt velük együtt haláláig használhatta. Fridrik János még öreg Lalkovits Jánosnál volt legény és 1795-ben állt céhbe. Munkakörülményeit csak 1813-ig, céhmesterségének első évéig ismerjük. Ez alatt a 18 év alatt a céhjegyzőkönyvek szerint egy inast és egy legényt szegődtetett. Kétéves szolgáló- és hároméves bejárómestersége után négy évig, 1806—1809-ig atyamester, majd 1812—1814-ig, 1820—1821-ig és 1826— 1827-ig, összesen hét éven át céhmester. Ingatlanaiból, munkakörülményeiből és céhtisztségeiből következtetve, nem valami módos, de viszonylag nyugodt anyagi körülmények között élő mester lehetett. Peres ügyei nem voltak. Egyetlenegy panaszról tudunk csupán, de ezt sem ő, hanem felesége tette 1829-ben, Ágoston János tobakmester ellen, mert 1829. szeptember éjszakáján „háza ablakját vétkes szándékkal betörte". Ágoston a „vétkét" borosságával mentette. Mentségét azonban a magisztrátus nem fogadta el, sőt „újabb vétkének tulajdonította", s ezért „tanító például 6 páltza ütésekre és a kárának megfizetésére" ítélte. így végződött az éjszakai kaland, melynek szereplői közül a fenyegetett Fridrikné asszony már 50 felé haladt, a beborozott Ágoston mester viszont még alig lehetett valamivel több 30 évesnél. Fridrik János háza mellett 1818 előtt Németh Pál Endre nem tobak lakott húgával, Judittal. Amikor Babonits János tobaklegény a leányt 1818-ban elvette és céhbe állt, hozzájuk költözött. Majd egyéves együttlakás után rábírta sógorát, hogy adja tulajdonukba nemcsak a háznak, hanem a Németh szülőktől örökölt egyéb ingatlannak, kertnek és szántóföldnek őt illető részét is. Ennek ellenében „halálos holtáig" eltartják, gyámolítják, sőt kifizetik 111 Ft adósságát. 522