A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Törőcsik Zoltán: Adalékok a tapolcai népiskolai oktatás történetéhez I. (XIV–XVI. század)

váló, mezővárosi fejlődésnek indult település tekinté­lyes számú lakosságát is jelzi, hogy papja 1334-ben het­venhat széles és harminckét kis dénárt fizet pápai tized fejében (MREV. II. 74., BÉKEFI, 1907. 182.). Az eddig elmondottak mellett és azokkal párhuzamo­san okleveleinkben jól nyomon követhető Tapolca Zala vármegyében betöltött közigazgatási-igazságszolgálta­tási központtá fejlődésének XIV— XV. századi útvonala is. A XIV. század 30-as éveitől kezdődően a nemesi közgyűlések (generalis congregatio) egyik állandósult székhelye lesz, ahol „királyi meghagyásból és királyi tekintéllyel" gyakran a nádor bíráskodott. Ugyanitt ön­állósodik később — immáron a Zala folyótól keletre eső részek központjaként — a tapolcai sedria (sedes judiciaria, törvényszéki hely) is. (Szétválasztás nélkül, a leginkább elérhető források feltüntetésével: 1331: ZO. I. 256., 1332: Veszpr. reg. 99., 104., 1334: Veszpr. reg. 107., 110., 1335: ZO. I. 308., 1338: ZO. I. 369., 1342: Veszpr. reg. 142., 1348: ZO. I. 476., 1353: ZO. I. 539., 1358: ZO. I. 587., 1361: НОШВ, 1929. 211., 1363: HO­LUB, 1929. 203., 1374: ZO. II. 115., 1377: ZO. II. 149., 1378: Veszpr. reg. 282., 1382: ZO. II. 186., 1387: ZSO. I. 36., 1389: ZSO. I. 118., 1407: ZO. II. 329., 1410: ZO. II. 367., 1418: HOLUB, 1929. 215., 1420: ZO. II. 421., 1427: PRT. VIII. 464., 1464: HOLUB, 1929. 207., 1478: HO­LUB, 1929. 215., 1479: PRT. X. 673., 1482: ZO. II. 622., 1485: CSÁNKI, 1897. 26., 1497: „Sedes Comitatus Zala­diensis Thapolcha" — CSÁNKI, 1897. 26.). Az eddig elmondottakból is természetszerűleg követ­kezik, hogy Tapolcát már /378-ban oppidumnak (mező­városnak) nevezi Nagy Lajos király lövöldi karthauzi kolostort alapító levele (,,... пес non unum oppidum nostrum prope lacum Platase Tapolcha vocatum ..." — FEJÉR, IX/5. 241., RUPP, I. 303., DEDEK, 1889. 140., MAKAY, 1913. 93.), s ezzel a megjelöléssel a következő évszázadban is gyakran találkozunk (többek között: 1421: MREV, IV. 403., HOLUB, 1933. 862., 1448: ZO. II. 536., 538., CSÁNKI, 1897. 26., HOLUB, 1933. 862., 1469: CSÁNKI, 1897. 26., 1470: ZO. II. 592., GLÄSER, 1929. 260.). Tapolcai hospesekről a XIV. század közepéről ér­tesülünk (1353: Veszpr. reg. 181.), „cíviseiről" pedig a következő évszázadban olvashatunk (1449: ,, . . . Geor­gius Kakas civis ... de Tapolcza ..." — DEDEK, 1889. 211., 1460: „Cives de Tapolcza" — CSÁNKI, 1897. 26.). A település birtokosairól röviden az alábbiakat tud­juk elmondani: bár okleveles adataink nincsenek, való­színűnek tűnik, hogy Tapolca a XIII. század legelejéig királyi birtok lehetett, s II. Endre adományozhatta el 1217 előtt Turul comesnek. Utolsó világi földesuráról ШО-ból van adatunk (FEJÉR, IX/7. 730., PRT X. 31., 139., MAKAY, 1913. 120.). Ezt követően — talán Károly Róbert trónra lépése időszakának pártharcaival kapcso­latosan — rövid időre ismét királyi birtok lesz, majd í347-ben Nagy Lajos király a lövöldi karthauzi szerze­teseknek adományozza (Veszpr. reg. 164.), s azok birto­kában is marad /554-ig (DEDEK, 1889. 212.). Ekkor — a már török által feldúlt mezővárost — a veszprémi püs­pök veszi bérbe, később annak birtokosa lesz (DEDEK, 1889. 214.). Ügy érezzük, hogy a csupán dióhéjban elmon­dottak részletezés nélkül is jól vázolják előttünk a XIV— XV. század egy jelentős mezővárosának a maga specifikumaival is tipikus fejlődési útját. A Balaton-felvidék fontos közlekedési-kereske­delmi útjai mentén települt, központi fekvésű Tapolcán potenciálisan tulajdonképpen már az előző évszázadban adottak a városiasodás felté­telei 7 : a kereskedelem, a kézművesipar és az itt domináns szerepet játszó szőlőművelés és borter­melés* amelyek együttesen, az Anjouk korában fellendülő árutermelésbe való fokozott bekapcso­lódás révén nyitják meg a XIV. század első felé­ben—közepe táján a település jobbágyi jogálla­potú mezővárossá (helyesebben: „kisvárossá" 9 ) fejlődésének lehetőségét, majd ennek — bizo­nyos városi funkciók ellátásán is keresztül 10 — XV. század közepi kiteljesedését. Ha igazak BÉKEFI Rémig sorai: ,, . . . a XIV. és XV. században a falusi plébániai székhelyeken országszerte volt iskola. Az egyházi szervezettel kapcsolatos intézmények ugyanis lényegileg az egész országban azonosak voltak. Ha tehát a több falusi plébániai székhelyen tényleg látunk isko­lát, akkor tévedés nélkül kimondhatjuk, hogy a falusi plébániai székhelyek másutt sem voltak iskola nélkül"," úgy különösen igazak lehetnek azok a fentiekben ugyan csak csomópontjaiban vázolt, de a dinamikus mezővárosi fejlődést így is láttató XIV— XV. századi Tapolca esetében. BÉKEFI soraival egyébként napjaink kutatása is egyetért; MÉSZÁROS István az elmondottakat úgy bővíti ki, hogy azokból a korabeli iskolatí­pus is jól kivehető: ,, . . . valószínűleg minden nagyobb mezővárosunkban volt városi-plébániai iskola (kiemelés tőlem — T. Z.) és olyan faluban, amely plébániás hely volt, működött falusi plé­bániai iskola". 12 Ugyanitt még a következőket olvashatjuk: ,,A 15. század folyamán a nagyobb jobbágyfalvak sorra mezővárosokká váltak . . . A tehetősebb mezővárosok plébániai iskolái en­nek következtében a szabad királyi városokban levő városi-plébániai iskolák fejlődési útját kö­vették a 15. században, szervezetük, tananyaguk, belső életük azokéhoz vált hasonlóvá." 13 Nos, ezt a mezővárosi plébániai iskolát keressük mi a XIV— XV. századi Tapolcán, feltételezve eddigi adataink alapján is azt, hogy a piac kiszélesedése és a jelentős kereskedelmi forgalom, nemkevésbé az itt állandósult sedria, amely közigazgatási­igazságszolgáltatási központtá emelte Tapolcát, írni-olvasni tudó, mi több, a számolás alapjait is ismerő embereket követelt, ezeknek képzését pedig csak a mezőváros plébániájához tartozó is­kolatípus biztosíthatta. Ennek további indirekt bizonyítékait a külföldi egyetemeken tanult, név szerint is ismert, Tapolcáról elkerült diákok sorá­val folytatjuk, esetükben feltételezve azt a kézen­fekvőnek tűnő tényt, hogy egyetemi tanulmá­nyaikhoz szükséges legelemibb ismereteiket nyil­ván szülővárosuk iskolájában szerezhették meg. Kezdjük a sort a kétségtelen Zala megyei Ta­polcáról származott, bécsi egyetemen tanult Tapol­cai Bertalannal (Bartholomeus de Thapolcha), u akinek Í3ő5-ből származó becses magyarországi oklevélformula-gyűjteményéről, s magáról az összeállítóról FEJÉRPATAKI László az alábbiakat írja: ,,Az oklevél-gyűjtemény e Dunántúli, a veszprémi dioecesisre vonatkozó adatai abban lelik magyarázatukat, hogy összeállítójuk szintén e dioecesisből, a zalamegyei Tapolczából vette származását; s gyűjteményébe oly darabokat vett föl, melyekhez Tapolcza vidékén könnyen hozzá­férhetett", 15 majd így folytatja: ,,Ismeretes, hogy az Árpádok korából teljes formulagyűjtemény nem maradt reánk . . . azon körülmény is, hogy bennök bírjuk az Árpádok korához eddig legköze­lebb eső formuláinknak — igaz — kis terjedelmű sorozatát, a gyűjtemény értékét emeli előttünk annyival is inkább, mert azok valósággal létezett 416

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom