A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Hudi József: Reguly Antal utazásai 1839-ben

ző szükségleteim lennének: megint Pestre vagy Pozsonyba kellene utaznom, kiadásaim lennének ruhára, tógákra, kosztra, üdülésre stb. Most minderre nincs szükségem, az utazás alig valamivel kerül többe, mint az ember ellátása különben, s így olyan szabad vagyok, hogy már pénteken, szeptember 20-án megkezdem újabb utazásomat. Közben, 30-án Dnök megkapják ezt a levelemet, és, kedves drága szüleim! kérem önöket! küldjenek 2—3, legfeljebb 4 napon belül Schertynek egy 30— 40 holland dukátos összeget, Sherty ezt aztán megírja Mutzenbechernek, aki — ahogy megígérte — rögtön elküldi Stockholmba, és 4—5 nap múltán nálam is lesz Hamburgból Stockholmban. így ezt az utazást egészen jól, minden fennakadás nélkül megtehetem, és november l-re ismét Hamburgba leszek. Az útlevelem már megvan a nagyon készséges Pretis konzul úrtól. A Hamburgból történő későbbi visszautazásom miatt majd írok a kegyelmes apát úrnak Stockholmból, úgyis írnom kell neki egy üdvözletet Berlinből, Dunin Postener érsek nevében (meglátogattam). A drezdai gőzösön megismerkedtem egy fiatal svéd férfival, Barerrel — egyik őse, Barer generális a harmincéves háborúban Terstonnál tűnt ki —, Teplitzből Stralsundba utazott, itt nősült meg és ment haza a birtokára. Tekintélyes ember, az első családok egyikéből, meg is fogom látogatni, mert igen szívélyes meghívást kaptam tőle. Legkedvesebb Papa!

33 Ne sajnálja a fáradságot, ezzel a levéllel rögtön utazzék Pestre, mert ha az Athenaeumban kiadják, biztosan szenzációt fog kelteni. Beszéljen Schedellel — talán végre történhet valami. Mert Magyarország nem ad nekem tisztességes támogatást, s így nem tudok és nem is tehetek a továbbiakban semmit. Nem fogom föláldozni magam egy méltánytalan népért.

34 Forrás: MTA, kézirattár Ms 4754/127. I—ÍJ. 2. Helsingíors, 1839. december 28. Drága jó szüleim! Október 7-én, Pozsonyban kelt levelüket a 24 dukáttal együtt csak november 2-án kaptam meg. Egy ideig Stockholmban kellett maradnom, ami eredetileg nem tartozott a terveim közé, s így e körülmény a költségkalkulációmat is kissé túlszárnyalta. Amikor Hamburgból keltezett levelemben 40 dukátot kértem önöktől, úgy számítottam, hogy ennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy Pétervárról vissza is tudjak utazni Hamburgba gőzhajóval, s mikor utána a ,,vagy 30"-at írtam, ez tulajdonképpen már akaratomon kívül, pusztán a toll hibájából történt. 30 dukátot kértem, bár az volt a meggyőződésem, hogy ennyi pénzzel ezt az utat nem tudom megtenni, hiszen a gőzhajók igen sokba kerülnek manapság. Mégis, kíméletből ennyit írtam, mert restelltem többet követelni önöktől; s végül, mikor is a 24 dukátot megkaptam, nem tudtam eldönteni, mi lenne a helyesebb. Kifizettem adósságaimat, viszont nem maradt annyi pénzem, hogy Pétervárra utazzak, annyi meg pláne nem, hogy vissza is térhessek Hamburgba. Így Stockholmban kellett volna maradnom és várni a önök újabb segélyküldeményére, ha nem foglalkoztatott volna ekkor egy másik, sokkal hasznosabbnak ígérkező terv. Ugyanis hogy a hosszú, átszenvedett napokból valami hasznom is legyen, megismerkedtem Arwirdson főkönyvtárossal,

35 a Királyi Könyvtár alkalmazottjával, egy született finnel. Az érdeklődés, mely minden magyarban és finnben megvan a régen kétségbe vont és sokszor megírt nyelvrokonságunk iránt, számunkra is vonzó volt, és midőn többször meglátogattam, az volt a fő témánk, hogy a két nyelvet összehasonlítottuk, etimologizáltuk és a kettő közös tulajdonságait kutattuk. Így aztán csak azt sajnálta, hogy nem állt szándékomban legalább egy rövid időre Helsinkiben maradni és ott a nyelvet tanulmányozni. De midőn kézhez vettem az önök levelét — az utolsó reményemet —, éppen akkor itt volt Arwirdson egy rokona 3b egy fiatalember Helsinkiből, így november 6-án elutaztam az ez évi utolsó gőzhajóval s Aboba, majd innen a szárazföldön át Helsinkibe értünk, ahol is, ennek a meleg barátságnak máris rengeteget köszönhetek. Aboban még írtam egy levelet Mutzenbechernek és megkértem, hogyha megkapja azt az összeget Schertytől, amelyet még Stockholmban a szent apáttól

37 kértem, akkor minél előbb küldje utánam. Így érkeztem meg, habár szegényen, de igazán bizakodó hangulatban, s rögtön béreltem egy szobát egy szállodában (a szálloda egy nyugdíjas tengerészkapitányé, aki nagyon jó ember), ahol is az árban benne foglaltatik a kiszolgálás is — tehát minden megvan —, hogy amíg meg nem kapom a pénzt, ne legyen mellékkiadásom. Így most itt lakom, igazán kellemesen, tanulmányaim között, a segélyre való türelmes várakozásban. Az ablakomból csodálatos kilátás nyílik a tengerre, a tenger alig száz lépésnyire van innen egészen jól látom a csodálatos csillagvizsgálót egy félszigeten és balra a Sweaborg erődítményt. Minden napfelkeltével elküldhetem neki és a hullámoknak csodálatomat és tiszteletemet, ahogy éppen kedvem tartja. Itt voltam, s csak azt tudtam, hogy finnül akarok tanulni. Ilyen fiatal fejjel ritkán határozza el magát az ember ilyesmire — hisz ez számtalan tapasztalatot és kitartó tanulást kíván —, így aztán bizonyára elhiszik nekem, hogy kínos helyzetbe keveredtem. A kezdet volt számomra a legnehezebb: tudásom túlságosan is hézagos volt ezekben az északi dolgokban, és én is nevetségesnek tűntem magam előtt a tervemmel: ,,a két nép rokonságát keresni meg" — hiszen a magyarból is csupán az alapismereteket tudtam, a finnből meg éppenséggel semmit. Meg kellett hát ismerkednem vele, miként az egész Északkal. Én magam sem voltam tisztán szándékaimmal, értékelni sem tudtam őket, így tehát önöknek, jó szüleim, sem tudtam semmit sem írni vagy bármi bizonyosat mondani, hiszen az ilyesmi egyszersmind ígéret is. így tehát órákat kellett vennem Svédországról, hogy megérthessem Finnországot, és persze Oroszországot is, s hogy ne legyen egyoldalú a töténetfelfogásom: Oroszország legrégibb történelmét, a finn törzsekét, a régi ugorokét és a magyarokét.

38. Amikor aztán némileg lehiggadtam, írhattam volna, de naponta reménykedtem abban, hogy 406