A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Veress D. Csaba: Veszprém megye és az 1809. évi francia háború

fújták, egy mellettem álló Ott-huszárral az ütközet közepében bele vezettetvén, ámbár eléggé tartottuk magunkat, sőt emlékezem, hogy három francia huszárt le is vagdaltam, mind azáltal én is mind fejbe, mind oldalt több gyenge vágást és szúrást kaptam, lovam meg is lökettetvén, kardom pedig kezemből ki vágattatván, az mellettem levő Ott-huszár keze feje is elcsapatván ..." — végül is kitört a harc forgatagából. Annyira megrémült a harc borzalmaitól, hogy Pápáig meg sem állt. Míg csak a franciák el nem vonultak, öt bajtársával együtt a Tevel és Tapolcafő közti erdőkben bujkált. A főstrázsamesteri lovasosztályban szolgáló nemes Zámbó János (Acsád) közvitéz — miután lova lábát ellőtték — a franciák fogságába került. A franciák a jánosházi kastélyba hurcolták, ahol ötven fogoly reguláris katonával volt összezárva. Miután az ablakon nem volt rács, megszökött és hazamenekült. Az adorjánházi nemes Szalóky Ferenc közvitéz — miután lovát a közelharcban szügyön döfték, s ő maga kardvágást kapott a karjára, kitört a csata forgatagából, s tekervényes úton hazamenekült.

40 Még Karakó keleti felében dúlt a véres lovassági harc, amikor Gosztolányi János ezredeskapitány azonnali segítséget kért Andrássy János tábornoktól. A dandárparancsnok a Veszprém megyei lovasezred — eddig tartalékban álló — 1. ezredeskapitányi lovasosztályát és két ágyút küldött segítségül Karakóba. A déli órákban — rövid szünet után — újra fellángolt a harc. Ugyanis a 8. sz. gradiskai határőrezred horvát katonái a házak udvarain és kertjein át a franciák által megszállt nyugati falurészbe lopakodtak. A horvát granicsárok (határőrök) a házak, kerítések és sövények mögül zúdítottak puskatüzet a harc szünetében pihenő francia katonákra. A harc újra kitört, s délután 14 óra után a francia csapatok a magyar és horvát csapatokat Karakó keleti feléből is kiverték. A hátráló csapatokat a malomban, a kocsmaépületben, a téglaégetőben és a Marcal keleti partján felhalmozott gerendatorlaszok mögött elsáncolt horvát granicsárok puskatüze fedezte. A horvát határőrök puskatüzet támogatta az a két ágyú is kartácstüzével, melyeket a Marcal keleti partján állítottak fel. A hátráló Veszprém megyei 1. lovasosztály (kb. 270 lovas), a József-huszár ok egy százada (kb. 70 huszár) és a horvát határőrök (kb. 150 gyalogos) nyomában tömegesen özönlött a francia lovasság a Marcal gázlóihoz. Az előnyomuló lovasság támogatására a franciák tíz ágyút vontak előre, s tüzet nyitottak a téglaégető kemencék kétoldalán felvonuló magyar lovasságra. A magyar—horvát csapatok Karakóról — a Marcal és a Tárna összefolyásánál levő — Dabrókai-puszta körzetébe, illetve a Dabrókai csárda és a Veszpremgalsa közti Torna patak mögött (kb. 6 km hosszan) kiépített sáncok mögé vonultak vissza. A Karakóról Dabróka felé húzódó töltésúton elsőnek a horvát gyalogosok vonultak vissza. Közben a francia lovasság több ponton átkelt a Marcalon, s a Marcal vizenyős rétségein át igyekezett az úton visszavonulók oldalába kerülni. Előnyomulásukat a terepviszonyok nagyon megnehezítették: a harcok után még hetekkel is 372 találtak a nádasokban — lovastól együtt — elpusztult francia katonákat. A horvát gyalogság után a magyar lovasság több, egymást fedező lépcsőben vonult vissza a töltésúton. Az utolsó lépcsőt — a 3. főstrázsamesteri lovasosztálytól — Szőke György főhadnagy és tizenhat legénye fedezte. A felkelők keresztbe döntögették az úton a kivágott jegenyefákat, s azok mögül lövöldözve pisztolyaikból hátráltatták a francia lovasság előnyomulását a töltésúton. Ebben a harcban az utóvédharcban tüntette ki magát — Szőke György főhadnagy mellett — Csikasz János káplár, Kulcsár Károly őrmester és Kovács János közvitéz. A visszavonuló Veszprém megyei nemesi lovasezred, a 2. sz. József-huszárezred két osztálya és a 8. sz. gradiskai határőrezred maradványai a Dabrókai-pusztánál egyesültek a — második lépcsőben álló — pesti lovasezred három osztályával, s a puszta körül újra harcrendbe fejlődtek. Itt állították tüzelőállásba az Andrássy-dandár két hatfontos ágyúját és két tarackját. A francia 1. (Grouchy)-dragonyoshadosztály közben a Karakótól keletre levő téglaégető kemencéknél összpontosította erőit, s itt állították fel tíz ágyújukat is. A francia ágyúk elsősorban a Dabrókai-pusztánál felállított magyar ágyúkat vették tűz alá. Ugyanakkor a francia Abbé-dandár két gyalogoszászlóalja puskatüzzel fedezte — a töltésúton, illetve a töltésűt kétoldalán — két, egymás mögötti vonalban előnyomuló francia dragonyosezredeket. A tűzharc közepette Gosztonyi János ezredeskapitány és törzskara a harcvonal (déli) bal szárnyára lovagolt, és átvette annak parancsnokságát. Itt, a bal szárnyon elsősorban a pesti lovasezred csapatai sorakoztak fel. A harcvonal (északi) jobb szárnyán a veszprémi lovasezred három lovasosztálya és a 2. sz. József-huszárezred csapatai álltak csatarendbe. A csatasor közepén állt fel a 8. sz. gradiskai határőrezred és a négy lövegből álló tüzérség. Közben a francia 1. (Grouchy)-dragonyoshadosztály főerői — a francia 7. és 30. dragonyosezred és az Olasz Királyi Dragonyosezred, valamint a 9. huszárezred csapatai — keresztülvergődtek a Marcal árterületein, s elérték a Dabrókai-puszta körüli gyepes mezőt. Amint a francia lovasság megkezdte harcrendbe fejlődését, a magyar harcvonal jobb szárnyáról a 2. sz. József-huszárezred két osztálya gyors vágtában megrohamozta a franciák (északi) bal szárnyát. A huszárok rohama olyan erős volt, hogy a francia lovasság első sorát visszavetette a második sorig. Miközben a huszárok a roham után visszavonultak és újra harcrendbe fejlődtek, a megzavarodott francia lovasságra a veszprémi lovasezred 1. és 3. lovasosztályai rontottak rá. A francia lovasság azonban ezt a rohamot már feltartóztatta. A roham során a gyakorlatlan nemesi lovasság úgy összekeveredett, hogy csak a legnagyobb nehézségek után lehetett őket újra rendbe állítani. A zűrzavarban a francia lovasok körülfogták a veszprémi lovasezred parancsnokát, gróf Zichy Ferenc ezredeskapitányt is, aki mellett csak egy Vajajy András nevű közvitéz maradt. Az ezredparancsnokot szorult helyzetéből Esztergomy Ignác századoskapitány szaba-