A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
Pákay Zsolt: Adalékok a tapolcai és sümegi járás török kori történetéhez a rovásadó-összeírások alapjánn (1531–1696)
PAKAY ZSOLT ADALÉKOK A TAPOLCAI ÉS SÜMEGI JÁRÁS TÖRÖK KORI TÖRTÉNETÉHEZ A ROVÁSADÓ-ÖSSZElRÁSOK ALAPJÁN (1531—1696) Kiegészítette és sajtó alá rendezte: Veress D. Csaba A történelmi Veszprém vármegye — veszprémi, pápai, zirci, devecseri és enyingi — járásainak rovásadó-összeírásait (dicális conscriptio) a szerző — dr. Pákay Zsolt — 1942-ben jelentette meg: Veszprém vármegye története a török hódoltság korában a rovásadó összeírás alapján (1531—1696) címen (kiadta a Veszprém vármegyei Múzeum és Könyvtár). Azóta — elsősorban az 1950. évi közigazgatási területváltozások jóvoltából — a történelmi Veszprém megye területe jelentősen megváltozott. Míg a történelmi enyingi járás (1950-ben) elsősorban Fejér megyéhez s kisebb részben Somogy megyéhez került, illetve a zirci járás északkeleti része (1950-ben) Komárom megyéhez és (1950-ben) Fejér megyéhez kerültek, jelentős területeket csatoltak Veszprém megyéhez. Az (1950-ben) újonnan Veszprém megyéhez került területek a történelmi Zala vármegye részei voltak az elmúlt évszázadokban. A kapott területek zöme a történelmi tapolcai járáshoz („sedis Thapolcza") tartozott a középkorban. Ez a nagy múltú tapolcai járás bomlott fel a legújabb korban (1900) a mai tapolcai járásra és a balatonfüredi járásra. A mai sümegi járás a középkorban Veszprém vármegye devecseri járásához tartozott (1. az 1488. évi dikalajstromot), majd a XVI. században Veszprém vármegye vásárhelyi székének két járása közül az egyik volt. A XVIII. században Sümeget és környékét (kb. 30 falut) Zala vármegyéhez csatolták, s oda tartozott 1950-ig, mikor visszakerült Veszprém megyéhez. Több mint három évtizedes adóssága Veszprém megye történetírásának, hogy a Veszprém megyéhez került zalai területek rovásadó-összeírásait közölje. A munkát ugyancsak dr. Pákay Zsolt vállalta magára, akinek levéltári feldolgozásait közöljük az alábbiakban. Az évkönyv korlátozott terjedelmi lehetőségei miatt a munkát folytatásokban közöljük. Az első részben a tapolcai és sümegi járások falvainak rovásadó-összeírásait adjuk közre. A balatonfüredi járás falvainak dicális összeírásainak közlésére a következő évkönyvben kerül sor. A közölt rovásadó-összeírások az 1531—1696. években készültek. A közölt korszak csaknem teljesen felöleli a török háborúk korszakát. Az összeírt területek nem tartoztak sem a törökök által meghódított országrészhez, sem ahhoz a területhez, melyet nem — vagy alig — érintett a török hadsereg. A két említett terület találkozási sávja volt ez a — Balaton-felvidéki — térség, a klasszikus végvidék, amely elsősorban — különösen 1543 után — hadszíntér volt. Bár a terület — a Balaton holtterében — nem esett a nagy hadjáratok útjába, a portyázó harcok miatt állandó harcok színhelye volt. Á fel-felújuló háborúk viszonylagos szüneteiben a lakosság általában visszatért lakóhelyére, s újból megteremtette szegényes létének feltételeit. Ezzel magyarázható a telkek elnéptelenedésének és újratelepülésének állandó hullámzása. Ez természetesen nem zárja ki egyes falvak végleges elnéptelenedését már a török háborúk kezdeti időszakában. A nevezett térségben, annak északi peremterületén Veszprém vára volt az egyetlen erősség, melyet a török hadsereg több, hosszabb szakaszban birtokában tartott (1552. jún. 1.—1566. jún. 30; 1593. okt. 6.—1598. augusztus). A nevezett térség várai közül hosszabb időre a török hadsereg egyetlenben sem tudta hosszabb időre megvetni lábát. (Hegyesd vára és a tapolcai palánk is csak egy évre — 1561 áprilisa és 1562 áprilisa között — volt török kézben. Csobánc, Szigliget, Sümeg, Tihany, Rezi, Tátika várai vagy egyáltalán nem, vagy csak jelentéktelen időre kerültek a török birtokába.) Annak ellenére, hogy a nevezett terület várai mindig magyar kézben voltak, a török hatalom (elsősorban Veszprém várára támaszkodva) több ízben kiterjesztette erre a körzetre is adókörzeteit. Már az 1550-es évek végén megszervezték a csobánci és sümegi nahijékat (adózási kerületeket), melyek magukba foglalták a térség valamennyi faluját. (Lásd: Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban. Veszprém, Pápa és Palota várak hadtörténete. Zrínyi Katonai Kiadó. 1983. 71.) A hét nahijé területén a török hatóságok, ha csak tehették, beszedték az adókat: a kapuk szerint beszedett állami adót, az iszpendzsét vagy fejadót, harácsot, valamint az esetleges földesúri adót. A végvidéki helyzet ellenére a magyar királyság is beszedte az állami adót, a rovásadót vagy dicát. A dicális adózás alapja a XVI— XVII. században háromszor változott. A kezdetektől 1598-ig az adózás alapja a ,,porta" volt, amely az adózó jobbágytelek nagyságának kifejezője volt. Egy porta = egy telek; fél porta = fél telek; negyed porta = negyed telek. Adót azonban csak az a jobbágy fizetett, akinek legalább 3, illetve később 6 forint értékű vagyona volt. A vagyon felértékelésénél a munkaeszközök értékét nem vették figyelembe. A jobbágyokkal együtt dica fizetésére voltak kötelezve az egytelkes kisnemesek is. 1598—1609 között az adó alapját a ,,domus", a jobbágy háza alkotta; ez után fizetett az is, akinek telke nem is volt, de háza igen. Az 1609—1648 közti időben újra a régi porta szerinti adózáshoz tértek vissza, de a nagy pusztulás miatt — kb. négy régi porta felelt meg most egy portának. Az állami adót (rovásadót, dicát) csak az országgyűlés szavazhatta meg. Beszedni viszont csak a király által kinevezett megyei földesúr szedhette be, mint királyi „rovó" (dicator). Így az ő személye volt a kapocs a királyi hatalom és a vármegye között. A „dicator" az illető járás szolgabírójával és egy esküdt nemessel járta végig a falvakat, ahol az adott falu bírája eskü alatt sorolta fel az adózásra képes porták számát. A „dicát" a lakosság két részletben fizette: a ,,primum subsidium" (vagy „prima dica") és a „secundum subsidium" (vagy „secunda dica") formájában. (Pákay i. m. 18—19.) Az adóösszeírás az Országos Levéltár kincstári osztályán őrzött összeírás (dicális conscriptio) Zala vármegyei kötetében található meg, s ebben szerepelnek az alábbiakban közölt adatok. Veress D Csaba 233