A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Kubinyi András: A parasztság hétköznapi élete a középkori Magyarországon

bői, és két lila szinű homokkőből készült gyűrűből állt. Az eltemetett gyermek csecsemőkorú volt: BODOR Imre: A csarodai református templom 1971. évi kutatása. Építés- és Építészettudomány 13 (1981) 93—94, 12. ábra. A függő 30 mm hosszú, a gyűrű átmérője 19 mm. 147. Vámpírhit meglétére utal: SZABÓ János Győző: Honfoglalás kori sírok Eger—Répástetőn. EMÉ 2 (1964) 125—128. A sírba lövés szokásáról TETTAMANTI i. m. 109—110. Minden adat azonban a 10. századból származik. Úgy vélhetnénk, hogy a szokás a kereszténység elterjedésével eltűnik. Ezzel szemben az újkori néprajzi anyagban két szempontból is visszatér. Az egyikre vonatkozó adatok: még a huszadik század elején is belelőttek egy gyermekágyban meghalt asszony sírjába, nehogy vissza tudjon térni. DÖMÖTÖR Tekla: A magyar nép hiedelemvilága. (Bp., 1981) 221. Egy másik, valószínűleg katonai temetési szokást a székelyeknél írtak le. A férfiakat katonai tiszteletadással temették el. Mielőtt azonban a sírba tették őket, belelőttek a koporsóba. KÀLLAY Ferenc: A pogány magyarok vallása, In: DIÓSZEGI Vilmos (szerk.): Az ősi magyar hitvilág. (Bp., 1978) 125—126. Kállay a 19. században élt, forrása a 18. századból származik. Egy másik, a múlt századból származó leírás csak azt említi a székelyekről, hogy lőttek a sírnál. ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. (Pest, 1868) 140. Az Alföldön, Hódmezővásárhelyen háromszor lőttek a sírba. NÓVÁK László: Fejfák a Duna—Tisza közén, Nagykőrös, 34. Teljesen elképzelhetetlen, hogy az újkorban sok területen elterjedt, és a 10. században régészetileg bizonyítható szokás a késő középkorban ismeretlen lett volna. Sajnos a késő középkori temetőket azonban csak kevéssé kutatták. Tettamanti 394 temetkezőhelyet sorol fel a 10—11. századból. A késő középkorból viszont alig több mint egy tucat esetet ismerünk. Néhány sírban előkerült nyílhegy pl. Csut 110. sír, GEREVICH, i. m. BudRég. 13. [1943] 131), de a leírásból nem derül ki, hogy a sírba belelőtték vagy melléklet volt. 148. PACH i. m. 53; SZABÓ i. m. (1975) 72—76. ANDRÁS KUBINYI BÄUERLICHER ALLTAG IM SPÄTMITTELALTERLICHEN UNGARN Der Verfasser will in seiner Studie in komplexer Weise ein einheitliches Bild über den Alltagsleben der mittelalterlichen Bauern Ungarns aufzeichen. Er benutzt ebenso die schriftlichen, wie die archäologischen Quellen. Es werden die Grösse der Dörfer, die Familienstruktur, die Bauernhäuser, ihre Bauweise und Inventar, die Kleidung, Schmuck und Waffen der Bauern, die Differenzierung des Bauerntums, die Kinderspiele, die Arbeit, die Essensgewohnheiten, die Festigkeiten, die Wirtshäuser, ferner die Begräbnissitten sehr ausführlich behandelt. Die besten Quellen zu diesem Thema liefern uns neben der Archäologie die Untersuchungen über Gewalttätigkeiten. Das Leben der Bauern, ihre materielle Kultur hat am Ende des Mittelalters zwar ein höheres Niveau erreicht, als es früher war, die grundherrschaftliche Macht liess es aber nicht zu, dass es sich besser entfalte. Es entstand inzwischen eine sehr dünne, reiche Bauernschicht, deren Kleidung, Schmuck und Waffen den des Adels sich ähnelte. Die meisten Quellen sind zwar über diese Schicht erhalten, es gibt aber Urkunden, aus welchen man die prozentuelle Gliederung der einzelnen Bauernschichten errechnen kann, da sieht man, dass die reichen Bauern nur eine kleine Minderheit bildeten. 231