A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Kubinyi András: A parasztság hétköznapi élete a középkori Magyarországon

országos vásárokat. Az út során gyakran kirabolták őket.

121 A földesúri vadászatokon haj tóként alkalmazták a parasztokat,

122 de maguk is vadásztak. Csak az 1504-es törvény 18. cikkelye tiltotta meg, hogy szarvasra, őzre, nyúlra, fácánra és császármadárra vadásszanak. A törvény megalkotásának okait is ismerjük; sok paraszt vadászatból élt, szántójukat, szőlőjüket műveletlenül hagyták, nem voltak tekintettel az ünnepnapokra, elszegényedtek, végül rablásból éltek. A csepelyi faluásatásnál marha-, ló-, disznó-, kecske-, juh- és kutyacsontok mellett vaddisznó-, őz- és szarvascsontokat is találtak. Az árutermelés és a piachálózat kiterjedése a háziiparra épült, de a kender és len szárítására vonatkozó adatok arra utalnak,

125 hogy a falvakban szövödékkel is számolhatunk. Ez női munka volt. A tulajdonképpeni falusi kézművesek parasztok voltak, akik a helyi szükségleteket elégítették ki. Leggyakrabban ezek cipészek, szabók és kovácsok voltak.

126 az utóbbiak szerszámairól az ásatások jó képet nyújtottak. Ezekből kiderül, hogy állatgyógyászattal is foglalkoztak.

127 Az oklevelek is említik a falusi kézműveseket és szerszámaikat. Egy Somogy megyei esetnél leírják a károsult kézművesek, egy cipész, egy szűcs és egy kovács áruit és szerszámait.

128 Egy másik esetben egy fazekeas esett rablótámadás áldozatául.

129 Igen gyakran említenek a forrásokban zenészeket. Főként hegedűsök, síposok, dobosok szerepelnek, a lantosok inkább a városokban és piachelyeleén éltek. Ezek a nem utazó zenészek voltak, maguk is parasztként éltek, a falusi ünnepeken ők szolgáltatták a zenét.

130 Ügy tűnik, hogy a parasztoknál ugyanúgy, mint a polgárságnál és nemességnél, két fő étkezés volt. A számadások alapján a prandiumnál ugyanazon ételeket és italokat fogyasztották, mint a coenánál. Sajnos a számadások, amelyekből az ételekre következtethetünk, csak a földesúri és városi környzetből ismertek. A szolgák ellátása területenként változott, de ezek az adatok kiindulási pontként kezelhetők a parasztok táplálkozására vonatkozóan. Az emberek péntek és szombat kivételével nagyon sok húst fogyasztottak. Említenek marhahúst, sültet (assatura) valamint sózott káposztát, borsót és lencsét. A baromfi nem volt gyakori. Pénteken és szombaton a hal volt a főétel, ritkábban rák, vagy sajt és vaj. Ehhez jön még a kenyér és italként a bor.

131 Ezeknek az adatoknak a szórványos előkerülése is arra mutat, hogy a parasztok ellátása hasonló volt a szolgákéhoz. A húsfogyasztás jelentős volt, és ehhez a disznó- és vadhúst is hozzá kell számítani.

132 A csepelyi és sarvalyi ásatási adatok megerősítették ezt a képet.

133 A paraszti életben a vidám változatosságot a különféle alkalmak jelentették, mindenekelőtt az esküvők, amelyeket mindig megünnepeltek, ittak rá. Mivel a magyar parasztok szabadon költözhettek, a házasságkötést nem akadályozhatták meg. Még 1514 után is egy paraszt minden további nélkül feleségül vehetett olyan személyt, aki más földesúrhoz tartozott. Kivételt képeztek azok az özvegyek, akik egy jobbágy telken ültek.

134 Ugyanúgy, mint az esküvőket, a temetéseket is megünnepelték. A temetőben még táncoltak is, ami ellen az egyház természetesen fellépett.

135 A harmadik esemény az üzletkötés volt. A jogszerű vásárlást áldomás pecsételte meg.

136 A kocsmákban gyakran voltak verekedések. A földesúr rendelkezett azzal a joggal, hogy a bort — azt is, amit jobbágyaitól termény járadékként kapott — az év egy meghatározott időszakában kiárusítsa. Ebben az időben tilos volt a parasztoknak saját borukat eladni. Később gyakran kényszerítették őket a földesúri bor megvásárlására.

137 A falusi kocsmákat a földesurak többször bérbe adták. Idegenek megjelenése a kocsmákban gyakran vitákhoz vezetett. Például az egyik esetben a piacra érkezettek kocsmai tartózkodása verekedéssé fajult. Máskor alföldi parasztok északra utaztak, hogy földesuruk számára malomkövet vegyenek. Egy fogadóban megpihentek, és ott megtámadták őket.

13 Egy falusi kocsma vendégének meg kellett esküdnie, hogy egyetlen üvegpoharat sem tört össze.

139 Ezek a példák érthetővé teszik, hogy miért tiltották a törvények, hogy a kocsmákat fegyverrel látogassák.

140 Gyakran jöttek össze a parasztok egy-egy házban iszogatni. Egy ilyen esetben vita támadt több kisnemes között, hogy kinek kell a bort fizetnie. Később még egy zsák liszt kifizetése miatt is ugyanez történt. Végül az éjszakai órákban a ház előtt verekedés támadt, és a botok is előkerültek. Ennek nyomán egy kisnemes meghalt.

142 A Kapisztrán Szt. János és Remete Szt. Pál sírjánál — ez utóbbi egy Budához közeli kolostorban volt

143 — bekövetkezett csodák jegyzőkönyvei arra mutatnak, hogy igen sok betegség volt. Mégis a parasztoknál, illetve a kis- és középnemeseknél viszonylag több volt az idős ember, mint a főnemesek és polgárok között.

144 A parasztok temetkezési szokásairól a temetőkből nyerhetünk értékes adatokat. A koporsó általánosan ismert volt, habár számos sírban nem találtak ilyent. Gyakran tártak fel koporsókat vasalásokkal és zárral. Néha fakéregből készült a koporsó, számos sír téglával vagy kővel volt kirakva.

145 Több részletmegfigyelés utal babonás szokások meglétére. így sok sírban egy vagy több faszéndarab volt. Ezt a jelenséget a kutatás addig többféle módon magyarázta.

1 Néhány, különösen korai sírban nyílhegyek voltak, amelyeket úgy tűnik, hogy belelőttek a sírba. Ez részben a vámpírhittel függ össze. Magyarország egyes részein még a 18. században is megvolt ez a szokás, anélkül, hogy a vámpírok elleni védekezésként értékelhetnénk.

147 Ebben a feldolgozásban a földesúri járadékok témáját, mint a hatalom egy speciális megnyilvánulási formáját, nem tárgyaltuk. Jóllehet a földesúr — és intézői — a paraszti életre állandó, jól érezhető hatást gyakoroltak. A rendszeres járadékok általában nem voltak túl magasak. A földesúrnak azonban mindig megvolt a lehetősége arra, hogy rendkívüli szolgáltatásokat követeljen.

148 Ez arra mutat, hogy nem csupán az itt idézett hatalmaskodások pusztíthatták a paraszti jómód alapját. Igazán a 16. század eleje volt az, amikor a parasztok helyzetében egy gyors roszszabbodás kezdődött. 226