A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
Uzsoki András: I. András király sírja Tihanyban és a sírlap ikonográfiai vonatkozásai
képpen a tihanyi egyház megalapításának tényét hivatalosan közzéteszi, azonkívül kinyilvánítja, hogy mindez András királynak, feleségének (Anasztázia királynénak), fiainak, leányainak, továbbá élő és elhunyt rokonainak a lelke üdvössége érdekében történt. Tökéletesen beleillik ez a X— XI. századi okleveles gyakorlatba és az uralkodók által létrehozott családi monostorok, temetkezőhelyek alapítási rendjébe. 14 Erdélyi fordítása ezt a tényt hangsúlyosabban adja vissza, mint Hulob szövege, melyben inkább a monostor fenntartására biztosított javak adományozását domborítja ki. Szerencsésebbnek tartjuk Erdélyi fordítását, noha Holub fordítása frissebb. Az alapítás tényét a következő mondat egyértelműen kimondja: ,,Tradidit enim inibi gloriosus prelátus rex locum prescriptum in qua eadem insula scilicet iondata est ecclesia cum suis terminis quorum nomina sic adnotantur." Magyarul: ,,Átadta valóban ugyanott — az említett dicsőséges király — a fent leírt helyet, ugyanazon a szigeten — tudniillik, ahol az egyház alapíttatott —, határaival, melyeknek nevei így jegyeztetnek föl." Teljesen egyértelmű az idézetben, hogy az alapítás megtörtént, ugyanott, tehát a Tihanyi-félszigeten a javakat, jószágokat, birtokokat is átadták. Itt tehát többről van szó, mint királyi akaratról, parancsról, rendelkezésről: itt egy monostort jogilag és ténylegesen megalapítottak, és a működéshez szükséges feltételeket biztosították. Véleményünk szerint ez azt is jelenti, hogy az építkezések — ahogy Erdélyi is feltételezte már korábban megkezdődtek, de nem jelenti azok befejezését, sem a kész monostor felszentelésének megtörténtét. Utóbbit már nem lehet kikövetkeztetni az alapítólevélből. Erre még Dávid duxnak, I. András fiának az 1090-es évek elején (Szent) László király pecsétjével ellátott oklevele sem ad választ. Véleményünk szerint ezt az oklevelet a király által öszszehívott 1092. évi szabolcsi zsinat után adhatták ki. A zsinat határozatának, vagyis Szent László első törvénykönyvének 37. fejezete Szent István király, Szent Gellért mártír és Szent Márton ünnepeinek vigiliáiról rendelkezett. Ugyanezen a határozat tiszteletre méltó módon emlékezett meg László nagybátyjáról, I. Andrásról: ,,Et quod patruus suus Andreas rex cum omnibus, qui tunc erant, episcopis, vovit et statuit, iste rex xhristianissimus destruere noluit, sed iirmius roboravit, scilicet dierum trium vigiliam ad festivitatem sancti Petri." Xb Magyarul: ,,És amit nagybátyja, András király, mindazokkal a püspökökkel, akik akkor éltek, fogadott és elhatározott, azt a legkeresztényebb király megszüntetni nem akarta, hanem még jobban megerősítette, tudniillik a háromnapos vigiliát Szent Péter ünnepére." 16 A szabolcsi zsinat 5. fejezetében pedig arról határoztak, hogy aki templomot építtet és a hozzá ígért vagyont nem akarja megadni, azt a püspök ítélete kényszerítse erre. Szinte sugallja e fejezet a gondolatot, mellyel összefüggést keresünk a zsinati határozat és Dávid dux oklevele között. Már négy évtizede felépülhetett a tihanyi monostor, melynek kegyura — az alapítólevél szerint — jogilag Dávid volt, ekkor talán az egyetlen élő András-fi. Hercegi címe bizonyítja, hogy tekintélyes vagyonnal rendelkezhetett, így kötelessége volt örökösként, de a zsinat határozata értelmében is a monostor javait gyarapítani. E rövid szövegű adománylevélben a tihanyi monostornak a következő adományokat teszi: „Omnibus fidelib(us); s(an)c(t)e ecclesie tam futuris quam presentibus sit notum. Q(uo)d D(avi)d venerabilis dux in remissione(m) sourum delictorum et parentum suorum monasterio S(ancti) A(niani) tichoniensis hec omnia Ladizlao xp(ist)ianissimo rege concedente contulit. In aureo loco dedit V mansiones et terram cum tribus aratris et quinq(ue) piscinas scilicet Budrig, Eurim, Weimir, Pias, Strisin. In Danubio au(tem) ipse idem dux concessit q(uo)d in dominicis dieb(us) illud q(uo)d [capejretur in ansis. Sancti aniani abbas haberet." (2. ábra) Magyarul: ,,A szentegyház valamennyi jelenlegi és jövendőbeli híveinek a tudomására hozzuk, hogy a tiszteletre méltó Dávid herceg saját és szülei bűneinek a bocsánatára — László, a legkeresztényebb király engedélyével — Szent Ányos tihanyi monostorának adományozta mindezeket: Az Aranyoshelyen 5 telkes házat, 3 ekényi földet és 5 halászóhelyet, ezek Budrig, Eurim, Weimir, Pias, Strisin. Ugyanaz a herceg megengedte továbbá, hogy amit valaki vasárnap fog a Dunában varsában, az Szent Ányos apátjáé legyen." Az adományok közül különösen az öt szolgaházra és a három ekényi földre szeretnénk felhívni a figyelmet, mert ezek a Duna mellett, a Csallóközben vannak és az Árpád-kori „Aureus locus"hoz, vagyis Aranyoshoz, a későbbi Csallóközaranyoshoz kötődtek. Nem lehet kétséges, hogy Dávid herceg családi monostorát adományozásával nyersaranyhoz, a Dunából mosott aranyhoz juttatta. Kumorovitz szerint a király engedelmével történt végrendelkezések, magáningatlan-átruházások sorát Dávid duxnak ez az oklevele nyitja meg. 18 Ez is valószínűsíti, hogy a szabolcsi zsinat határozata hozzájárulhatott Dávid herceg akaratához. 19 A dunai aranymosás az őskortól jelen századunkig régészetileg és történetileg bizonyított tény. 2 A Dávid herceg adománylevelében említett öt szolgaház népe között is feltételezhetünk aranymosókat, akik annak a tihanyi aurifexnek, aranyművesnek a munkájához termelhették az aranyport, akiről a tihanyi alapítólevél is megemlékezik. Erre a mesteremberre azért volt szükség, mert az alapítólevél hátlapjára írt egykorú leltár — mely a templomi felszereléseket tartalmazza — arany- és aranyozott, liturgikus célra használatos eszközöket („calices aurei scilicet trés", „una crux erea deaurata", „unum thuribulum aureum") sorol fel. 21 (3. ábra) I. András tihanyi monostoralapítása, mint a családi temetkezőhely létrehozása, a legszebb hazai példája annak a XI. századi joggyakorlatnak, melyet Mályusz így fogalmazott meg: „A király maga nem hangsúlyozta, hogy saját monostort alapított, ez azonban helyzetének kettősségével magyarázható: mint a felségjogok birtokosa, megkoronáztatása folyományaként úgyis 148
