A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
Uzsoki András: I. András király sírja Tihanyban és a sírlap ikonográfiai vonatkozásai
UZSOKI ANDRÁS I. ANDRÁS KIRÁLY SÍRJA TIHANYBAN ÉS A SlRLAP IKONOGRÁFIÁI VONATKOZÁSAI Hazánk legrégibb, eredetiben fennmaradt latin nyelvű okleveléből, a tihanyi apátság alapítóleveléből tudjuk, hogy 1055-ben I. András király családi temetkezőhelyet is alapított a Tihanyi-félszigeten. Elhatározása és rendelkezése megfelel kora uralkodói jogszokásának. András követte a Karoling- és Ottó-kori utalkodók joggyakorlatát, elsősorban azonban I. (Szent) István király példáját. Ez a szokásjog mind a keleti, mind a nyugati keresztény világban ősi múltban gyökerezik. András abban a szellemben járt el, mely már a bizánci udvarban hagyományon alapuló rend volt, vagyis a trónra lépett uralkodó első ténykedései közé tartozott egy márványnak a kiválasztása, hogy abból szarkofágját elkészíthessék. 1 Ezt a gyakorlatot vették át a nyugati keresztény uralkodók, melyre egyik példa Nagy Károly, a Nyugat első, császárrá koronázott uralkodója, aki nemcsak Aachenben felépített sírkápolnájával lépett Bizánc nyomába, hanem azzal is, hogy Itáliából Aachenbe szállíttatta azt a carrarai márványból készült, II. századi, ún. Proserpina-szarkofágot, melyben az ő csontváza található. 2 Bizáncnak ez a külsőségekben is megnyilvánuló utánzása a frank uralkodó halála után fokozatosan szerényebb formát öltött, és szervesen idomult ahhoz az egyházi felfogáshoz, amely a szerzetesi reformok, elsősorban Cluny és több más reformközpont közvetítésével terjedt el és általános gyakorlattá vált. Ez nemcsak abban az uralkodói világnézetben jutott kifejezésre, mely szerint a király, a császár Krisztus helyettese (vicarius Christi), hanem abban is, hogy később már Krisztus szolgája (servus Christi) és az alázatosság, a szerénység uralkodói erénynek számított. Az erélyes, szervezőképes uralkodó szolgálatot is tud vállalni és szerény, alázatos is tud maradni. Talán a legszebb példa erre I. (Szent) István királyunk és Gizella királynénk, valamint II. (Szent) Henrik német-római császár és hitvese, (Szent) Kunigunda. A középkori krónikairodalom legnépszerűbb személyiségei közé tartoztak. 3 Az uralkodók családi temetkezőhelyeinek a kiválasztására és oda történt eltemetésükre néhány jellemző példát sorolunk fel. Az első német király, I. (Madarász) Henrik (919—936) Quedlinburgot tette székhelyévé (Pfalz) és a várhegyen (Burgberg) építtette ki a királyi udvart és alapított királyi kápolnát (Pfalzkapelle). Henrik 936-ban Memlebenben (ez is Pfalz volt) hunyt el, s holttestét a quedlinburgi kápolnában, az akkor még kisméretű, háromhajós templomban temették el az oltár elé. Sírját egyszerű, díszítetlen, felirat nélküli sírlap fedte, mely töredékes állapotban napjainkig megmaradt. Hitvese, Matild királyné 968ban halt meg — aki özvegy korában apácakolostort alapított a várhegyen —, és férje mellé temették el egy kőkoporsóba. 4 Henrik király fia, I. (Nagy) Ottó 936-ban még csak német király, de 962-ben már német-római császár, akit Magdeburgban, az általa alapított Szent Móric-templomban (a későbbi dóm) egyszerű kőkoporsóba temettek el. 5 II. Henrik német-római császár 1024-ben hunyt el, őt és később hitvesét, Kunigunda királynét, akaratuknak megfelelően, Bambergben, a császár által alapított dóm kriptájában temették el. 6 A magyar királyok temetkezési helyét így jegyezték fel a XII— XIII. században: ,,Sanctus Stephanus sepultus Albe", Szent Istvánt Fehérvárott temették el; „Andreas in monaster, abas, de Tihan", Andrást a tihanyi apátsági monostorban; ,,Bela Sexar.", Bélát Szekszárdon; „Salomon extra muros Alb.", Salamont a falakon kívül Fehérvárott; ,,Geuca Váci", Gézát Vácott, „Ladislaus Varad", Lászlót Váradon; „Caiman Albae", Kálmánt Fehérvárott. 7 E korai felsorolásból is kitetszik, hogy a magyar uralkodóknál is szokásban volt a nyugati császároknál lévő gyakorlat. A Chronicon Posoniense így sorolja fel a XI. századi királyok temetkezőhelyet: (István) „ ... in Alba etiam tumulatur" — Fehérvárott van eltemetve; (Aba) sepultus est in suo proprio monasterio in Sarus" — saját monostorában Sáron temették el; (András) ,, . . . sepultus in Tyhon iuxta lacum Valatun (sic) cum suo filio David" — Tihanyban, a Balaton tó mellett Dávid fiával van eltemetve; (Béla) „ . . . sepultus in loco, qui dicitur Zukard" (sic) — eltemették azon a helyen, melyet Szekszárdnak neveznek; (Géza) ,, . . . mortuus Wacieque tumulatus est" — meghalt és Vácott temették el; (László) „Cuius sanctissimum corpus Waradini devotissime veneratur" — akinek szent testét Váradon nagy becsben tartják. 8 Lényegében hasonló adatokat rögzít a XIV. századi krónikakompozíció (Chronici Hungarici Compositio saeculi XIV.). Ha csupán az Aba és Béla közötti időszakot ragadjuk ki, ugyanazokat a temetkezési helyeket említi: Aba a sári monostorban, Béla pedig a szekszárdi monostorban van eltemetve. 9 Kézai Simon Gestájában alig egy évszázaddal korábban is ezzel egyező kép tárul elénk: András a tihanyi monostorban, Béla a szekszárdi monostorban, Géza Vácott, László Váradon van eltemetve. 10 A magyarországi adatok is igazolják, hogy az 145