A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)
Veress D. Csaba: Adatok a zsidóság Veszprém megyében a II. világháború idején lejátszódott tragédiájához
tak — jelentette a veszprémi rendöralosztály a szombathelyi rendőrkerületi parancsnokságnak. — A felkoncolás törvényességét megállapítani nem sikerült, mert a FNSZ minden felvilágosítást megtagadott." 52 A szovjet hadsereg 1945. január 26. és február 16. közti sikeres ellentámadása és a közeljövőben várható nagy szovjet támadás miatt elszállították a harcoló magyar csapatok kötelékében levő zsidó munkaszolgálatos egységeket. Február 24-én este 20 órakor a balatonfüredi vasútállomásra befutó egyik vasúti szerelvényről néhány zsidó munkaszolgálatos leugrált és szökni próbált. Az őrszemélyzet géppisztolyokból tüzet nyitott (egy ott tartózkodó polgári személyt: Kohánszky Béla 63 éves bírósági végrehajtót halálos lövéssérülések érték), majd üldözőbe vették a szökevényeket. Másnap, 25-én reggel 08 órakor a Laki-dülőben, a Somogyi Károly-féle háznál elfogták és a helyszínen agyonlőtték Neu Imre (46 éves, Keszthely) munkaszolgálatost. 53 Február 26-án a magyar 20. honvéd gyaloghadosztály tábori bírósága Tapolcán, a községi börtön udvarán (Deák F. u. 1. sz.) szökés miatt agyonlövette Herstick László (23 éves artista, Miskolc) és Weinberger Imre (23 éves, Tiszaújfalu) zsidó vallású kisegítő munkaszolgálatosokat. 54 A „Pápai Üjság" 1945. március 6-i száma bejelentette, hogy az előző napokban Veszprém bombázása alkalmával két bujkáló zsidó munkaszolgálatos menekült ki a Rózsa utca és a Palotai út sarkán lévő ház — bombatalálatok által megsérült — pincéjéből. Egy veszprémi személy árulása folytán a nyilas Fegyveres Nemzetszolgálat tagjai az egyiket, egy Spiegel nevű személyt menekülés közben lelőttek, a másikat: Mandler Sándort (37 éves szappanfőző, Veszprém) március 16-án délelőtt a pápai lovassági kaszárnya udvarán — egy ugyancsak szökött zsidó munkaszolgálatossal (Bachrach Adolf 40 éves, Tab) és egy szökött magyar honvéddel (Pitzer József 42 éves, Pápa) együtt — főbelőtték. 55 Március 12-én árulás folytán a veszprémi Fegyveres Nemzetszolgálat tudomására jutottak a Felsőborsodpusztán — 1944. november eleje óta! — rejtőzködő szökött zsidó munkaszolgálatosok. Március 12-én este 21 óra körül a nyilas fegyveresek egy csoportja rajtaütésszerűén lerohanta a pusztát, s elfogta a zsidó munkaszolgálatosokat, akik éppen rejtegetőik lakásán vacsoráztak. Elfogták még a zsidó munkaszolgálatosokkal együtt bujkáló honvédőrmestert és még két szökött magyar katonát is. Az elfogott nyolc zsidó munkaszolgálatos közül hetet iszonyatosan összevertek, majd a puszta közelében levő akácosban megásatták velük sírjukat és agyonlőtték őket a március 13-ra virradó hajnalon. (Herschkovics Mór 36 éves; Kaminár Sámuel 37 éves Körösmező; Dub Izsák 40 éves, Huszt; Marmerstein Miklós 38 éves, Huszt; Námos Tibor 32 éves, építészmérnök, Budapest; Krausz Ernő 31 éves, tanító, Munkács; Grimmstein Rudolf 33 éves, Rahó). Az elfogott nyolcadik munkaszolgálatost — a rejtegető polgári személyekkel és az elfogott magyar katonaszökevényekkel együtt — Veszprémbe hurcolták. Március 14-én az elfogott zsidó munkaszolgálatost — Österreicher? nevű — a veszprémi zsidó iskola udvarán több lövéssel megsebesítették, s a haldokló embert az elfogott polgári személyekkel lehurcoltatták a mai Vöröshadsereg téren felállított nyilvános bitófához. A brutalitás netovábbjaként két elfogott polgári személyt kényszerítették arra, hogy a már haldokló embert a bitóra felakasszákr 6 Az elfogott polgári személyeket nem végezték ki, hanem Szanyba hurcolták őket és átadták az ott működő magyar katonai bíróságnak. A hadbírósági tárgyalás még folyamatban volt, mikor 1945. március 28-án a gyors ütemben előnyomuló szovjet csapatok kiszabadították őket börtönükből, s megmentették őket a biztos haláltól. Az 1945. március 16-án megindított szovjet bécsi támadó hadművelet során az előnyomuló szovjet 2. és 3. Ukrán Frontok hadseregei a fasiszta német és magyar csapatok által kiürített nyugat-magyarországi területeken alig találtak már zsidókat. Néhány — sokszor rémregénybe illő körülmények között — rejtőzködő zsidó túlélő mellett csak a pannonhalmi bencés főapátság volt az, ahol — a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt — többszáz zsidó vallású polgári személy (kizárólag nők, gyermekek, valamint az ottlakó diákok között elbújtatott fiatal fiúk) élte meg a felszabadítást. A nyugati határszélen — a német Birodalmi Védőállás erődítési munkálatain 1944. november óta — dolgozó zsidó kisegítő munkásszázadoknak is csak töredékei vonultak vissza a hátráló német és magyar csapatokkal. A zsidó munkaszolgálatosokat 1945. március utolsó napjaiban — a rohamosan közeledő szovjet hadseregek beérkezése előtt — a német és magyar keretlegénység barbár módon legyilkolta. Az amúgy is legyengült — és az éhség és járványok által megtizedelt — embereket tömegesen mészárolták le. Sopron, Hidegség, Balf, Fertőrákos, Nagycenk, Kópháza, Harka (Magyarfalva), Fertőhomok mintegy 8000 zsidó munkaszolgálatos temetőjévé vált. Csak kevesen vánszorogtak tovább a visszavonuló fasiszta csapatokkal együtt, a túlélés leghalványabb reményével, ahogy ezt Vadász Ferenc visszaemlékezéseiben olvassuk: ,, . . . A hegyeken túl olykor felvillant egy égre törő hatalmas fénysugár. Valahol távol a szovjet katonák rakétái ívelnek a csillagok felé, és vakító fényt árasztanak." 57 411
