A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Koncz Pál: Egy 19. századi bőrkötéses szótárkönyv restaurálása

Munkánk célja e károsodások kompenzálása, az anyagok tisztítása, konzerválása volt. Mindezen túl a hiányok pótlásával, a meggyöngült anyagrészek megerősítésével, az eredeti technikát szem előtt tartó újrafüzéssel és -kötéssel kívántuk elérni, hogy a szótár rendeltetésének is újra megfelelhessen. MUNKAMENET Először a borítóbőr megfelelő konzerváló, ill. kiegészítő anyagának megválasztása érdekében meg kellett határozni a bőr nemét, típusát és cserzésének jellegét. Makroszkopikus felületi képe alapján a barkarajz juhbőrre vallott. A megközelítőleg egyforma átmérőjű szőrtüszőnyílások helyenként kettős, hullámos-soros elrendeződésben, kisebb csoportokban állnak. Sűrűn szórt szőrképet adnak; 10 mm-es szakaszon átlagosan 15 ilyen csoport számlálható meg. Igen nagy a hasonlóság egyes juh tény észtípusok és a kecske bőrének barkarajza között, különösen, ha a juhbőr fiatal példányról származik, ahol az első pehelyszőrök apróbb kísérő szőrtüszői is jól látszanak. A megkülönböztetést itt az tette lehetővé, hogy a szótár vizsgált borítóbőrén a nyílásméretek közel egyformák, a szőrtüszők meredekebb szögben futnak a felszínre, mint a kecskebőrökön. Tárgyunk esetében kifejlett gyapjas juh bőréről lehet szó/ A könyvkötészeti célra is alkalmas egyik juhkészbőr-típus volt az ún. ,,bastarde", melynek fő jellegzetessége, hogy a barka nyújtásával, hengerelésével alakítják ki. A művelet következtében, a nyújtás irányától függően a szőrnyíláscsoportok még határozottabban elkülönülnek. Nagyon valószínű, hogy jelen esetben ezzel a típussal van dolgunk (12. ábra). Mivel kiadásának idején nem különösebben kiemelkedő, reprezentatív könyvről, hanem viszonylag tömeges kézikönyvről van szó, érthető, hogy egyszerű, olcsó anyagot használtak fel kötéséhez. A kor ismert cserzéstechnikái, ill. a bőr meleg 12. ábra. A borítóbőr-barka makroképének részlete: juh bastarde Fig. 12. Fragment of the macro-picture of the covering leather grain: sheep bastarde sötétbarna színé alapján csak növényi szerzésre gondolhattunk. Igazolásul a Múzeumi Restaurátor és Módszertani Központ szerves kémiai oktatólaborjában T. Balázsi Ágnes vegyész vezetésével vékonyréteg-kromatográfiás rutinvizsgálatot végeztünk, melynek célja csupán a közelítő azonosítás volt. A minták eulálószere toluol : ecetsav : víz (50 : 50 : 10 arányú) keveréke, a futtatólemez bevonata kovasavgél volt. A mintát metanol : víz forró elegyével oldottuk ki, majd szűrés után ismert galluszsav- (csersav) minta mellett futtattuk. A minták azonos magasságot értek el. A bőrből vett minta három frakcióra oszlott, de legnagyobb felületű és intenzitású eleme azonos színt és magasságot adott az ismert galluszsavéval. Az irodalmi Rf-értéket egyik felvitt minta sem érte el, melynek oka nem tisztázódott; feltehetőleg az euláló elegy megválasztása nem volt ideális. Ennek ellenére biztosra vehető, hogy csersavas, tannát jellegű növényi cserzésről van szó. A csersavas cserzések világos tónusát szokás volt vasszulfátoldattal sötétíteni (kékesfekete vastannát képződik).

8 E közelítő meghatározással az is eldőlt, hogy a cserzőanyaggal reagáló, oxidatív fertőtlenítőszert, mint pl. a korábban könyvbőröknél is gyakran alkalmazott timolt (kakukkfűkámfor; metil-izopropil-fenol) nem alkalmazhatunk. A bőrboritást mechanikus úton, ún. scarifica-' tor-szerszámmal bontottuk le. A táblákat és a gerinclemezt rejtettségük és jelentéktelenségük miatt nem konzerváltuk, hanem a későbbiek során új anyaggal pótoltuk. A könyvtest szétbontásához a nyers, 0,3 mm keresztmetszetű len fűzőcérnát felvágva, a gerincfelületen 5 s% karbamid (urea) desztillált vizes oldatával enyhén nedvesítve választottuk szét az enyvezéssel rögzített íveket. Az ívek külső lapjának ívbehajtása a korábbi erős igénybevétel (az összetört enyvszemcsék nyírómunkája) miatt igen gyenge volt, a szétbontás során némelyik kettévált. Ezek megerősítését e szétválás nélkül is el kellett volna végezni, tehát nem jelentettek külön feladatot. A szétbontás során megfigyelhető volt a fűzéstechnika. A könyv íveit négy, egyenként 2 mm átmérőjű, három zsinegből sodort kenderspárgára fűzték fel oly módon, hogy ezeket a gerinc síkjában V alakban kifűrészelt árkokba fektették, majd váltogatott öltéssel, egyszerre két ívet fűzve öltötték körül e zsinegbordákat. A fej-, ill. láboromtól 10—10 mm-re szúrtak ki a tűvel, s vezették a cérnát a soron következő ívbe. Végighaladva az egyszerre fűzött két íven, a csúcsöltésnél az alatta lévő — már felfűzött — harmadik ív csúcsöltésébe hurkoltak vissza, láncöltést képezve. A csúcsöltés sor így megfelelően ellapult, rásimult a gerincre. Ez a fűzéstechnika a könyv nyomtatásának—kötésének idején, a könyvtári és oktatási célra készült művek példányszámának ugrásszerű emelkedésével elterjedt, általános volt.

9 Az előzéktükrök keményítős kasírozásának leválasztásához sem volt szükség enzimes beavatkozásra; a kötőanyag degradációja, ill. a tábla vetemedettsége miatt a papírréteget mechanikus úton is el lehetett távolítani. 457