A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Csoma Zsigmond: A hagyományos borértékesítés rendszere és felbomlása a Káli-medencében (19–20. sz.)

szédos Kál-völgyi községekben, mégis 1928-ra itt is magasra ugrott a bor ára. „Pengős" bornak nevezték, mert literjét ennyiért vették. 1929-re azonban lezuhant a bor ára, és az óborok is már csak 20 filléres áron keltek el. A visszaemlékezések tükrözik is, hogy pl. a 16 fillérért eladott borért a vásárló kocsmárosnak egy kékkúti asszony tyúkot vágott. A szomszédasszony sóhajtozva mondta erre, hogy ö akár kettőt is vágna, csak vigyék el már a borát. 1930-ra még lejjebb esett a borár, 12—13 fillér volt literje. Egy-egy rossz termésű év mindent felborított, és a terményárak nagymérvű csökkenése egyenesen katasztrófát idézett elő, mint egy 1930-as évek elején készült vizsgálat megállapította.'

4 Kővágóörsön a vizsgálat szerint is a bor ára 10 fillér volt literenként, de így is eladhatatlan. Üj szüretre úgy készültek, hogy ingyen adták a bort, vagy egyszerűen kiöntötték, mert a hordóárak emelkedése és a gazdák pénztelensége miatt raktározási nehézségek adódtak. Volt olyan kővágóörsi gazda is, aki 380 hl borát kiöntötte a földre. Súlyos helyzet alakult ki, amit nehezített, hogy a szőlőgazdaságokra felvett kölcsönök befagytak, a vidéki pénzintézetek egyremásra árvereztek, sok kezes is megbukott a tönkrement szőlőbirtokosokkal. A kisbirtokosok számaránya majdnem a felére csökkent egy év leforgása alatt Kővágóörsön az 1930-as évek elején. A kormány 1938-ban a nagy felesleg miatt az új szőlők telepítését be is tiltotta. BORHAMISÍTÁS A borkereskedelemmel, annak feltételeinek nehezedésével, a bor árának csökkenésével a borhamisítás is élénkebbé vált. Köveskál magyar bortermelőiről a 19. század közepén azt írták, hogy nem vizezik a bort, ezt még a 20. század elején is tartották. A kocsmárosok vásárlását is úgy könyvelték el, hogy nem akarnak a zsidó borkereskedők már „megkeresztelt" cukrozott és vizezett borából vásárolni, ezért tőlük vesznek bort. Az 1930-as évek végén ezért már gyakran seprős bort vettek. Horváth József, aki Mindszentkállán zsidó birtokos szőlejének vincellérje volt, tudott arról, hogy az 1930-as, 40-es években gazdája cukrozta a bort. Azonban nemcsak zsidó birtokosok és kereskedők, hanem keresztény nagygazdák is éltek ezzel a lehetőséggel. Balatonhenyén is emlékeznek egy nagygazdára, Monoszlón hasonlóan, aki cukrozta a borát. Ennek a monoszlói nagygazdának Budán pincéje volt, apja pedig református lelkész Köveskálon. A monoszlói ,,Pongyér" szőlejében termelt szőlőből „csinált bort", amiből bírósági ügy is lett. ÖSSZEGZÉS Kál-völgye nyolc községe életében fontos szerepet játszott a borértékesítés. Jó boraik nagy részét helyben adták el, mégis távolabbi országrészekbe is eljutott és újabb vásárlókat csábított a Balaton északi partjára. A vizsgált területről kiinduló borfuvarozás, borszállítás egybeesett és részét képezte a Dunántúlról már évszázados hagyományokkal rendelkező К—Ny irányú kereskedéssel. A Káli-medencéből három közvetítő csatornán keresztül jutott el a bor a fogyasztóig: — Tapolcai zsidó bornagykereskedők felvásárlásával. Csak Tapolcán vették át, alacsonyabb összeget fizettek a borért, néhány nagykereskedő család tartotta kézben az ilyen jellegű borkereskedést. 1921 után tevékenységük meghatározóbbá vált, a lecsökkenő nyugat-magyarországi és stájer kocsmáros szállítások miatt. — Nyugat-magyarországi, stájer kocsmárosok, vendéglősök vásárolták fel mennyiségileg a legtöbb bort, Nyugat-Magyarország német nemzetisége, a Vas megyei hienzek és a Sopron környéki poncihterek helyből szállították el a bort. Kapcsolatot tartottak fenn a termelő gazdákkal. Készpénzben, rögtön, mindig többet fizettek a szállítmányért, mint a tapolcai zsidó borkereskedők. 1921 után tevékenységük csökkent. — Helyi kocsmákban is kimérésre került a környék bora, ennek jelentősége azonban kisebb volt. A kocsmárosokat hivatásos és nem hivatásos borcenzárok vezették a gazdához. Közvetítői díjat mind a kocsmárostól, mind a gazdától megkapta. A kocsmárosok kóstolás után vették a bort, ha nem szállították el azonnal, lepecsételték, vizezés, hamisítás elkerülése végett. A Kálvölgy községeiben a borhamisítást, cukrozást az első világháború előtt nem ismerték, erre büszkék is voltak. Az 1930-as években zsidó, majd keresztény nagygazdák kezdték boraikat cukrozni, vizezni. A borokat egy külön fuvarosréteg szállította el, akit a kocsmáros bízott meg. A vizsgált községekből ilyen munkára senki sem ment. A bort a Balaton-vidéken nem használt, hosszú, erős boroskocsikon szállították. Általában 2—3 transzporthordóban, kb. 1500 liternyi bort. Az 1930-as években már teherautóval szállították a korábbi nyugat-magyarországi, burgenlandi falvakba a bort. A bor 1929-ig fontos és egyedüli komoly pénzbevételi, jövedelmi forrása volt a gazdáknak. 1929-től politikai, közgazdasági tényező, valamint a fellépő gazdasági világválság felbomlasztotta az eddig hagyományos alapon nyugvó nyugat-dunántúli borértékesítés rendszerét. 338