A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Csoma Zsigmond: A hagyományos borértékesítés rendszere és felbomlása a Káli-medencében (19–20. sz.)

sok mindig személyesen kijöttek bort vásárolni, és többet fizettek a bor literjeiért, mint a zsidó borkereskedők. A termelök úgy vélték, hogy a kocsmáros eredeti, tiszta bort akart vásárolni, nem pedig a bornagykereskedők összekevert borait. Ezért jött ki személyesen a hegyre. A pénzes kocsmáros személyes biztonsága nem volt mindig biztosított. A visszaemlékezésekben felmerült többször az ukki kocsmáros, Varjú Dezső esete, aki a megvásárolt 2—3 kocsi borával hazafelé tartva a gyulakeszi Molnár kocsmában szállt meg, és itt a beszálló pajtában, a boroskocsijai mellett ütötték agyon 1925 körül. Ez az eset annál megrázóbb volt, mert menyaszszonya helybeli, a köveskáli Sebestyén Karolina volt. c) Káli-medencei kocsmák A községekben működő kocsmák a helyi termés felvásárlásában és forgalmazásában nem jelentettek olyan nagy tételt, mint a fent említettek. Azonban kétségtelen, hogy a helyi termés értékesítéséhez ezek is hozzájárultak. Nem volt ugyanis minden családnak szőleje, de akiknek volt is, főleg a fiatalok be-betértek a kocsmákba, ahol a társaságuk összejött. A kocsma információcserehely és kommunikációs központ volt még a 20. század elején is. Salföldön ezt azzal magyarázták, hogy ,,cr fiatalok a kocsmánál, öregek a pincénél találták föl magukat". Kékkúton Blumm, a zsidó kocsmáros kis boltja mellett decinként mérte ki a bort. Kövágóörsön, mivel mezővárosi nagyobb forgalma volt, öt kocsma üzemelt a 20. század elején: A Hoff mannes a Heci Bácsi- (Grünnsberger Hermann) féle kocsmák mellett a katolikus és az evangélikus kocsma, valamint a Németh-féle kocsma. Hoffmannéknak kis, a katolikus és evangélikus egyháznak nagy „beszálló" pajtája volt, ahol a boroskocsik szorosan álltak a szállítás előtti délutánon. Köveskálon három kocsma volt. A községi kocsma, amely még ma is üzemelő, a Molnár Gábor-féle kocsma, és Monoszló felé a község szélén, a Wéder-féle kocsma állt. A községi kocsma és a Wéder-féle kocsma beszálló pajtával rendelkezett. Mindszentkállának két kocsmája volt, a községi kocsma beszálló pajtával, és még egy, ami butellás lett. Marton Ferenc zsidó kereskedő, saját termését palackozottan áruló kis üzlete, ahol nem lehetett helyben iszogatni. Monoszlón egy lábaspajtás községi kocsma volt, de itt soha nem éjszakáztak boroskocsikkal. Salföldön a községi kocsmát ugyancsak bérelték, sokáig Weiss zsidó kocsmáros, majd 1920-tól Zámbó nevezetű lett a bérlője. Szentbékkállán két kocsma volt, Németh Béla kocsmája 1880-ban épült, udvarán nagy négylábú pajta állt, ahová a boroskocsikkal beálltak, és a Krauz-féle kocsma, ahol nem volt ilyen beszálló pajta. A BORCENZÁROK A borvásárlásnál érvényesült az eladó és a vevő közötti ismeretség. Azonban tömeges vásárlás révén — amikor egy viszonylag rövid időszak alatt kellett eladniuk boraikat — az eladást, értékesítést a ,,borcenzárok" segítették. A borvásárlók közül több még magyarul sem tudott. Eligazodása így még nehezebb lehetett, bár pénze és szándéka a borvásárlásra megvolt. A vásárló és eladó könnyebb egymásra találását, majd az eredményes vásárlást—eladást segítette elő a boicenzái. A közvetítők rétege minden értékesebb vásárlás alkalmával megjelent, nemcsak bornál, hanem például az állatoknál is. A borcenzárokkal viszonylag kevés dolgozat foglalkozott, azok is főleg a híres tokaj-hegyaljai borvidék történetének kutatása révén.

21 A Kál-völgyi községekben a borcenzárokról vegyes, és nem egységes vélemény alakult ki. Egyesek ,, zsebmetszőnek", ,, dolog kerülőnek" vélték, ugyanakkor részben ki voltak szolgáltatva a cenzárnak, különösen az 1921 utáni években, amikor már nehéz volt eladni a bort, ,,szinte könyörögni kellett, hogy vigye el". A cenzár megítélése évenként is változhatott, attól függően, hogy hogyan sikerült eladni a bort. A borcenzároknak két típusa alakult ki, a hivatásos, munkája után adót fizető és a nem hivatásos cenzár. A hivatásos cenzár vagy borügynök, nagy tapasztalatú, tekintélyes és gazdag ember volt. Részben ő tartotta a kapcsolatot, valódi közvetítőként a termelő és vásárló között. Általában nyelvtudással, nagy helyismerettel rendelkező ember volt. Ilyen volt Tapolcán Fekete Mátyás 1910 körül, Bogdán György, akit Szentgyörgy-hegyen az 1930-as években egy felborult teli hordójú boroskocsi ütött agyon. Móricz Mihály hét nyelven beszélt, Csabri Antal, Bauer József borcenzár stájer borvásárlókat hozott Szentbékkállára. Köveskálán a németül tudó Kövesdi Károly, Kövágóörsön Aerbach Ferenc, Bárány Lajos, Kövesi László, Németh Lajos és Nagy Lajos volt cenzár. Nagy Lajos monoszlói születésű, de Kövágóörsön működött. A borvásárlókat saját hintaján vitte ki a hegyre. Gazdálkodott is, de a cenzárkodás jobban jövedelmezett. Nagyon gazdag ember lett. A nem hivatalos cenzárok adófizetés nélkül, az ismertebb környező kocsmárosokból kerültek ki, akik maguknak is jó bort igyekeztek venni. Egyegy nagyobb gazda foglalkozott alkalmankénti cenzárkodással. így a tapolcai Mayer Károly, Szökrön László szállodatulajdonos. Szökrön soproni és kőszegi borvásárlókat hozott, németül is tudott, mert Rumban született és inasnak a kőszegi nagy Jurisics vendéglőbe került, majd 1920 körül Tapolcán telepedett let. Tapolcai cenzár volt még Piros, Berta István, ábrahámhegyi Gelencsér Péter, Gyulakesziről Molnár László, Fresits Pál, Szentbékkállán Janka Gyula cenzárkodott, akinél egy osztrák borvásárló gyereke is volt állatörzésre. Köveskáli cenzár volt Fekete Gyula, a községi kocsma bérlője, Kékkúton Horváth Márton, Monoszlón Nagy Dénes, akinek bátyja a kövágóörsi Nagy Lajos volt. A borcenzár előzetes megbeszélés alapján ellátogatott a gazdához és megkóstolta borát, megnézte mennyi volna eladó. Előfordult, hogy a gazdák ajándékot, pénzt is fizettek, hogy szerezzen 334