A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Csoma Zsigmond: A hagyományos borértékesítés rendszere és felbomlása a Káli-medencében (19–20. sz.)

A Balaton mellék borait dicsérve a múlt század végén kiemelték a köveskálit, szentbekkallait és mindszentkállait.

I0 A fentebbi adatok mutatják, hogy a Balaton mellékieknek, így a Kál-völgyieknek is jövedelmük nagy része a borból volt. A Monarchia szétesése és a trianoni békeszerződés miatt az 1930as években nehéz helyzet alakult ki a szőlőtermesztésben. Az életbe lépett vám miatt Burgenland felvevőképessége megszűnt, ugyanakkor Alsó-Ausztria felé is megszűnt a korábbi kedvező borszállítás. A gazdasági világválság következtében a dunántúli szőlőgazdaságok, köztük a Kál-völgyiek is a teljes elsorvadás állapotába kerültek." Dolgozatomban a hagyományos borszállítás 1921 előtti virágzó rendszerét, annak felbomlását szeretném bemutatni, egyben jelezni hatását a vizsgált terület lakosságára. BORVÁSÁRLÓK Magyarországon egységes kereskedő, társadalmi réteg nem alakult ki. Egyik társadalmi osztály rétege sem sajátította ki jellegzetesen önmaga számára. Bár a 14—17. században egyes főnemesi családok foglalkoztak kereskedéssel, azonban Werbőczy híres Tripartitumában is megállapította, hogy ez nem általános, mert egyedül a vitézség jellemezte a nemességet.

12 Míg Nyugat-Európában a polgárságból alakult ki a kereskedő foglalkozásúak rétege, addig Magyarországon a külföldi kereskedőkön kívül a szerb, örmény, görög, majd mindnyájukat kiszorítóan a zsidó kereskedők tevékenykedtek. A Balaton-melléken, így a Kál-völgy községeiben is zsidó borkereskedők, nyugat-magyarországi borvásárló kocsmárosok és a helyi községi kocsmák vásárolták fel a helyi borokat. A legnagyobb mennyiséget az első két kereskedőfelvásárló csoport vitte el. Ezek tevékenysége már 1876-ban döntő volt. Azt olvashatjuk, hogy a ,,kascháló Zsidók" és a „felvásárló hienczek" . . . „akik már szüretkor seregesen tódulnak ide" a balatoni borok árát meghatározták.

15 a) Bornagykereskedők A Balaton-felvidéken Tapolca és Sümeg városa volt a borfel vásárlás-kereskedelem központja. Itt laktak a zsidó bornagykereskedők is. A Kálimedence bortermését Tapolcán vásárolták fel. Bár Kővágóörsön a lakosság 10,5 százaléka volt zsidó, a 19. század végén,

14 nagymértékű borfelvásárlással és eladással ott nem foglalkoztak. A tapolcai bornagykereskedők nagy tételben vásároltak bort. Mindig a termelő gazda saját ökrös szekerével fuvarozta Tapolcára termését. Egy-egy ilyen út az ökrök körmeit nagyon igénybe vette, mivel azok nem voltak patkoltak. Másnap ezért nem lehetett ismét befogatni. Községeinkből nem szívesen, csak utolsó lehetőségként vittek bort eladni a zsidó bornagykereskedőknek, mert azok mindig kevesebbet adtak érte, mint a helybe jövő nyugat-magyarországi, stájer, hienc kocsmárosok. A borkereskedő mindig a városba való beszállítás után fizetett. Többet csak akkor, ha kevés volt a bora és feltétlenül szüksége volt a gazdáéra. A zsidó nagykereskedő sohasem ment ki a községekbe, hanem a vidéket, a gazdákat jól ismerő megbízottja révén tartotta a kapcsolatot a termelőkkel. A gazdag zsidó bornagykereskedők a 19. század végén Tapolcán a következők voltak: Leszner Mór, akinek Fő utcai (Deák Ferenc u. 9.) 1820ban klasszicista stílusban épült pincéje és háza még ma is áll. A Kál-völgyiek emlékezete szerint borpincéjében még vasúti vágány is volt a rakodás, elszállítás könnyítésére. Ezen kívül Mandl, Schwartz, Steiner, Lustig borkereskedők is ismertek voltak. A 20. század elején Szűcs Vilmos zsidó bornagykereskedő és kocsmáros vásárolt fel sok bort, aki már teherautóval szállította, értékesítette tovább pincéjéből. Szűcs Vilmos bátyja, Jenő bankigazgató volt. Fiával, Istvánnal együtt Mindszentkállán nagy szőlőt vásárolt és műveltetett. Fukaroknak tartották őket, mert Szűcs Vilmos mindig olcsóbban vásárolta fel a bort, mint a cenzárok által közvetített, helybe érkező kocsmárosok. Szűcs István pedig 40 fillérnél olcsóbban soha sem adott el bort, még akkor sem, amikor a női napszám 80 fillér volt, a férfi pedig 1 pengő. A zsidó bornagykereskedők monopolhelyzete 1921-től nőtt meg, amikor a határzárral, a vámmal megnehezült a bor szállítása az országhatáron kívülre. b) „Vidéki" kocsmárosok, vendéglősök Tömegében a legnagyobb mennyiségű bort a „vidéki" nyugat-magyarországi vagy határon túli kocsmárosok vásárolták fel. Sok kocsmáros még magyarul sem tudott, de azok a nyugat-magyarországiak is, akik beszéltek magyarul, kiejtésükkel, viselkedésükkel, öltözködésükkel elárulták, hogy nemzetiséglakta területekről jöttek. Anynyira elütőek voltak, hogy rögtön tudták a 19. század végén, a 20. század elején, hogy a faluba érkező csakis kocsmáros lehet. Sőt, az öltözködésből bizonyos következtetéseket vontak le arról, hogy honnan jött. A kocsmárosokra még ma is szívesen visszagondolnak, egyenlő partnernak érezték magukat, ahol a vásárlás-eladásban a jobb minőségű bor döntött. A kocsmárosok fogatokkal, fuvarosokkal rögtön elszállították helyből a bort, azonnal és magasabb árat fizettek, mint a tapolcai zsidó bornagykereskedők. A helybeli gazdák és a távoli kocsmárosok családjai között sokszor családias, emberi kapcsolat is kialakult, egy-egy kocsmáros a káli családok több generációjától iá vásárolt. A rendes évi vásárlás biztonságot, megbízhatóságot jelentett mind a vevőnek, de inkább a termelő eladónak. Bár a gazdák nem szerződtek, mégis megvárták a régi üzletfelet és hosszú éveken keresztül ugyanannak a kocsmárosnak adták a borukat. Szentbékkállán például a 20. század elején a kapuvári Sváb Richárd kocsmáros mindig Istvándi Antal nagyapjától vásárolta a bort, mert az apja is már őhozzá járt. Ezért mint ismerőst fogadták, s nem kellett vendéglőbe megszállnia, mint a többinek, hanem a családnál lakhatott. Volt kisebb ismeretséggel 332