A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Csoma Zsigmond: Adatok a Kál-völgyi cseregyerek-rendszerhez

dag, nemesi származású gazda volt, Zala megye alispánjának unokája. Mulatós ember hírében állt. 10 kh szőleje nagy értéket jelentett. Egyik fia, Géza, Tarcsafürdőn volt cseregyerek, helyette Kirschbaum Lujza jött. A címet ismeretség révén, Nagy Csekő Kálmán két fiától kapta, Ferenc és Zoltántól, akik Hobersachéknál Stájerországban, Grazban voltak cseregyerekek. Csekő Kálmán második unokatestvére volt Kerkápoly Gézának, és ugyancsak Károly Zoltánéknak, akik mostohaunokái lettek őri Pál Sándornak. Kerkápoly Géza felesége német lány volt, aki Monoszlón németet is tanított. Kerkápolyékhoz Kirschbaum Lujza után az öccse, Ferenc is Monoszlóra jött. A két család, vagyis a monoszlói Kerkápoly és a tárcsafürdői Kirschbaum család között jó, szoros baráti kapcsolat alakult ki. A gyerekek itteni élményeik, benyomásaik és baráti társaságuk révén 1921-ben, Burgenland megalakulásakor, NyugatMagyarország elcsatolásakor magyarnak vallották magukat, állampolgárságukat megtartva. Ez azért volt nagy szó, mert az akkori nacionalista, nagynémei propaganda hatására sok, német nemzetiségű magyarországi lakos vált meg örömmel Magyarországtól. Kirschbaumék döntésének indítéka érthetővé válik, mert Ferenc régi jó barátja Rác György köveskáli katolikus tanító volt. Kirschbaum Ferenc tanítói állást is kapott, húga, Ilus pedig egy magyar jegyzőhöz ment hozzá! A 20. század elején ugyancsak Hobersachéknál töltötte Grazban cseregyerek-idejét Szabó Bálint. Katonaidejét letöltve — 1920 előtt — visszament Nyugat-Magyarországra és őrzőgyereknek két fiút hozott magával öribükkösdröl (Buchschachen, ma Burgenland). Az egyik fiút, Krauz Ludwigot Kerkápoly Jánoséknál hagyta, a másikat magukhoz vitte. Ludwig 3 évig maradt Monoszlón, magyarul jól megtanult, iskolába járt, különösen megszerette a betyárballadákat. Ludwig bátyja Márkus Gáboréknál volt, bár Márkuséktól nem ment öribükkösre cseregyerek. Kerkápolyék és Krauzék között tartós baráti szálak alakultak. Mikor Ludwig nővére férjhez ment egy felsőőri fényképészhez, Brassi Gusztávhoz, az esküvőre meghívták a kisebbik Kerkápoly fiút, Pált is. A cseregyerekek mindig németül káromkodtak, ami a magyar társaikban, mint örök emlék maradt meg. Ma Monoszlón laknak a felsőőri Pál Sándor jog, de nem vér szerinti leszármazottai. Pál Sándor borkereskedő a balatonhenyei nagygazda Balogh Dezső özvegyét vette el. 1901-ben már Köveskállán pincét épített, amit később még kettővel gyarapított. Pál magyarul alig tudott, bár büszkén mondogatta magáról, hogy ő ,,szityá magyar". Ügyes kereskedő volt, aki üres szekereket nem járatott, felsőőri fenyőerdejéböl faanyagot, szőlőkarót, léceket fuvaroztatott. Monoszlón Károly Zoltánék kukoricagóréja is ilyen faanyagból épült. Gazdagságára példa, hogy halála után 1927—28-ban mindent eladtak Felsőőrben, aminek értéke 25 000 pengő volt akkor. Ezt az összeget 5 mostohaunokája örökölte, mert özv. Balogh Dezsőnével kötött házasságából gyermek nem született. Így lett örökös a Károly család, Károly Gyula, István, Zoltán, László és egy leánytestvér, kik 5—5000 pengőt kaptak. Az unokák közül cseregyerekként senki sem volt kint, bár apjuk, Károly István tudott németül. A fiúk közül csak István ment 1933-ban Thüringiába, Zingenbe 6 hónapra, az akkor Füreden szervezett kölcsönös gazdasági csere résztvevőjeként. Az akciót dr. Tölgyesi szervezte meg. SzentbékkálIáról 1905—8 között 15—16 évesen Neuperger Lajost és Kis János fiát vitték cseregyerekként Stájerországba vendéglőbe, ahonnan fiúkat hoztak helyettük. A magyar fiúk ott dolgoztak a vendéglőben. A stájer vendéglős egy évre vitte a fiúkat el, a következő évi borszállításkor hozta vissza őket. Kis Jánoséknál, állatőrzéssel megbízott stájer fiúcska egyszer kártyázás közben tördelve kiáltott fel jó lapjárása láttán: „Enyém a kartcsa, Kis Jancsi a marha!" Vagyis, hogy ővé a kártya és az őrzött marha Kis János gazdáé. Szentbékkállán 1918-ban német gyerek volt Janka Gyuláéknál is, akit állatőrzés közben Lengyel Lajos tanítgatott magyarul. Ezt a fiút is kocsmáros hozta magával a községbe. 1922 körül Vitnyédről (Sopron m.) Horváth nevezetű kocsmáros a lányát hozta Szentbékkál Iára. A mai buszmegálló melletti, szélső házban Oltárczi Józsefeknél egy évig tanulta a magyart és dolgozott, a ház körüli női munkákban segítve. Az iskolát már Vitnyéden befejezte. Oltárczi egyik fiának, Lajosnak a bérmaapja a vitnyédi kocsmáros volt. Mindszentkálláról az egyik leggazdagabb, legtöbb bort termelő gazda fia, Gelencsér Erazmus járt Nyugat-Magyarországon német szót tanulni. Helyette ugyancsak jött magyart tanulni egy fiú. Erazmusnak ,,kemény teje volt", nem tanult meg németül. Pék Margit is cseregyerekként ment Nyugat-Magyarországra.

6 Kékkútról Győri Sándor fiát a borszállító stájer kocsmáros cserélte a fiával el egy évre nyelvet tanulni. A legénykének nehezen ment a magyar, sokszor akadozott. A gyerek pajtásai biztatták: „ne dadogj, hanem úgy mondd, ahogy mi mondjuk". A cseregyerekek sok újdonságot, szokatlant, ugyanakkor ésszerű dolgot láttak Stájerországban, Nyugat-Magyarországon. A látottak feldolgozása, megértése, majd esetleg a Balaton-felvidéken alkalmazása nagyon hasznos volt. Ugyanakkor errnek ismerete néprajztudományunknak is rendkívül érdekes, izgalmas kérdéseket vet fel! Most csak jeleznék pár olyan emléket, ami különösen szokatlan volt a Kál-völgyi cseregyerekek részére. Nem szabad elfelejteni, hogy általában módos nagygazdák gyermekei voltak, akiknek anyagi lehetőségük tellett az újabb, modernebb eszköz, technológia, anyag megvalósítására, bevezetésére. Borostyánkő környékén szokatlannak tűnt a sok vetett mák, aminek virágától díszlett a határ. A mákszemeket szelelőrostán tisztították. A községnek közös burgundi répaföldje volt, mint közbirtokossági terület. Lóherét nagyban termesztették a magjáért, értékesítésében, a mákmaghoz hasonlóan, ügynökök segédkeztek. A kenyérgabonát még 1913-ban is sarlóval 321