A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Csoma Zsigmond: Adatok a Kál-völgyi cseregyerek-rendszerhez

nos borostyánkői bognármester (Adolf és Josef apja) között. 1913 kora nyarán, iskolai vizsga után, mikor Krug János meglátogatta Révfülöpön nagyobbik fiát, magával hozta Adolfot, és Kővágóörsön hagyta Salamonéknál, ugyanakkor Salamon Gyulát magával vitte Borostyánkőre. Gyula édesanyja összepakolt, minden alsó—felső ruhát, egy pár csizmát, és a Kővágóörs-révfülöpi vasútállomásról indultak. Többszöri átszállás után (Tapolcán, Ukkon, Celldömölkön, Szombathelyen) érkeztek meg Tarcsafürdőre (Bad Tatzmannsdorf, ma Burgenland). Innen sátoros, csengős postakocsi vitte őket Borostyánkőre. Krugéknál családtagként lakott, egy ágyban aludt az otthon maradt Krug gyerekekkel. A Fater és a Muter soha sem verte el. Saját szüleivel rendszeresen levelezett, de sem ő, sem szülei nem látogattak el egymáshoz. A gazdasági — így a földeken, istállóban, állatőrzésben, aratásban —, ház körüli munkákban segített. Krugéknak 4 tehene volt, ha befogtak, segített a szállításban is. Legtöbbször ipari fát fuvaroztak haza Salamonfalváról (Sallmansdorf, ma Burgenland). Ez kb. egynapi járás volt Borostyánkőtől. Bár Salamon Gyula befejezte ekkorra az iskolát, Borostyánkőn még egyszer beíratták a 6. osztályba, amit Kővágóörsön már elvégzett. Az iskolában neki németül, a helybeli gyerekeknek magyarul kellett tanulnia, ö korábban még nem tanult németül, míg a helyette jövő cseregyerek már tudott valamit magyarul. A magyar — államnyelv lévén — az iskolában hivatalosan tanított tantárgy volt a nemzetiséglakta területen is. Borostyánkőn felsőőri magyar fiúkkal is találkozott, akik ugyancsak németet tanultak. Salamon Gyula 1914-ben tért vissza Kővágóörsre, mikor is a háborúba bevonuló bátyja helyét kellett betölteni a családi munkamegosztásban. Vele egyidőben az egyik kővágóörsi nagygazda fia, Kiss Sándor a felsőlövői gimnáziumban (Oberschützen, ma Burgenland) tanult, aki helyett Kurz Linni, egy felsőlövői nagygazda fia jött cseregyerekként Kővágóörsre. Helyismerete és ismeretségi köre miatt 1917-ben Salamon Gyulát megbízták, hogy több családnak hozzon német órzőgyerekeket. Kiss Sándorral együtt 3 német gyereket hozott, egyet maguknak, egyet Kiss Sándorékhoz, egyet pedig Mezriczki Gáborékhoz, Gyimótfalváról (Jormannsdorf), Alsólővőről (Unterschützen) és Máriafalváról (Mariasdorf, ma Burgenland). Kővágóörsről a 20. század elején Fritz Lajos volt Borostyánkőn cseregyerekként, de helyette nem jött senki. Köveskálról 1900 körül Kövesdi Károly Stájerországban töltötte cseregyerek-idejét. Helyette egy stájerországi gyerek jött. Kövesdi később családjával is tartotta a kapcsolatot, sőt feleségével együtt nyaralni is kimentek Stájerországba. 1914-ben Gyimótfalvára Györffy Károly ment ki, és helyette egy Johann nevezetű gyerek jött. Mindketten iskolába jártak, kb. egy évig voltak távol szüleiktől. Györffy Károlyhoz annyira jók voltak, hogy még öregkorában is emlegette ezt. A két család között a kapcsolat már régi volt, mert édesanyja öccse, Nagy Kálmán is már annál a családnál cseregyerekeskedett a 19. század végén.

4 További cseregyerekek voltak: Kovács Margit, Kovács Mária,

5 és a Burján fivérek, Géza és István, ök 1917-ben Pinkafőn (Pinkafeld, ma Burgenland) lettek cseregyerekek, helyettük egy Frici nevezetű gyerek jött, aki nem tudott magyarul. Köveskálon két módos nagygazdacsalád — a Burján és a Kaszás testvérek — élt, akik „a szegény embert tartották", birtokaikra dolgozni hívták. A szegény napszámosok így két csoportot képeztek: vagy Burján munkása, vagy Kaszás munkása lehetett. A rang- és vagyonkórságot, a versengést a község lakossága kicsúfolta. Eszerint az egyik nemzetes asszony elküldte a szolgálóját a másikhoz egy karéj kenyérért. Erre az visszaüzent, mondd meg a nemzetes asszonynak, hogy a nemzetes asszonynak nincs kenyere. Cseregyereknek is csak a módosabb gazdák, iparosok fiai mehettek, mert a cserébe jövő gyereket is el kellett tartani, olyan színvonalon, ahogy a saját fiaikat is ellátták. Ezt pedig csak ők engedhették meg. A szegény napszámosoknak, parasztoknak emellett szükségük volt gyermekeik munkájára, segítésére. Ezekből az okokból ez a réteg nem tudta a Kál-völgyéből cseregyereknek küldeni fiait, lányait. Osztályhelyzete tehát megszabta lehetőségeit, ami a további tanulásban, szakképzettség megszerzésében is korlátozta a szegényebb népréteget. A Burján gyerekek elég durvák voltak, így a cseregyerek nem is maradt sokáig, egy hónap után elment. Az öreg Burján jó viszonyban volt őri Pál Sándorral, felsőőri borkereskedővel. Szőlejükbe egy mély kutat fúrtak: „Satikút", ahonnan vizet a kút jog megszerzése után más szőlősgazdák is vihettek. Burjánnak és családjának tetszhetett a gazdag, határozott, vállalkozó szellemű Pál, s amikor saját és családja lehetőségeit mérlegelte, a német nyelvtanulás és nyelvismeret feltétlenül megfordulhatott a fejében. Nagy bortermelő volt, akitől ugyancsak sok német kocsmáros vásárolt bort. Ugyanakkor összejártak a Fábián családdal, ahol a fiú, Zsigmond, szintén Pinkafőn volt cseregyerek 1919—20-ban, 16—17 évesen. Helyette Fritz Hugó jött Köveskálra. Mivel Fábiánék is nagygazdák voltak, a pinkafői cseregyerek a cselédekkel foglalkozott. Fábián Zsigmond feleségét is Pinkafőről hozta, Fliegenschnee Annát. Monoszló: A monoszlói cseregyerek-rendszer megvilágításához először meg kell ismerni egy stájer borkereskedőt, Johann Hobersachot. Hobersach grazi borkereskedő volt, aki erről a vidékről szállította a bort az első világháború előtt. 1914-ben saját faanyagából (deszkafűrészgépe és erdeje volt) épített Révfülöp szőlőhegyén egy faépületet, ami vastag gerendaalapon állt. Szőleje is vplt itt, a Császta-szőlőhegyen, ahová az ún. Jancsi-kutat építette. Ez szivattyús kút volt, ami akkor még ezen a vidéken újdonságnak számított. Magyarul is tudott, összejárt több, Kál-völgyi nagygazdával. Kerkápoly István részére — akivel jóban voltak, egy társaságba jártak — egy vörösfenyőből készült szivattyús kutat hozott Hobersach. Kerkápoly István gaz320