A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

S. Lackovits Emőke: A köveskáli református templom ülésrendje

GELENCSÉR JÓZSEF EGY SAJÁTOS ERDÖKÖZÖSSÉG SZENTBÉKKÁLLAN I. Az 1848. évi márciusi törvényhozás, valamint az 1853. évi úrbéri pátens a magyarországi mezőgazdasági viszonyokban jelentős változásokat hozott, de nem szüntethetett meg minden feudális jellegű jogintézményt. Ilyen körülmények között történelmünk kapitalista időszakában folyamatosan többfajta agrárközösség is létezhetett, köztük az erdőközöségek. A századfordulót megelőzően Magyarország összerdőterületéből 29,8% (3 880 011 kh) volt közös erdőterület. Az erdőközösségek legismertebb formáit a községi erdők, a volt úrbéresek és a nemesek közbirtokosságai jelentették (együttesen 3 717 753 kh kiterjedéssel), míg mellettük szinte jelentéktelen az egyéb közösségi erdők 162 258 kh-ja. A közös erdők aránya azonban nem volt egyforma az ország minden tájegységében. Míg Erdélyben 52,34% volt, addig a Dunántúlon lényegesen kevesebb. Zala vármegyében a 254 725 kh-ból 46 498 kh tartozott a közös erdőkhöz, ami csak 18,3% -ot jelentett.

1 A földközösségek egyrészt a feudalizmusból jöttek át a burzsoá viszonyok közé, másrészt viszont az úrbérrendezések alkalmával alakultak ki, de magukban hordozták egy sokkal korábbi közös földtulajdon egyes vonásait. A közösen használt területek, így az erdők is a parasztság egyéni tulajdonában és használatában álló földbirtokát egészítették ki,

2 és általában szoros összefüggés volt az előbbire vonatkozó jogosultság terjedelme és az utóbbi nagysága között. A 19. sz. végén Szentbékkállán, az akkor Zala vármegye, tapolcai járásába tartozó, 723 lelket számláló községben

5 egy sajátos erdőközösség jött létre, melynél a tulajdonosi jogosultságot már közvetlen módon nem határozhatta meg az érintettek egyéb birtoka. A község a Káli-medence, illetve a Balaton-felvidék részét képezi, mely utóbbi középhegység jellegű terület, ahol a magas évi középhőmérséklet, kevés csapadék mellett a földközi-tengerihez közelítő éghajlat uralkodik. A meleg, száraz klíma kedvez a cserestölgyes erdőknek. A táj erdősültsége ma is 30% fölött van, melynek 87%-a természetes erdő.

4 Mindezek a jellemzők érvényesek voltak a századfordulón is. A község összes földterülete 1895ben 1872 kh,

5 melyből az erdő kb. 570 kh-t tett ki. A legjelentősebb erdőbirtokos a veszprémi püspök volt 257 kh-val. A Püspökerdő a község határának Sátorma nevű részét, a Feketehegy északi felét (Dávid ódal); a volt úrbéresek közbirtokossági erdeje közel 100 kh-val a Feketehegy déli oldalát foglalta el; míg az egyéni gazdák kezén lévő magányerdők (összesen kb. 190 kh) Ereszényben feküdtek.

6 (Valószínűleg ez utóbbi kifejezés is erdő jelentést hordoz magában.

7

) II. A fentiekhez csatlakozott 1887-től egy újabb erdőközösség, mely ugyancsak a II. világháborút követően szűnt meg. A község tehetősebb részéből Lakosi Pál és 15 érdektársa megvásárolta az Esterházy családtól annak kb. 21,5 kh területű erdejét, a hozzá tartozó kisebb szőlőterülettel és szántóval, továbbá két belterületi ingatlant a rajta lévő uradalmi épületekkel. A korábbi tulajdonos főnemesi címe az új közösség megkülönböztető jelzőjévé vált. A közösséget grófbirtokosságnak, a tagokat grófembereknek nevezték. A Gróferdő és a szántó művelési ágú Gróftagi dűlő a község szélétől a monostorapáti határig terjedt. Az erdőbirtok határát határkompok jelölték, melynél az összehordott kőrakás közepén egy gerenda volt fölállítva.

8 Az erdőt 1896-ban az alkalmazott üzemmód szerint szálalónak minősítették.

9 Az erdő fakészletének summája tölgy és cser volt, melyen kívül gyakrabban kőrissel, akáccal, bükkel lehetett találkozni. Tüzelőként, szerszámfaként, szőlőkaróként jól szolgált, de nem volt alkalmas építkezéshez, nem jutott belőle kereskedésre, s az adottságokon nem alakult ki népi faipar sem. Ezeket az ismérveket a későbbi időszakra is irányadónak tartjuk, tekintettel arra, hogy a két világháború közötti korszak erdőgazdálkodás szempontjából lényegében országosan folytatása volt a kiegyezéstől a Monarchia megszűnéséig tartó időszakban.

10 A vizsgált közösség létét, tevékenységét fennállása alatt lényegében azonos körülmények határozták meg, így a változásnak kevés jele volt működésében. Az egykorú iratok a Gróferdőröl, mint Lakosi Pál és társai magánerdejéről tesznek említést. A telekkönyvben az erdő, mint osztatlan közös tulajdon kerül feltüntetésre, közös volt a birtoklás, s a közös használat mellett a tulajdonostársak a tulajdoni hányadok arányában részesültek a hasznokból, illetve járultak hozzá a költségekhez és a fenntartáshoz. A késői keletkezés azon305