A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)
V. Fodor Zsuzsa: Adalékok Veszprém megye falusi elemi oktatásához a dualizmus és az ellenforradalmi korszak idejéből
V. FODOR ZSUZSA ADALÉKOK VESZPRÉM MEGYE FALUSI ELEMI OKTATÁSÁHOZ A DUALIZMUS ÉS AZ ELLENFORRADALMI KORSZAK IDEJÉBŐL Az alsófokú oktatás, a népoktatás témakörével már többen foglalkoztak a megyében, azonban a napvilágot látott tanulmányok többsége az elemi oktatás korai történetét ölelte fel, időben legtovább a 19. század első feléig jutva el. 1 Jelzett korszakunkról ez ideig semmilyen öszszefoglaló mű nem született még, amely kimerítő, részletes ismertetést adott volna e társadalom-, kultúrpolitikai és kultúrtörténeti szempontból egyaránt igen fontos területtel kapcsolatban. Jelen tanulmányunkkal nem az a célunk, hogy ezt a hiányt pótoljuk. Ehhez hosszú évek, egy ember által alig elvégezhető, anyagot összegyűjtő és feldolgozó, kutató munkája szükséges, amely apró mozaikok, sokszor csak töredékek aprólékos összeillesztése révén oldhatja fel a mai munkánkban még nagyon súlyosan jelentkező gondot, az alapvető fontosságú oktatástörténeti dokumentumok feltűnő megyei hiányát. Ezt felismerve eltekintünk egy minden részletre kiterjedő, pontos és teljes értékű analizálás módszerétől. Mivel a legfontosabb átfogó jellegű tanügyi információhordozók (alispáni jelentések, közigazgatási bizottsági ülések e témájú jelentései, királyi tanfelügyelői leiratok, jelentések, VKM anyagok) legfőbb őrzőhelyükön, a Veszprém megyei Levéltárban és az Országos Levéltárban egyaránt elpusztultak, 2 ezért adataink tekintélyes részét statisztikai közlönyökből, évkönyvekvől, a néhány iskolánál szórványosan meglévő anyakönyvi, előmeneteli naplókból, osztálykönyvekből, egyházi levéltárak 2 /a anyagából, helytörténeti és iskolatörténeti tanulmányokból vettük. Hiányosan ugyan, de a megyei sajtó e vonatkozású cikkei is adtak bizonyos fokú segítséget. Mindezeket az adatokat csokorba szedve nyomon követhetjük a népoktatás területén megyénkben, e differenciált vallású és nemzetiségű területen is lezajlott változást, fejlődést, mely a korszak adott társadalmi, gazdasági viszonyai következtében valójában lassan és egyenetlenül ment végbe, de annál nagyobb erővel robbant a felszabadulást követő években, szabaddá és egyenlővé téve az utat minden gyermek számára a tanulásban, művelődésben. A NÉPOKTATÁS NÉHÁNY JELLEMZŐJE AZ 1868. XXXVIII. TC. KIBOCSÁTÁSA IDEJÉN Népoktatásról a szó valódi értelmében, a legszélesebb rétegekre kiterjedően, csak a kapitalista termelési mód termékeként beszélhetünk. Hazai viszonyaink között ilyen értelemben 1868-tól a népoktatási törvény bevezetésétől kezdődően. A kiegyezés után a népoktatás területén ugyanazok a kérdések vártak megoldásra, amelyek már az 1848-as forradalom idején is napirenden voltak. * A népoktatásügy átfogó, törvényes rendezését Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter vállalta, aki az 1868. XXXVIII. te. továbbiakban: törvény megalkotásával lerakta az elemi iskolahálózat alapjait Magyarországon. Az alsó szintű népoktatás a dualizmus későbbi korszakában is az ebben kijelölt keretek között folyt. 4 A polgári oktatásügy gerincét képező törvény csak az állam és az egyház közötti kompromiszszum eredményeként tudott létrejönni. Ennek ellenére kiemelkedő határkővé vált azzal, hogy kimondta a tankötelezettséget, rendelkezett az iskolaállítás jogát és kötelezettségeit illetően, meghatározta az oktatás tartalmát. A kilenc fejezetből, száznegyvennyolc paragrafusból álló törvény minden pontja alapvető és fontos rendelkezés a népoktatással kapcsolatos alapvető követelményekről (iskolaépületek, felszerelés, taneszközök, tanulói osztálylétszám, tanítók képzése és fizetése, az iskolák felügyelete stb.). Mindezek biztos garanciái voltak a népoktatás korszerű színvonalra emelésének, gyors ütemű és intenzív fejlődésének. 5 Megvalósulásuk azonban rendkívül sok akadályba ütközött és az adott társadalmi, politikai viszonyok közepette hosszú évtizedek alatt sem válhatott teljessé. A törvény elfogadása után Eötvös igen nagy erőfeszítéseket tett annak realizálásáért. Mindenekelőtt a népoktatás helyzetét feltáró statisztikai adatok összegyűjtéséről gondoskodott, hiszen ezek kiáltó bizonyítékai voltak az e területen mutatkozó rendkívüli elmaradottságnak. Az 1869-es miniszteri jelentés a következő állapotokat rögzíti az ország legtöbb népiskolájában: ,,A létező tantermeknek nagyobb része nemcsak hogy a törvényes kellékeknek nem felel meg, de részint avult s rozzant, részint pedig oly sötét, szűk, alacsony, vagy nedves, hogy rendes viszonyok között sem közegészségügyi, sem pedagógiai szempontból nem volna megengedhető azoknak iskolákul való felhasználása." De egyéb komoly akadálya is volt a népiskolai haladásnak: ,, . . . a kellően képesített tanítók hiánya" 6 . 245
