A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)
Sági Károly: Egy régi iskolai büntetés és egy farsangi népszokásunk kapcsolata
harmadik variáció sem lesz hosszú életű, hiszen itt már tartalmi és időbeli változás állapítható meg. Időbeli eltolódás tűnik elénk a „FeketeFajankózás" esetében is. Petőházán, Sopronban és Szanyban volt ez szokásban. Pünkösdhétfőn, kocsi után kötött gerenda csapszegén fekvő keréknek kis része érte a földet, így a kerékre szerelt férfi és női bábu, a kerékkel együtt forgott. Iváncsics Nándor „termékenységvarázsló" tendenciát gyanít a szokás hátterében. 51 Joggal, hiszen az eleki (Békés m.) németség húshagyókedden reggel rendezett farsangi felvonulásában „Hantsl és Kredl" néven ismert, régebben vőlegénynek és menyasszonynak öltöztetett bábuk napjainkban is forognak a keréken, ma azonban már csak férfi és női jellegüket tartották meg. 52 ,,A keréken forgó bábuk állandó jellegű szereplése az eleki német sziget farsangjain talán egy adalék ezek német eredetéhez. Igaz, hogy az újabb német kutatások is magyarországi és erdélyi farsangi szokásokkal hozzák kapcsolatba, de felfedezték nyugati német és osztrák területeken is. (Vő.: Gugitz, G. Das Jahr und seine Feste im Volksbrauch Österreichs. Wien, 1949.) Eleken és Almáskamaráson kívül a környékben sehol sincs meg ez a mozzanat, átvételről tehát nem lehet szó, s valószínűbb, hogy bajor őshazájukból hozták magukkal az elekiek. A magunk részéről a kötéllel vont „tuskóhúzásra" ítélt lányokra és legényekre történő játékos utalást látunk a keréken forgó, eredetileg menyasszonyi és vőlegényi ruhába öltöztetett bábukban. Elek község a Harruckern-féle telepítési akciók során, 1724—1734 közt létesült szigettelepülés, 54 amelyből Almáskamarás lakói kirajzottak később. Akkor még élt a népszokások eredeti tartalma, nem gondoljuk, hogy már akkor kialakult volna a tartalomtól elszakadt játékos forma. Valószínűbbnek tartjuk, hogy a kerékre szerelt figurákat új lakóhelyükkel szomszédos magyaroktól vették át az elekiek, akik viszont a későbbiekben felhagytak ezzel a szokással. Az eredeti tartalom meghatározásához Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című verséhez fűzött kommentárjának második fele, a levélben, cédulában küldött faszilánk-, forgács-, vagy zsindelydarabka ad némi utalást. Zsindely esetében természetesen az akkori idők fazsindelyére gondolt a költő. Csokonai adata alapján .Jelképes tőkére" gondol a néprajztudomány. 55 Ezen a nyomon elindulva, a fával összefüggő ősi hiedelmek adhatják az egykori tartalom összegezéséhez azt a reális indítást, ami ma rendelkezésünkre állhat. A legkülönbözőbb keleti és nyugati népek tudatában megtalálható „életfa" hiedelmeket Berze Nagy János foglalja össze, 56 a kérdésről László Gyula ad régészeti összegezést. 57 Berze Nagy az „életfával" hozza összefüggésbe a magyar lakodalmi szokásokban szereplő, menyasszony számára készített, phallikus figurával díszített „termőágat", társait a „prémest", a Balaton-vidéki „életfát" is. 58 Ide sorolható még a csíkszentdomokosi „lakodalmi perec" is. 59 A mohácsi „termőág" Berze Nagy szerint 60 „ágai között hordozza a termékenységet adó pogány szellem jelképének csöke vényét." ' A boricatánc „tebéje" 61 , a „villőzés" szalagokkal, kendőkkel feldíszített fűz ága, 62 a Somlóvidéki „ződág járás" felszalagozott ága, 63 a „lucafa" és „katalingally" 64 a májusfa és lakodalmi „termőág", a termékenységet hozó „életfa" rokonai. 65 A fa termékenységvarázsló, szerelemkeltő, általában varázsló tendenciája a biblia szerint az őskorban közismert volt már. Jákob hántolt és hántolatlan „nyár-, mandula- és juharfa vesszőket" helyezett a juhok itatójába, hogy jobban szaporodjanak a tarka állatok. 66 Mandula volt Áron kirügyező, virágot fakasztó és termést hozó vesszeje. 6 Mózes pásztorbotja kígyóvá változott, 68 botjával változtatta vérré a folyó vizét, 69 botjával nyitotta szét népe előtt a tengert, 70 de botjának ütésére fakadt víz is a sziklából.' 1 A gondolat folytatása a „varázsvessző". 72 ösi hit szerint a rügyező vesszővel való megveretés termékenységet okoz. 73 Jászó környéki kéziratos Breviárium feljegyzést tartalmaz az aprószenteki vesszők megáldásáról: 74 „Kérünk Uram, áldd meg ezeket a vesszőket, amelyeknek megparancsoltad, hogy a föld mélyéből, belső életerőből kisarj adózva ..." A rügyező vessző, így a fa is a „belső életerő" megtestesítője, amelyből még emberi élet is fakadhat. Batthyány Ferenc bán írja 1548-ban: 75 „Azt mondod, hogy nem fából lettél, hanem atyádtól, anyádtól. Bizony ez nekem csodálatosnak tetszik ..." Anépdal is őrzött meg részleteket az ösi hitből: 76 „Nem anyától szültem, ruzsafán termettem Csokonai által leírt szokás, a levélben, cédulában küldött fadarabka esetében nem nehéz a mondottak után szerelemvarázsló, termékenységet keltő tendenciát felismerni. Ez a szokás sem él már a farsangi hagyományok vagy hagyományos játékok sorában. A „farsangfarki" népszokások gonoszűző, szerelemvarázsló, termékenységvarázsló jellege tartalmuk elvesztése után módosult csak játékká. 77 "Göcsejben a kikosarazott kérő bosszúból, észrevétlenül kukoricacsutkát tűz a lány szoknyájára. 78 A kukorica ismerete újkeletű, 79 így módosult szokással van dolgunk. Eredeti formájában a szerelemkeltő forgács feltűzéséből állhatott ez a szokás. A forgács szerelemkeltő, termékenységvarázsló jellege olyan hiedelem, ami széles körben ismert volt valaha. Dunántúl mellett például Szegeden is kimutatható. 80 A farsangi tuskó-, tőke-, törzsökemelés, -vivés, kötéllel húzás hátterében is szerelemvarázsló a tendencia, azonban az eredeti tartalom elhalványult, elenyészett és a gúnyolódó jelleg teljesen elfedte azt. 81 A mátravidéki „tőke lány", a „menyasszony részén levő nyoszolyó lányok" régebbi és szokatlan neve 82 utal csak halványan a régi tartalomra. A „fenyőhúzás" vagy „fa-házasság" a nyugatmagyarországi és burgenlandi bajor eredetű 83 hiencek „Blockziehen"-jének átvétele, 84 amire az első ismert adat Nagyfalvárói 1790-ből származik. 85 Ott játszák ezt, ahol nem volt farsangi lakodalom. Szekérre vagy szánra rakott fenyőrönk a menyasszony, amely helyett esküvői díszbe öltözött lány válaszol a vőlegénynek. Másutt 240
