A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Holl Imre–Parádi Nándor: Nagykeszi középkori falu kutatása

maradt a mécsesek és az olaj lámpással világítás gyakoriságának. Szélesebb körben csak az iparosodottabb helyek közelében, a nagyobb vásáros helyek szomszédságában (Felvidék, Alföld peremvidéke, Erdély) terjedt el, amelyben közrejátszott az is, hogy a gyertyavilágítás sokkal költségesebb volt az olaj világításnál.

30 A középkori cserép gyertyatartók formai kialakítását és változását az eddig ismert kevés anyagból nem lehet végigkövetni. Annyit mindenesetre tudunk, hogy a 13. században és a 14. század első felében is a tányérka alakú, igen gyakran a pereme szélén két vagy három helyen csücskösre alakított mécseseket elég széles körben használták, de meg kell jegyeznünk, hogy ezek a mécsesek nem az Árpád-kori faluásatások, hanem a városias jellegű települések és a városásatások leletanyagában fordulnak elő.

31 A gyertyatartók közül két olyant említhetünk, amelynek alakja a tányérka alakú mécsesekre emlékeztet. Az egyik a pomáz-klisszai ásatásból származik. A mécsesekkel egyező tányérka alakú alja van. Egy helyen, falának a feneke fölötti kisebb vastagodása arra utal, hogy fül lehetett rajta. A tányérka közepéből henger alakú, üreges szár ágazik ki, amelynek csak kisebb csonkja maradt meg (14. ábra 7.). A másik Budapesten, a margitszigeti domonkos kolostor feltárásakor középkori szemétgödörből került elő: korát a vele előkerült edények és az építéstörténeti megfigyelések is a 15. század második felére határozták meg. Az alja ennek is tányérka alakú, a pereme egy helyen kiöntőcsücskösre alakítottnak látszik, a közepén pedig a henger alakú üreges szár töredéke van.

32 A most ismertetett pomáz-klisszaitól és a margitszigetitől kialakításában, felépítésében észrevehetően különbözik a többi gyertyatartó. Ezeket két csoportra választhatjuk szét: 1., azokra, amelyeknek a gyepűkaján-nagykeszihez hasonlóan szélesebb vagy keskenyebb tányér alakú talpuk van és a száruk ennek a közepéből emelkedik ki (14. ábra 1, 5—6.); 2., a másiknál talpuk közvetlenül a felfelé keskenyedő szárban folytatódik (14. ábra 2—4.). A száruk belseje mindegyiknél üreges, ahová a gyertyát beleerősítették. A gyepükaján-nagykeszivel egyező gyertyatartót a leletanyagból nem ismerünk. Kissé távolabbi párhuzamként az egyik sarvalyi (14. ábra l.),

33 és az Esztergomból vagy környékéről származó gyertyatartót (14. ábra 6.) említhetjük.

34 A sarvalyi, az edényekhez hasonlóan vörös színű, az esztergomi szürke, redukált égetésű és felülete kívülről polírozott. A sarvalyinak aránylag kicsiny, kerek talpa van, a szára bordázott és a bordákat ferde bevágások díszítik (14. ábra 1.). Az esztergominál a kerek talpának széle és szárának vége törött, hiányzik, a szára széles bordákkal tagolt (14. ábra 6.). A második csoportba soroltak mindegyike nagyjából vörös színű. A sarvalyi ásatásból származó másiknak szára széles és erős bordázása van. A valószínűleg eredetileg hozzá tartozott peremtöredék a legfelső, erősen kiugró borda felett összeszűkül és a perem széle lekerekített. (14. ábra 2.).

35 A másik két gyertyatartó lelőhelye bizonytalan, de valószínűleg Győrből vagy környékéről származik. Ezek közül is az egyiken a három bordát bevágások, a fölötte tovább keskenyedő szárát vízszintes bekarcolt vonalak díszítik (14. ábra 3). Ehhez hasonló alakú a másik is, de enyhébb és sűrűbb bordás tagolású szára van (14. ábra 4).

36 Szemeskályha meglétére csak egyetlen, a III. szelvényből származó sarokkályhaszem-töredék utalt. Az edényekkel egyezően ennek is vörös színe van. A keskenyebb, félcsempés lapján alig kiemelkedő kettős körös és hozzá kapcsolódó egykörös borda látszik, a sarkán ferde bevágásos kötéldísz és mellette egysoros ovális bemélyedésekből álló díszítés húzódik végig. A félcsempés hátoldalának nagy részén a teljes méretű kályhaszem hozzáillesztésének nyoma figyelhető meg, s ebből arra következtethetünk, hogy a sarokkályhaszemnek ez az oldala négyszögletes tál alakú vagy esetleg félhengeres (fülkés) kályhaszem volt. A FALUÁSAT ÁS EREDMÉNYEINEK ÖSSZEFOGLALÁSA Az egykori Nagykeszi falu helyén végzett kutatás lehetőséget adott a Balatontól É-ÉNy-ra elterülő vidék késő középkori (15—16. századi) faluásatásaival összehasonlításra, az egyezések és bizonyos különbségek felismerésére. A korábban ezen a vidéken végzett egy-két ásatáson megfigyelttel egyezően itt is a templomhoz legközelebbi ház a templom körítöfala közvetlen közelében állt és a hátsó, a bejárattal szembenlevő hosszfala, a körítőfal felőli oldalon volt.

37 A templomtól Ny-ra feltárt lakóház-részletnek is egysoros és jórészt egyrétegű alapozása volt, de a Sümeg-sarvalyiaktól

38 és a nagyvázsony-csepelyi háztól

39 eltérően ennek nagy része nem kő-, hanem nagyméretű kavicssorból állt. Ebből az alapozásból itt is arra következtethetünk, hogy gerendákból épített ház (boronahaz) állt rajta. A feltárt lakóház-részletből, az itt talált kemencemaradvány elhelyezkedéséből, a sarvalyi ásatás házaival és a csépelyi ásatás III. munkahelyén feltárttal egyező, lakókonyhás házra kell gondolnunk. Az ásatás II. szelvényében, a feltárt ház-részlettől távolabb előkerült kályhaszemtöredék viszont arra utal, hogy a faluban a sarvalyiakkal egyezően olyan lakóház is állhatott, amelyben a konyhai kemencén kívül szemeskályha is volt. A kemencefenék kétszer megújított tapasztásrétegei — a satval y iákhoz hasonlóan — a ház hosszabb idejű (egy-másfél évszázadra becsülhető) fennállását bizonyították.

40 A kemencefenék tapasztásrétegeiből előkerült cseréptöredékek és a belőlük összeállított edények a sarvalyi kemencék edényanyagával egyezően megerősítették, hogy a ház és a kemence hosszabb idejű fennállása alatt az edények alakja észrevehetően nem változott. Ugyanígy a ház feltárt részéből, a lakókonyhából származó fazekak, de a többi kutatószelvényből előkerült töredékek 193