A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)
Nagybákay Péter: A Rába alsó vizén levő molnárcéh kézi festésű bizonyságlevelei a veszprémi Baakonyi Múzeumban
Az 1810-es bizony ságlevélen több ácsszerszámot is ábrázoltak. Baloldalt - az őrlési jelenet mellett - egy teljesen felszerelt keretes fafürész rajza látható jobbra pedig nagy, íves ácskörző, vonókés. két fogantyúval, és rövid nyelű ács-, más néven molnárszekerce 2 5 , jelvényszerűen összerakva. Az 179l-es bizonyságlevél jóval szűkszavúbban jelzi a mesterség fő tevékenységeit: csak a felszerelt keretes fűrész képviseli a famegmunkáló szerszámokat, mint ahogyan a kőmegmunkálást is csak az egyetlen kétélű kővágó kalapács, magát az őrlést pedig a keret alján a malomkerék. Az 1777-es bizonyságlevélen ugyancsak az íves körzőt ábrázolták, de az ácsszerszámok közül még e mellett megjelenik az ácsderékszög és a vonalzó képe is. A bizonyságlevelek népies ornamentikája Az ornamentikát díszítő elemeknek szokás nevezni, de — Balogh Jolán meggyőző érvelése alapján az ornamentika valóban több ennél: nem mellékes, járulékos valami, hanem a dekoratív motívumoknak olyan gazdag és összefüggő rendszere, amely sajátos képzelet- és formálóerő megnyilvánulása. 26 Bizonyságleveleink díszes, festett keretei ezt a megállapítást tökéletesert alátámasztják. Úgy ítéljük meg, hogy nem a kissé pejoratív mellékízű provinciális művészet termékei ezek, hanerii a nagy történeti stílusirányzatok szellemét magába szívó és továbbépítő, alkotó népművészet derűs, üde hajtásai. Ha a legkorábbi, 1777-es bizonyságlevél keretére vetjük tekintetünket, rögtön szemünkbe tűnik az ornamentika alapkompozíciója: a változó ritmusú indavonal és a centrális elhelyezés (felül a szerszám-összeállítás közepén a malomkerék, alul pedig, mintegy ellenpontként a nagy, nyolcszirmú rozetta, közepén a pecsét helyével). Ez a kompozíció - a váltakozó ritmusú rozettás inda - kifejezetten reneszánsz örökség, és ennek az indadíszes reneszánsz örökségnek dunántúli továbbélését Balogh Jolán éppen a veszprémi Bakonyi Múzeumban őrzött két másik hasonló bizonyságlevéllel, a peremartoni kovácsok 1777. évi és a devecseri mészárosok 1781. évi bizonyságlevelével és az.zal a borbélycéh által 1733-ban kiállított szabadulólevéllel igazolta, 2 7 amelyet Szendrei János „Magyar díszítmények" с tanulmányában még 1891-ben ismertetett. 28 A három bizonyságlevél népies indadíszei nagyon közel állnak a Rába alsó vizén levő molnárok most bemutatott levelének keretmegoldásához, akárcsak a Mándoki áltarismertetett és publikált 181 l-es siklósi csizmadia szabadulólevél 29 díszes keretéhez. Méghozzá nemcsak kompozícióban, hanem az ornamen tális motívumokban is. Az eredeti, reneszánsz, hullámos inda váltakozón le- és felfelé néző palme ttái helyébe különféle virágmotívumok léptek, gránátalma, tulipán, kerek és hegyes szirmú kinyílt virágok, már nem is túlzottan stilizált formában, sőt a helyi, élő környezetből két tölgyfamakk teljesen élethű ábrázolása is megjelenik. Az okirat kezdőbetűjének, iniciáléjának gondosan megkomponált virágornamentikája szinte még a teljesen klasszikus reneszánsz benyomását kelti: középtengelyre felépített, hármas, indás virágmotívum. Az 1777-es bizonyságlevél itt bemutatott, kifejezetten későreneszánsz, népies ornamentikája újabb bizonyítéka annak, hogy még a XVIII. század végén is milyen friss, élő, ihlető forrása volt a reneszánsz a dunántúli népművészetnek. A másik két bizony ságlevél, az 179 l-es és az 1810-es ornamentikája már újabb stílusáramlatok befolyásáról árulkodik. Először is a kompozícióbeli eltérés a szembeötlő. Míg az 1777-es reneszánsz ízű ornamentika a keret mind a négy oldalán végigfutott, addig ezeknél csakű' keret két függőleges szélen ereszkednek alá a szinte lehulló virágfüzérek, egyre keskenyebbé válva. Az 179l-es okiraton - ez egyébként a primitívebb megoldású - felül nem tartja semmi a füzéreket. Az 1810-esen a bal oldalt lenyúló rózsás ágat — az iniciáléval együtt - egy csokorra kötött szalag tartja, míg a baloldali egy madár csőréből hullik alá. Az édeskés, rózsás virágfüzérek már kifejezetten a rokokó hatását tükrözik, és a rózsák alakja a holicsi fajansztányérok rózsáira emlékeztet. Ezek a bizonyságlevelek jelzik már a II. József korát követő és a közeledő reformkor nemzeti öntudatra ébredését, mert mindkettőn megjelenik a magyar állam címerképe. A korábbi céhiratokon és céhtárgyakon még rendszerint a kétfejű birodalmi sas szerepelt, mint a császári privilégium szimbóluma. Az 1810-es oklevél díszítő elemei már túlmutatnak a rokokón is. Alul a még kifejezetten rokokó keretbe helyezett magyar állami címer két oldalára egy-egy széles, kétfülű olaszkorsó képét festették. A korsóból egy^gy színes rózsacsokor kandikál ki. A széles korsók inkább görög vázákra emlékeztetnek, fülük szögletes vonalú, alakjuk teljesen klasszicizáló, az empire bútorveretek hasonló díszítő elemeinek kontúrjait követik. A Rába alsó vizén levő molnárok fent bemutatott három bizonyságlevele többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy a XVIII. és XIX. századi kézi festésű falusi és mezővárosi céhbizonyságleveleink minél nagyobb számú publikálása és szisztematikus, összehasonlító feldolgozása még igen sok, jelentős eredményt hozhat a történeti stílusoknak a magyar népművészetre gyakorolt hatása kutatásában. 232
