Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)

BUBICS ISTVÁN: Megemlékezés Dr. Jugovics Lajosról, a dunántúli bazaltok kutatójáról (1887-1975)

sorban a dunántúli bazaltok vizsgálata nyomán. Tudományos tevékenysége akkor bontakozott ki igazán, amikor a Gazdasággeológiai Tanszékre került. 1915ben már megjelent a kisalföldi bazaltokról és bazalttufákról szóló ismertetése, melyet a következő évben még egy ide vonatkozó tanulmány követett. 1917— 1944-ig terjedő tevékenységét többnyire az ÉK-magyarországi területen végezte. Ez időben dolgozta fel a nógrád-gömöri bazalthegyek földtani-kőzettani vonatkozásait. Értékes adatokat közölt a Somoskő, Fülek, Salgótarján, Báma, Várgéde és Korláti bazaltvulkánokról. Ezt követően a Dunántúlra terelődött a figyelme, ahol először a Tapolca környéki bazalttufaelőfordulásokat, majd a Zalaszántó—Zsidi-medence Tátika—Prága—Sarvaly hegyek vulkanológiai felépítését írta le. Ezek a munkák rávilágítanak a bazaltvulkánok finális jellegén túl a mélyszerkezet orientációjára, melynek mentén a magmaáram feltörése megindult. A vulkánok felépítésének vizsgálatával egyidőben reambulálta id. LÓCZY LAJOS 75 000-es térképét, új észrevételekkel egészítette ki azt. A Tátika-csoport sorba rendezett kúpjaiban felismerte a vándorló kitörési centrumot, ami a vulkánok kitörésének különböző idejűségét jelöli meg. 1950-től, most már a Magyar Állami Földtani Intézet tagjaként, Jugovics Lajos az államosított kőbányák, pontosabban bazaltbányák beindításában segédkezett. Először a Tapolca környéki bazaltbányák beindítását, korszerűsítését ösztönözte különböző cikkei nyomán. Új kutatásokat javasolt elsősorban a Balatontól távolabb fekvő bazalthegyeken. E tevékenysége szorosan kapcsolódott Jugovics Lajos természetszeretetéhez, és ahhoz a felismeréséhez, hogy a Tapolcai-medence bájos — s földtanilag is érdekes — világhírű táját természetvédelmi területté kell nyilvánítani. Ez irányú, fáradságot nem ismerő munkálkodása nem maradt eredmény nélkül, amikor a Badacsony és Gulács bazaltbányászatát hosszú harc után áttelepítették és a hegyeket védett területté nyilvánították (1960). Jugovics Lajos így írt erről: „Az egész nemzet hosszú, évtizedes természetvédelmi tiltakozása valósult meg, amikor a Balaton-parti bazaltbányászat áttelepítése megindult." 1953-ban készült el „A Déli-Bakony és a Balatonfelvidék bazaltterületei" c. munkája, melyben a területet érintő valamennyi bazalt- és bazalttufa-lelőhely földtani értékelését nyújtja. Meghatározta a vulkáni kőzetek közvetlen fekvőjét, a vulkánok strukturális felépítését, kőzettani jellegét. KRETZOJ MIKLÓSsal és CSÁNK ELEMÉRNÉvel közösen, érdekes felsőjégkori emlősmaradványokat közöltek a Badacsony bazaltkúpjáról. Továbbra is sok időt szentelt az új és régi bazaltbányák vizsgálatára. Ezen keresztül szerzett további földtani tapasztalatait értékesítette a bazaltbányák számára írt szakvéleményeiben. Ezek, csakúgy, mint tudományos publikációi, precíz és alapos munkáról tanúskodnak. Rámutatnak a tárgyalt bányahely bazaltjának minőségi változásaira és egyéb gazdaságföldtani vonatkozásaira. Azt, hogy a dunántúli bazaltbányászat — és egyáltalában a hazai kőbányászat — sorsát, alakulását szívügyének tartotta, bizonyítja a bazaltbányászattal kapcsolatos csaknem 50 publikációja. Az állami kő- és bazaltbányászat fejlesztésében hathatós segítség volt Jugovics Lajos tevékenysége. De a gyakorlati célú munkássága mellett fáradhatatlanul dolgozott a bazaltlelőhelyek tudományos feldolgozásán is. Kutatásai során többször visszatért egy-egy lezártnak hitt területre, ahol éles szeme mindig új adatra lelt. A hasznos és sokrétű megfigyelés, adatgyűjtés és értékelés eredménye az 1967-69. évben közzétett, a Dunántúl egészére kiterjedő munka. Ebben a korábban már alkalmazott, de itt véglegesített, a dunántúli bazaltok területi csoportosítását, a bazalt és bazalttufa kúpok, gerincek és takarók morfológiai-földtani leírását kapja a tudomány. A dunántúli bazaltkitörések száma csaknem 60, ami a területen 95 kisebbnagyobb önálló kúpot hozott létre. Ez a nagyszámú bazalt- és tufalelőhely olyan rendszerezést kívánt, ami a genetikai összetartozóságot is mutatja. A magyar földtan régi vágyát oldotta meg Jugovics Lajos, amikor a bazaltokat az alábbi csoportosítás mellett ismertette: I. Déli-bakonyi csoport II. Balaton-felvidéki csoport III. Tátika-csoport IV. Kisalföldi csoport