Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)
Dr. KOZÁR FERENC: A Bakony hegység és peremterületének pajzstetü faunája
Második legszámosabb csoport a széles elterjedésű mediterrán fajoké (22%). Jellemző fajok az Acanthococcus roboris. Palaeolecanium bituberculatum, Epidiaspis leperii, Leucaspis pusilla, Targionia vitis stb. E csoportban a Diaspididae család fajai a leggyakoribbak. Mintegy 10%-ot tesznek ki a kelet-mediterrán fajok. Jellemző képviselői a csoportnak a Sphaerolecanium prunastri, Parthenolecanium persicae stb. E csoporthoz főként a Coccidae család fajai tartoznak. A holarktikus elemek száma is meghaladja a 10%-ot. Jellegzetes képviselőjük a Lepidosaphes ulmi, Pulvinaria betűbe, Parthenolecanium comi stb. E csoportot zömmel a Coccidae és Diaspididae család fajai alkotják. Szobai növényeken, üvegházakban különböző trópusi eredetű fajok élnek (8%), mint a Coccus hesperidum, vagy az ausztráliai eredetű Icerya purchasi A behurcolt fajok között szerepel a területről leüt tudományra új faj a Physokermes inopinatus, melynek eredete ismeretlen. A behurcolt fajok legjellegzetesebb képviselője a Quadraspidiotus perniciosus, a kaliforniai pajzstetű, a gyümölcsfélék egyik legveszélyesebb kártevője. Ez a faj a magasabb hegyek kivételével az egész területen elterjedt és jelentős egyedszámban fordul elő házikertekben gyümölcsfákon, de természetes biotópokban is. A Bakonyt jellemző színező elem pajzstetű fajok Az európai montán Cryptococcus fagisuga előfordulása a bükkösökre mindenütt jeüemző. Bakonygyepesről előkerült a Parafairmairia gracilis, észak- és közép-európai boreáüs faunaelem, amelynek ez a legdélebbi lelőhelyadata. Hazánkból e helyen kívül csak Bátorligetről ismert. Kelet-mediterrán faunaelem a Sphaerolecanium prunastri, míg közép-európaipontokaszpi faunaelem a Rhodococcus bulgariensis, amely a Nadap meUett csak Csopakról ismert hazánkból. Ez a hely eddig ismert elterjedésének legnyugatibb adata. Meg keU még emh'teni a lucfenyőn élő Physokermes inopinatus fajt, amelynek eddig ismert elterjedése mindössze Csopak és Vonyarcvashegy közé esik. A Bakony-hegység kistájainak kérdése Pajzstetűfajokban leggazdagabbnak a Balaton-felvidék faunakistáj (PAPP, 1968 felosztása szerint) tekinthető, ahol a mediterrán eredetű fajok többsége előfordul, de a változatos növényvüág tág teret biztosít az európai-szibériai fajoknak is. Bár kevés az adatunk a másik négy faunakistáj jeüemzésére, az eddigiek szerint úgy tűnik, hogy azok pajzstetűfajok alapján, egymástól megbízhatóan nem különíthetők el. A fajok tápnövény-kapcsolatai és növényállományok szerinti elhelyezkedése A területen, hasonlóan az ország más részeihez, igen gyakoriak a gyümölcsfákon károsító pajzstetűfajok. A különböző gyümölcsfajokon 13 pajzstetűfaj fordul elő. Leggyakoribbak a Quadraspidiotus perniciosus, Epidiaspis leperii és a Parthenolecanium comi Jelentős számú pajzstetűfaj él a tölgyfajokon is. Hét családhoz tartozó 15 faj került elő. Köztük van három család, amelynek műiden képviselője (1 faj a Planchonia arabidis kivételével) tölgyfajokon él. Jeüegzetes és speciális fajok élnek a fenyőféléken is. A Piceae fajokat 5, míg a Pinus fajokat 4 faj károsítja. Külön figyelmet érdemel a Picea abies-en élő Physokermes génusz. Nincs a világon még egy olyan terület, ahol egy fenyőfajon 3 e nemhez tartozó pajzstetűfaj fordulna elő egyidőben. E helyzet azonban nem túl régen az emberi tevékenység hatására alakult ki. Feltehetően a badacsonyörsi FoUy-féle arborétumba hurcolták be ismeretlen helyről a Physokermes inopinatus-t, amely a Balaton-felvidéken elterjedt és Európa őshonos Physokermes faja kiegészült egy behurcolt fajjal. Csak üvegházi dísznövényeken él a korábban felsorolt hat trópusi eredetű pajzstetűfaj. A lágyszárú növények levelein és gyökerein 20 faj került elő, elsősorban a Pseudococcidae és Eriococcidae családból. A lágyszárnyú szántóföldi növényeken kártevőként is jelentkezhetnek a következő fajok: Phenacoccus hordei gabonaféléken, Trionymus multivorus lucernán és a Lecanopsis porifera is gabonaféléken. A mély fekvésű vízparti területeken kevés faj fordul elő. Jeüemző a nádon élő Chaetococcus phragmitis. A mérsékelten száraz Cynodo-Agropyretum jeüegű füves területekre jeUemzők az Eriopeltis festucae és az Acanthococcus agropyri európai-szibériai sztyeppéi fajok. Az erősen száraz dolomitlejtőkön jeüemző a Thymus fajokon élő Ceroputo pilose lia és a különböző lágyszárú növényeken előforduló Acanthococcus desertus. Az erdőszéli bokros területekre leginkább a Crataegus fajokon élő mediterrán elem a Palaeolecanium bituberculatum, a Lepidosaphes ulmi jellemző, vagy a Rosa sp. fajokon élő Aulacaspis rosae gyakori. A dolomitos területeken levő Fraxino-Quercetumra a Pseudochermes fraxini, az Asterodiaspis variolosa és a Parthenolecanium rufullum gyakori előfordulása jeüemző. A Fagetum áüományra jellemző a montán Cryptococcus fagisuga. A Juniperus állományokra egy faj a Carulaspis juniperi előfordulása jeüemző. A Picea áüományokban gyakori a Paroudablis piceae és a Physokermes hemicryphus, míg a Pinetumok állandó faja a Leucaspis loewi. Fajlista a lelőhelyekkel ORTHEZIIDAE 1. Orthezia urticae (LINN AE A US, 1758): Korábban Gyenesdiásról és SzigÜgetről közölték. Gyűjtéseink során előkerült: Csopak, Achülea sp., Onobrychis sp., 1969. V. 25., Agropyron repens, VI. 10. 9 és tojások, Achülea sp., Artemisia sp., Medicago sp., Onobrychis sp., VI. 15,1972. V. 22, gyepes területen különböző növényekről Nyirádon, 1972. V. 25. 9-ek, Csopak, Centaurea sp., VII. 3., L 2 (L-lárva, a szám a lárva fejlődési fokozatát jelenti), Tótvázsony, Graminaceae, 1973. V. 29. 9, L,. MARGARODIDAE 2. Icerya purchasi (MASKELL, 1878): Korábban Keszthelyről közölték. PSEUDOCOCCIDAE 3. Atrococcus cracens WILLIAMS, 1962: Csopakról korábban közöltük. 4. Boreococcus ingricus DANZIG, 1960: Csopakról korábban közöltük. Carex sp.-ről. béből ismert. 5. Ceroputo pilosella (SULC, 1898): Csopakról és Nyirádról korábban közöltük. Ujabb adatok: Csopak, Thymus sp., 1972. V. 22. 9, L,, Tihany, Thymus sp., 1973. VI. 3, Züc, Thymus sp., 1973. V. 26. 9. 6. Chaetococcus phragmitis (MARCHAL, 1909): Mind Phragmites communis-ról, 1973-ben. Csopak, VI. 12. L,** a , Tihany, VI. 7. L,^, VII. 3. 9. 7. Heterococcus pulverarius NEWSTEAD, 1982: Csopak, Stipa capiUata, 1973. VII. 28. 9. 8. Paroudablis graminis TEREZNIKOVA, 1968: Csopakról korábban már közöltük. Az első hazai lelőhely. Csopak, Agropyron repens, 1971. V. 19. 9, 1972. V. 22. 9, Graminaceae, 1970. V. 31. 9 d. 9. Paroudablis picea (LOEW, 1883): Mind Picea abiesről. Bánhalma, 1973. V. 3, Csopak, 1970. V. 16. 9, 1971. VI.
