Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)

Dr. VERESS MÁRTON: Adatok a dudari ördög-árok barlangjainak morfogenetikájához

3. ábra: ÖTdög-árok keresztmetszet rajzai Abb. 3: Querschnittszeichnungen vom ördögárok Áltektonikus barlangok A hazai irodalomban ezt az elnevezést JAKUCS L. (1971) használja. Ezen elnevezés alatt olyan üregeket értünk, melyeket egymásnak támaszkodó kőtömbök alakítottak ki. Szükségesnek látjuk még az alábbi elnevezés használatát. Maradványbarlangok Azok a barlangok, melyek korábban létezett nagyobb barlangok maradványai, torzói. Barlangmaradványok Az olyan, már üreg jelleggel nem rendelkező, eredetüeg barlang képződmények, melyek mennyezetük beomlásával elvesztették barlang jeüegüket. Az árok mintegy 2 km-es megvizsgált hosszán, a barlangok elhelyezkedése és előfordulásuk viszonylagos sűrűsége alapján úgy látjuk, hogy korábbi kisebb-nagyobb rendszerek maradványaival állunk szemben, legalábbis a barlangok zöménél. A nagy szám lehetővé teszi, hogy morfológiai alapon a fent enüített típusokba soroljuk az árok barlangjait (VERESS M. 1976. I.), melyek bizonyos esetekben genetikai típusoknak is megfelelnek. A típusok minél egyértelműbb elkülöníthetősége végett szélességi indexet képeztünk oly módon, hogy a barlang talpszélességét osztottuk a járat magasságával, a hosszabb barlangoknál több jeüemző ponton is (VERESS M. 1976. II.). így olyan számszerű értékeket kaptunk, melynek alapján az árok barlangjai az egyes típusokba besorolhatók (I. táblázat). Ez a csoportosítás a barlangok egész terjedelmének figyelembevételével történik, de nem szemmértékre, mint eddig, hanem számokkal kifejezve. A besorolást egyébként megkövetelte az is, hogy kis formáik alapján is eltérés mutatkozik az árok barlangjai közt. Az eddigi, főleg alaktani alapon elvégzett besoroláson túl, mi a módszerünk alkalmazása során, ahol lehetséges volt, külön típusba soroltuk a hasonló méretviszonyú, de eltérő származású barlangokat (pl: a csőszerű barlangokat és az áltektonikusokat). A későbbiekben a szélességi index és a kis formák segítségével, de egyéb adatok felhasználásával is törekszünk az egy-egy típusba sorolt, de egyébként különböző fejlődésű barlangok elkülönítésére. Az egyes barlangok szélességi indexei zömmel átlagok, mert a hosszabb barlangoknál több keresztmetszetből számítottunk indexet és ezeket átlagoltuk (IV. táblázat). Számos barlang átmenetet képez, amint azt a részletes adatok mutatják (IV. táblázat) alaktanilag és genetikailag is a csőszerű és hasadékbarlangok között. A korróziós forrásbarlang eredetű üregeknél nincs értelme indexünk alkalmazásának, mert összetettségük miatt növelnék a bizonytalanságot, egyébként jól felismerhetők és az ördög-árokban mindössze néhány fordul elő. A csőszerű és az áltektonikus barlangok indexei ugyan nem különböznek feltűnően, de a helyszínen mindig könnyen megkülönböztethetők. Az a tény, hogy a két legnagyobb példányszámú üregnél, a csőszerű és hasadékbarlangoknál jóval kisebb a szélességi indexek szóródása, mint más csoportoknál, arra enged következtetni, hogy a csoportosítás objektív, és a kialakító folyamat, valamint az ennek eredményeként megjelenő formakincs ok-okozati kapcsolatban áü egymással. Az említett típusok jellemzése A 33 vizsgált barlangból 65% 3-10 méter közötti hosszúságú. Az átlagosnál hosszabbak a csőszerűek és a korróziós forrásbarlangok. A hasadékbarlangok az átlagosnál magasabbak. Amíg a csőszerű barlangok többnyire a völgytalp fölött 10 méterre vagy ennél nagyobb magasságban lévő sziklafalak, szirtek alsó vagy felső részén nyírnak, addig a hasadékbarlangok és kőfülkék a völgytalphoz közelebb található sziklafalakban figyelhetők meg. A csőszerű barlangok szájának a völgytalptól számított magassága észak felé nő. Az áltektonikusok nagyobb relatív magasságban lévő szütes völgyoldalakban fordulnak elő (2. ábra). A csőszerű barlangokat a csoportos megjelenés jeüemzi. Főleg az ördög-gát közelében, attól északra, egy szintben, nagy számban sorakoznak, néhány méterre egymástól. Előfordul esetenként az is, hogy a csőszerűek és a hasadékbarlangok egy csoportban találhatók. AlaprajzUag a legváltozatosabbak a csőszerűek, ahol a rendszerint párhuzamos oldalfalak egyenes, zegzugos és kanyargós lefutásúak lehetnek, de az utóbbi kettő nem határolható el élesen egymástól. Ugyanakkor a hasadékbarlangoknál az alaprajz mindig egyenes vonalú, de az oldalfalak nem párhuzamos lefutásúak, az üreg hirtelen beszögellésekkel elkeskenyedő. Az áltektonikusok nem egyenes alaprajzúak, előfordulnak közöttük párhuzamos oldalfalúak is. A kőfülkék félkör, féleüipszoid alaprajzúak. Csak á csőszerű barlangok elágazóak, de ezek sem minden esetben (a korróziós forrásbarlangokat nem számítva). A csőszerűek között előfordulnak járna ta tlanul elkeskenyedők, omladékban, szálsziklában vakon végződök. Utóbbi jellemzi a többi típust is, kivéve az áltektonikusokat, ahol a két bejárat a jeUemző. Az üreg belső keresztmetszeténél tágasabb bejárat csak egyes csőszerű barlangoknál különíthető el. Oldalnézetben a csőszerű és gyakran a hasadékbarlangoknál is az aljzat