A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Nagy László: A tűzikutya és a holdidol kérdése

féle papi rend képviselői végezték erre a célre épített szent helyen, hanem az urnamezó's kor tűzikutyáinak és holdidolainak eddig csak lakógödrökben valóéló'f

ordulásábólkövetkeztetve, maguk a termékenységben közvetlenül érdekelt családok tagjai. így nem feltétlenül mindenütt kellett, hogy alkalmazzák a termékenységi varázsszertartásban az asztrális, szoláris agyagpLsztikákat, legalábbis azok beillesztését a tűzikutya-föld testébe. Hiszen nem egy ránk maradt példányon hiányoznak az ehhez szükséges nyílások is. Ilyen esetben fejezték ki az ,ég és a föld nászát' a tűzikutyák testébe vésett napjelképekkel, körökkel, korongokkal, meanderekkel, spirálisokkal, nem egyszer a termékenyítő' hatás fokozásaihoz minden oldalukon, multiplikálva, vagy a termékenyítő', meleget árasztó égi fény hatásának eró'sítése érdekében a mellettük végzett tüzelés helyett, világító mészfehér festéket, később a hallstatti korban csillogó szurokbevonatot alkalmazva. Néha több ilyen mágikus eljárást együtt. Számos példány felsó' részének fekete, helyenkint kormos elszínezó'désébó'l olyan áldozati cselekményekre is következtethetünk, amelyet a földet megtermékenyítő' ég szellemeinek mutathattak be jóindulatuk megnyeréséért a föld termékeinek inkább csak jelképes elégetésével. Valószínű, hogy e néhány kis darab áldozati termény számára mélyítették be néhány tűzikutya hátába a legtöbb kormos lerakódást tartalmazó vályúszerű mélyedéseket (36, 37), és ezt a célt szolgálhatták egy sághegyi tűzikutya felső sarkain levő, belül fekete foltos kis csészék is (38.). Ilyen értelemben a tűzikutya földjelképek egy része valóban oltárnak is tekinthető. Egyébként mint ismeretes, a legrégibb és legegyszerűbb oltár a föld volt, vagy a földből épített halom. Elképzelhető, hogy ennél az áldozati szertartásnál használhatták a napdiszkoszt és sugaras napkorongot ábrázoló nyeles agyagkanalakat is. Talán velük tehették a tűzikutya-földoltár hátára, annak vályújába, vagy az említett csészécskékbe a jelképes áldozati terményt, esetleg ugyancsak analógiás varázslásként belőlük csepegtették rájuk a tüzet eloltó, szükséghez képest a szárazságot megszüntető jótékony esőt. Ha elfogadjuk a tűzikutya földet jelképező szerepének hipotézisét a termékenységi varázslás szertartásában, érthetővé válik, hogy miért hiányzik a békásmegyeri temetőből, jóllehet bőven tartalmaz más hasonló értelmű és számos feltételezésünk szerint a tűzikutyával kapcsolatos rítusban lényeges szerepet játszó szakrális tárgyat. Valószínű, hogy a kor hitvilágának megfelelően a holtak lelkeinek azért nem volt szükségük megtermékenyülő, számukra új életet hozó, új testbe költözést biztosító tűzikutya-föld jelképre, mert hiszen maguk is földben tartózkodtak. A hamvaikhoz helyezett szakrális agyagplasztikák kedvező hatása rájuk nézve a valódi föld által, ennek jelképe nélkül is érvényesülhetett. Ám ez a feltevés Magyarországon csak az urnamezős korú temetőkre vonatkoztatható. A következő hallstatti korban, mint a soproni temetőkben, megtaláljuk őket sírokban is. A kor embere, úgy látszik, már halottai számára is lehetővé kívánta tenni a holdidolok olyan új életet fakasztó hatását, mint amilyet azok a velük művelt termékenységi mágia által az élőknek is biztosítottak. Számos jel arra mutat, hogy a kalenderbergi D típusú holdidoloknak továbbra is a föld-jelkép szerepét szánták az ég és a föld nászában. A feltételezett szertartás urnamezős korú, fogantyús, nyeles agyagplasztikái hiányoznak ugyan a hallstattkori temetőkből és telepekből, megmaradtak azonban a jellegzetes napjelképek, korongok, rozetták reliefszerü ábrázolásai a holdidolok testén, sőt a mozgó nap jelképeinek a küllős kerekeknek a beillesztése a felmagasodó nyak és a hát közé, a támasztólécek helyén. (X, 9, 48 a-b.) Mi más ez, mint az ég és a föld egyesülésének mágikus képe. Igen valószínű, hogy az önálló, átlyukasztott perselyű kerékleletek, ismerve a kor hitvilágának előzményeit, szintén inkább lehettek mozgó napot jelképező amulettek, mint Kyrle és követői véleménye szerint az agyagholdidolok nagyméretű, romlandó anyagból készült, kocsiztatható mintái létezésének bizonyítékai. Az urnamezős kor C

2 típusú tűzikutyái, C

3 típusú holdidoljai és a hallstattkor D típusú holdidol-változatai között a legszembetűnőbb különbség, értelmezésük szempontjából, az állatfej-ргоromokban mutatkozik. A korábbi sematikus nőstény bovida fejeket hímállatok, a bika és leggyakrabban a kos fejei váltották fel. Ez a különbség azonban nem változtatta meg a termékenységi varázslás célját, csupán annak mágikus eszközeit módosította. A megtermékenyülő földanyajelképek helyett a hímállatok jelképeinek alkalmazásával a megtermékenyítő erő hatását kívánták fokozni. Azt, hogy a magyarországi hallstattkorban is a bikát földet megtermékenyítő napállatként képzelték el és alkalmazták, igazolhatja az egyik Sopron-károlymagaslati idol bikafejének homlokára karcolt, ugyancsak ősi napjelkép, a kereszt (XV, 7.). A kalenderbergi típusú néhány holdidol felső részein megfigyelhető koromnyomból, fehér mészszerű és csülogó, átégett szurokjellegű bevonatból arra következtethetünk, hogy ezekkel a mágikus eszközökkel rajtuk is erősíteni kívánták a nap melegének, az ég fényeinek termékenyítő hatását. A korszak holdidoljainak a termékenységi áldozatokban oltárjellegű szerepük is lehetett. Erre utal a soproni urna áldozati jelenetének oltárábrázolás (GALLUS, 1934, 15, XVI. t. 2. ábra). Bár inkább hasonlít nemesfémrúd formájú, szarvacskákkal is ellátott tűzikutyához, mint hallstattkori holdidolhoz. Rajtuk egyébként nem találtuk már semmi nyomát a jelképes áldozati termények befogadását szolgáló vályúcskáknak és csészécskének. Lehet azonban, hogy az utóbbi szerepét a jellegzetes hallstattkori tűzikutyatálak peremén lévő csészécskék vehették át. Jelképes kis terménymennyiség befogadására ezek is alkalmasak lehettek. Leginkább feltételezhető a hallstattkori holdidolok egy részének oltárszerű rendeltetése a Sopron-várhelyi 131. sírban megfigyelt lelökörülmények alapján (PA

ТЕК, 1972, 212.). Itt egy holdidolos tál mellé helyezett kis tálakban égethették el az áldozati terményeket, miközben az urnamezős kor hagyományának megfelelően magában a holdidol táljában, közvetlenül a holdidol mellett is tűz égett, valószínűleg szintén a megtermékenyítő nap melegének fokozása érdekében. Az áldozatnak, vagyis a termékenyítő erők jóindulata megnyerésének célja tehát ebben az időben is a megtermékenyülés előmozdítása, sepulchrális vonatkozásban a halott lelke mielőbbi új testbe költözésének a siettetése lehetett. 68