A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Nagy László: A tűzikutya és a holdidol kérdése

e két kérdésre a magyarországi tűzikutyák meg holdidolok korszakainak hitvilágából, távoli régészeti analógiákat, vallástörténeti, etnológiai párhuzamokat csak ehhez kapcsoltan véve segítségül. Ám ennek a módszernek az alkalmazását is megnehezíti az a körülmény, hogy olyan kultikus leletanyag, amelyből a kérdéses hitvilág rekonstruálható volna, éppen a legtöbb tűzikutyát és holdidolt adó magyarországi telepekről nagyon kevés áll rendelkezésünkre. Van azonban egy HA

2 — HB korú urnamezős temető, a békásmegyeri, amely ugyan mint a többi korabeli temető, éppen tűzikutyát és holdidolt nem tartalmaz, de ahhoz a Békásmegyer-Vízműtelepi terület urnamezős korú lakótelepéhez tartozik, amelynek gödreiből több Bj típusú tűzikutya és C

3 típusú idol került elő. (VIII, 6-7, X, 2-4.). Ennek a temetőnek gazdag kultikus leletanyagából nemcsak a korabeli hitvilág sok vonatkozására következtethetünk, de vannak olyan leletei is, amelyek e hitvilágon belül némi fényt deríthetnek a tűzikutyák és holdidolok szakrális rendeltetésére és - egyelőre legalább hipotetikusan - a velük kapcsolatos szertartásra is. Sajnos a nagy kiterjedésű, korábbi bronzkori sírokat is tartalmazó temető anyaga még nem publikált, feltárása Schreiber Rózsa vezetésével ma is folyik. Urnamezó's részének korát és jellegét egy vallástörténeti szempontból jelentős síredényeinek rajzával és néhány, mondanivalóm szempontjából fontos in situ fényképpel dokumentálom. A temető ásatását e tanulmány írója 1961-.ben kezdte el és több éven át folytatta. Az első 110 sír kultikus leletei alapján kialakított felfogását az itt eltemetett nép hitvilágáról és a tűzikutyák meg holdidolok rendeltetéséről először 1965. április 27-én tartott előadásában ismertette (NAGY L. Az urnamezős kor hitvilágának emlékei Békásmegyerről.). A békásmegyeri temető kultikus leleteiből következtetve a termékenység előmozdítása, az emberi jólét biztosítása lehetett a hitvüág legtöbb szakrális eszközének rendeltetése, a velük végzett mágikus rítus célja, sepulchrális alkalmazásuk ennek egyik vetülete. Új életet fakasztó kultikus eszközként tehették a sírba a temető úgyszólván minden figurális ivóedényét. így a madár alakú, galamb formájú askost (39.). Bizonyára nem véletlen, hogy a sírokban olyan egyfülű kis korsó mellé helyezték őket, amelyben tojás is volt (40 a-c), mintegy hangsúlyozva a madár alakú askos, meg a tojás rokon kultikus értelmét, fokozva életet adó mágikus hatásukat. De több tojás előkerült edényen kívül is, gondosan a kerámia mellékletekhez téve (40 d.). Az egyik töredékes vadlibatojás héjának belső oldalán a Magyar Természettudományi Múzeum ornitológiai osztályának vezetője Horváth Lajos, aki a tojásleleteket meghatározta, a kikelt madár csőrkörmének karcolatait is felfedezte, ami kétségtelenné teszi, hogy nem a halott túlvüági életének, hanem a lélek új testet öltése mágikus eszközének szánták. Ismeretes, hogy a tojás sírba helyezésének szokása tovább élt a római meg a népvándorláskori temetőkben és kozmogóniájában több nép a világ keletkezését is tojásból, a vüágtojásból képzelte el (LECHNER, 1952, 123-130). Rokon értelmet tulajdoníthatott a temető népe a feltűnően nagy számban előkerült úgynevezett ,csizmaedényeknek'. Kisebb-nagyobb tál alatt lábbelit ,csizmát' ábrázolnak. Majdnem kivétel nélkül jobblábasok. Közülük csak az egyik nagy tálja zárt fenekű, a többi nyitott alja közvetlenül kapcsolódik az üres szárhoz és a lyukas orrú lábfejhez. (42.) Nyilván olyan mágikus célt szolgáló, rhyton jellegű edények voltak, (KARO, 1927, 134-135, SVOBODA-CONCEV, 1956, 9-113.) amelyekből e lyukon keresztül egyfajta italt ittak, esetleg folyadékot csöpögtettek, a zárt fenekű csizmaedénytálból valamilyen ételt fogyasztottak, abban a hitben, hogy a lábbelinek tulajdonított egészségbiztosító erőt átveszi a folyadék és az étel, amit tartalmaz (FORRER, 1942, 6178.). Életet adó, termékenységet biztosító képességet tulajdoníthattak a sírba helyezett tojásdad alakú kavicsoknak. Többfelé és nem egy korban kapcsolódtak efféle hiedelmek a „petra genetrix"-hez. Ischer T. szerint a svájci cölöpépítmények nyírfakéregbe pakolt kavicsainak ugyanaz lehetett az értelme, mint Űj-Guineában a bennszülöttek varázsköveinek. Az új-guineaiak a köveket szintén háncsba burkolták, a föld elvetésekor elásták és csak aratáskor szedték ki. Hitük szerint a kavicsokban rejlő varázserő mozdítja elő a jó termést. Háncscsal azért burkolták be, hogy a termékenyítő erő el ne illanjon. Maringer feltételezi, hogy a kavicsba burkolás szokását már a neolitikus paraszt is sokfelé ismerhette, emlékeit azonban csak a cölöpépítmények konzerváló rétegei őrizhették meg. Wilke ugyanilyen értelemben foglalkozott az egyes dolmenterületeken talált azili festett kavicsokkal (WILKE, 1913, 160-163, MARINGER, 1956, 284. - Maringer tesz említést Ischer eredményeiről -, HEILER, 1961, 34-37.). A békásmegyeri temető dunakavicsain már nyomát sem találhattuk a beburkolásnak. Az azonban kétségtelen, hogy nem a betöltés anyagával kerülhettek a sírokban. Körülöttük a talaj nem volt folyami hordalék. Gondosan elhelyezve találtuk kalcinált csontok között a sír fenekén (4L), sőt urnába téve számos agyagból formált asztrális szimbólum között (44.). Társultak kagylóhéjakkal is. Az egyik sírban két darabot helyeztek kagylóhéjba. A kagyló a benne levő két kaviccsal félreérthetetlenül utal a kettő együttes értelmére, utánozva e kombinációval a termékenyítő, új életet biztosító herét (41. b.). Életet fakasztó, termékenységet biztosító mágia eszközei, nem csupán díszítmények lehettek az agyagedényekbe nyomott bronzszögek. Nagy részüket ma már zöld rozsda fedi, legtöbbjük elenyészett, a feltáráskor elmorzsolódott, csak a helyük volt konstatálható, de sírba tételkor még aranyként ragyoghattak. Ilyen szögeket figyelhettünk meg tálon (43.), urnán, ún. ,szoptató edényen', csizmaedényen és gyantagolyón. A sír sötétségében az életet fakasztó és tápláló ég, főként persze a nap fényét idézhették. Bizonyára nem véletlen, hogy az itáliai edényeken napszimbólumok, keresztek, meanderek formájában is jelentkeznek, akárcsak a jugoszláviai, csöngei és a gemeinlebarni urnák rokon fémszalagból formált mintái. (GHIRARDINI, 1897. 21. ábra, STIERNQUIST, 1962-1963, 143-144 és 5. ábra, DUNGEL-SZOMBATHY, 1887-1903, 65. és 53. ábra. Ld. még MÜLLER KARPE, 1948, 7. t. és 1957, 1, 21, 53 t., BEHRENS, 1936, 73 és 1. ábra, MEHRHART, 1942, 26.) A magyarországi urnamezős kor hitvilágának Hoernes kifejezésével élve ez az „uranotropizmusa" (HOERNES, 1909, 587-589.) páratlan leletegyüttesekben nyilatkozott meg a békásmegyeri temetőben. Az egyik sír urnája valósággal tele volt velük (44.), két másik sírban az edények mellett találtuk, illetőleg az edények alatt, a sír fenekén. E leletegyüttesen mind agyagplasztikák, különböző formában a napot, holdat, a csülagokat és azok sugarait ábrázolják (45.). Nem voltak felfüggeszthető amulettek. Alsó részük közepéből kiálló rövid fogantyújuk kézbe vételre tette alkalmassá őket. A napjelképek úgyszólván minden változatát képviselik. Vannak közöttük sima napdiszkoszok, sugárkoszorús napkorongok és mozgó napot szimbolizáló küllős kerekek. (DÉCHELETTE, 1909. I. 305-357, 'ALVIELLA, 1956, 51, KÜHN, 1952, 164-168, BURGSTALLER-LAUTH, 1965, 355-356, HEILER, 1961, 51.). Talán az egész égboltot fejezték ki így összes fényforrásaival, talán az egyes égitesteknek a termékenységi mágiához éppen szükséges fázisait. Ez utóbbira enged következtetni az a sajátságos diszkosz, amelynek széléből csupán egyetlen plasztikus sugár lövell ki (45 g.). A tavaszi nap első zsendítő sugara lehet, a tél elmúltával felkelő napé, (V, 3-5) amelynek egyes vallásokban külön isteneik voltak. Vagy a mindig hőn óhajtott hajnalpíré? (WILKE, 1923, 142-145.) Hiszen a diszkosztói függetlenített, önálló sugárnak is megtaláltuk két plasztikus fogantyús példáját (45 a.). Azt, hogy ez az idom valóban egyetlen napsugarat ábrázolhat, egy dél-tiroli La Tène bronz melldísz is tanúsíthatja (ORGLER, 1877, 112, 1. ábra) Cavedinéből való és a négy naplovat ábrázolja. A lovakról láncon napkorong, széleiről csizmaamu66