A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Müller Róbert: A Keszthely-fenékpusztai erőd északi kapujának feltárása 1971-ben

peremdarab (ltsz.: 72. 174, 86., VIL t. 10.) megerősíti az V. századra való keltezést. Az árkot az V. században a felső járófelület elkészítésekor temették be. így a temetkezés is csak az V. század közepe után indulhatott itt meg. Az előbbiekben ismertetett ásatás során az erőd építésétől elpusztításáig, a IV-től a IX—X. századig találtunk leleteket, de az anyag elég kevés. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy éppen az erőd legexponáltabb helyén, a kapuban és környékén bolygatatlan rétegsorokat találtunk, amelyek értékes adatokkal szolgálhatnak az erőd építésére, életére, periódusaira. A szegényes leletanyag alapos értékelése és az erődben folytatott ásatások anyagának összehasonlító vizsgálata alapján végezhető el csak ásatásunk összefoglaló feldolgozása. A lehetőségekre egy előadásban már rámutatunk.

4 JEGYZETEK 1. A leletanyag döntő többsége kerámia. Tekintve, hogy dolgozatunk csak ásatási jelentés, nem foglalkozunk részletesebben a típusok és a keltezés kérdéseivel. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a kora- és későrómai anyagot S€HÖRGENDORFER, A.: Die römerzeitliche Keramik der Ostalpenländer (BrünnMünchen-Wien 1942) es BONIS É.: Die kaiserzeitliche Keramik von Pannonién. DissPann II. 20 (1942) könyvei alapján határoztuk meg. A polírozott felületű vagy besimított díszítésű, többnyire világosszürke vagy kékesszürke kerámia általánosnak mondható az V. századi germán (pl. CSALLÁNY D.: Archäologische Denkmäler der Gépiden im Mitteldoaubecken. Bp. 1961.) és a késő szarmata anyagban (PÁRDUCZ M.: A szarmatakor emlékei Magyarországon. I—

III. Bp. 1941-1950). A provinciában a IV. század legvégén jelent meg ez az anyag, általában a 380 utáni betelepítésekkel hozzák kapcsolatba (pl. NEUMANN, A.: Forschungen in Vindobona 1948—1967. I. Der römische Limes in Österreich, XXIII. Wien, 1967. 56.). Akárcsak Fenékpusztán a besimított és rácsmintás kerámia együtt fordul elő a mészszemcsékkel soványított, sötétszürke vagy fekete kerámiával pl. a marosszentannai temető anyagában (KOVÁCS I.: A marosszentannai népvándorláskori temető. Dolgozatok az erdélyi N. M. Érem- és Régisétárából. 3 (1912) 332-334). Ezért a két anyagot egykorúnak tekintettük. A későnépvándorláskori anyagot a D-i erődkapunál feltárt temető (Cs. SÓS. Á.: Das frühmittelalterliche Gräberfeld von Keszthely-Fenékpuszta. ActaArchHung 13 (1961) 247-305. ill. HORVÁTH LÁSZLÓ és MÜLLER R. közöletlen ásatásának) kerámiája alapján kelteztük. 2. Ennek ellentmondani látszik, hogy az eddigi római kocsirekonstrukciók legfeljebb 1,80 m körüli tengelyszélességet adnak meg, és a néprajzi anyagból ismert analógiák sem szélesebbek. Mint majd a III. járószint küszöbénél látni fogjuk, a kopásnyomok alapján ott csak 1,30-1,40 m széles kocsikkal számolhatunk. 3. A RADNÓTI A.-féle ásatás egyik rajzán nagyon jól látszik, hogy a Ny-i erődfalnál feltárt toronyban az alsó járószinteknél ugyanilyen árokszerű mélyedést találtak, amely a torony fallal párhuzamosan futott. 1972-ben az É-i erődfalnál, az ÉNy-i saroktorony melletti torony feltárásánál ugyanezt figyelhettük meg. Bár ott is több járószinten megtaláltuk nyomát és rendeltetését nem sikerült meghatározni, bizonyos, hogy csak a legalsó járószint életében játszhatott szerepet, a felső rétegekben csak azért jelentkezett, mert a betöltés megsüllyedt. 3/a. Müller R.: V. századi bronzművesműhely maradványai Keszthely-Fenékpusztáról. ArchÉrt. 105 (1978) 11-29. 4. A Keszthely-fenékpusztai erőd története az É-i erődfal 1971-72. évi kutatása alapján. Előadás a fiatal történészek IV. konferenciáján, Sopron, 1973. Megjelenik a Soproni Szemle Könyvei II. kötetében (sajtó alatt). DIE ARCHÄOLOGISCHE ERSCHLIESSUNG DES NORD-TORES DES BEFESTIGUNG VON KESZTHELY-FENÉKPUSZTA IM JAHRA 1971. (AUSGRABUNGSBERICHT) In der spätrömischen Befestigung von Keszthely-Fenékpuszta leitete der Verfasser im Jahra 1971 die Ausgrabung des Nord-Tores und die teilweise Erschliessung des Rundturmes westlich vom Tor. Der vorliegende Bericht folgt dem Verlauf der Ausgrabung: Beschreibung der Mauernreste, der Fussbodenniveau's, der Brand- Verwüstungs— und Schutt schichten und des Fundmaterials. Mit zwei Blöcken wurde der viereckige innere Torturm erschlossen. Die Mauernreste waren verhältnissmässig gut erhalten. Die Innenseite der Mauer Wurde mit grossen Q uadersteinen erbaut, ein Teil der untersten Reihe blieb an der Originalstelle. Die Grundmauer des Torturmes und der Nordmauer sind nicht zusammengebunden, die letztere wurde früher erbaut. Nach dem Aufbau des Torturmes konnte die Befestigung durch drei Tore geschützt werden. Hier fander wir vier Bodenniveau's. Das Turminnere wurde nur teilweise erschlossen, damit die Möglichkeit einer Kontrollgrabung erhalten bleibt. Das Fundmaterial war arm, ermöglichte nicht die genaue Datierung der einzelnen Gehflä chen. In den ersten zwei Brand- und Schutt schichten kamen nur früh- und spätrömische Keramikfragmente vor. Die zweite Vernichtung des Turmes kann mit der Belagerung der Befestigung in der Mitte des V. Jahrhunderts in Zusammenhang gebracht werden. Der dritte Fussboden wurde mit auf Polsterhölze gelegten Brettern bedeckt. Ähnlicher Fussboden wurde auch im Horreum nach dem Brand in der Mitte des V. Jahrhunderts errichtet. Der zum mittleren Tor gehörende Schwellenstein blieb „in situ". Dieser Fussboden wurde mindestens einmal erneuert. Am Ende dieser Periode, wahrscheinlich in der ersten Hälfte des VII. Jahrhunderts fiel die Befestigung wieder zum Opfer einer Belagerung. Die Holczschwelle des innersten Tores wurde nämlich vor dem Kampf ausgehoben und das Tor von innen mit acht Pfosten befestigt. In den Pfostenlöchern wurde Asche und Holczkohle gefunden. Der Turm brannte erneut ab. In der letzten Periode wurde die Gehfläche wieder mit Brettern bedeckt. Das Dach wurde nach Norden, also nach aussen auf römische Art mit tegulae und imbrices bedeckt. Eben weil nur ein Teil des Turmes auf römische Art bedeckt wurde, glauben wir nicht, dass diese Dachziegel im IX. Jahrhundert verfertigt wurden, wir denken eher, dass die an den inneren Bauten übriggebliebenen spätrömischen Dachziegel hier secundär verwendet wurden. Die innere Seite bekam ein Strohdach. Der Turm und die ganze Befestigung wurde Wahrscheinlich am Anfang des X. Jahrhunderts durch die landnähmenden Ungarn endültig verwüstet. Westlich vom Befestigungstor haben wir mit zwei Graben ein Teil des äusseren Rundturmes erschlossen. Hier fanden wir sechs Gehflächen. Das unterste Fussbodenniveau ist mit dem Bau des runden Turmes gleichaltrig, also hier fanden wir keine Spuren eines früheren hufeisenförmigen Turmes. Gut kann man datieren die Zerstörung aus der Mitte des V. Jahrhunderts. Damals wurde die 3. Gehfläche benützt, in der zwei Getreidespeicher vertieft wurden. Bei der Herrichtung des vierten Fussbodenniveau's wurden diese mit Brandschutt aus dem Befestigungsinneren ausgefüllt. Neben Keramik und Eisengegenstände fanden wir hier die Reste einer Bronzewerkstätte (Anm. 3a.). Die vierte Gehfläche ist gleichaltrig mit der dritten, die sechste mit der vierten Gehfläche des Torturmes. Der Rundturm brannte also zwischen der ersten Hälfte des VII. Jahrhunderts und dem Anfang des X. Jahrhunderts noch zweimal aus. Westlich vom Rundturm, ausserhalb der Befestigungsmauer stiessen wir auf Gräber. Mit dem III. Block legten wir acht Gräber frei. Das 7. Grab war ein früheisenzeitliches Urnengrab, die übrigen waren Skelettgräber. Die ärmlichen Beigaben machen eine pünkliche Datierung nicht möglich. Der interessanteste Fund ist eine vögeiförmige Fibel die in der spätrömischen Zeit hergestellt wurde. Da die Skelettgrä ber alle in die, nach der Zerstörung in der Mitte des V. Jahrhunderts verfertigte Aufschüttung vertieft wurden, stammen die Gräber frühestens aus der zweiten Hälfte des V. Jahrhunderts. Anschrift des Verfassers: Dr. Müller Robert Balatoni Múzeum H-8360 Keszthely Múzeum u. 2.