A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Müller Róbert: A Keszthely-fenékpusztai erőd északi kapujának feltárása 1971-ben

falsík már áldozatul esett az eróziónak. Ezen a részen tehát még vízszintes lehetett a felszín a római korban (kb. 112,00 m magasságú), hisz a megmaradt alapozás alja megfelel az eredeti magasságban megmaradt felszínnél mért alapozások aljának (az É-i eró'dfal alja a 2. árokban 111,27 m magasságú, az É-i kaputorony Ny-i fala 111,14 m A. f. magasságú, a 3. árokban a torony indulásnál 111,22 m magasságú). A humusz és a szűz talaj között komolyabb pusztulásréteg, épülettörmelék nem figyelhető' meg. Ezt a részt tehát már a középkorban, a Balaton XVII-XVIII. századi magas vízállása és a terület alámosása előtt kibányászhatták. 6. árok. Ezt a magasabban fekvő terület ÉK-i sarka közelében jelöltük ki. Megközelítően É-D irányú 14 m hosszú, 1 m széles árok. Legmagasabb pontja 1 m-re az árok D-i végétől 113,05 m magasságú, É-i vége 108,02 m magasságú. Árkunk nem volt teljesen merőleges az É-i erődfalra, ezért annak belső síkját az árok D-i végétől 5,40 m, ill. 5,62 m távolságra találtuk meg. Ez azt jelenti, hogy ha minimálisan is, de az erődkaputól K-re az É-i erődfal kissé megtörik D felé. Ezt a törést már a Barkóczi L. által készített térkép is feltünteti. Az 5. árokban megfigyeltekhez hasonlóan itt is csak háromszög alakban maradt meg a kiszedett fal árkának nyoma. Az alapozás alját és a belső falsíkot találtuk meg. Itt is 2,55 m széles fallal számolva, a külső falsík alja a mai felszín fölé esik. Az alapozás alja 110,79 m magasságú. Ez a legmélyebb a beszintezett 7 alapozás közül. Az eltérés azonban nem olyan nagy, hogy ebből arra következtessünk, hogy a római kori felszín a maihoz hasonlóan É felé lejtős volt itt. Alig 50 cm a különbség a 45 m-re lévő 5. árokban talált toronyfal és az árkunkban mért erődfal alapozásának alja között. A belső kaputorony két fala közötti különbség is 15 cm. Az árokban a humusz és az érintetlen agyag közé É felé vastagodó habarcsos, épülettörmelékes réteg ékelődik. Az árok aljában, iszapos agyagba ágyazódva nagyobb köveket is találtunk. Ez a falszakasz tehát csak a XVIII. században vagy azután lett kibányászva. Az árok D-i végében (tehát már az erődfalon belül) 2 m hosszan nyúlt be egy sárga agyagtapasztás 111,83 m magasságban. Ezt egy nagyobb és két kisebb cölöplyuk törte át. A tapasztás felett fekete, faszenes réteg húzódott, amely É felé túnyúlott a tapasztáson. Az égésrétegben és felette a következő kerámiatöredékek kerültek elő. Egy barna edény eddaltöredéke megközelítően függőleges seprűs díszítéssel, korai római. Téglaszínű, kívül mázas kancsó feneke (f. átm.: 6,5 cm), és egy szürke késő római jellegű oldaltöredék. Ezenkívül egy erősen korrodálódott, ívelt élű, egyik végén hegyes, másik végén szűkülő töredékes vastárgyat találtunk. H: 6,3 cm, legn. sz: 2,1 cm, valószínűleg honfoglaláskori nyílhegy darabja (ltsz:72. 157. 4., IV. t. 10.). Itt mondunk köszönetet Soproni Sándornak, hogy felhívta figyelmünket heténypusztai ásatásainak eredményeire. A fenékpusztaihoz hasonló késő római erőd 1970-71. évi feltárása során a kerek tornyok alatt korábbi, patkó alakú tornyok alapozásárkait figyelte meg. Ennek a lehetőségnek az ellenőrzésére jelöltük ki az É-i erődkaput ÉNy-ról védő kerek torony belsejében a 7. majd a 8. árkot. A toronybelsőben viszonylag jó állapotban maradtak meg a járószintek. A torony közepén az erőd megépítését megelőző járószinten kívül még 5 járófelületet különböztethettünk meg. 7-8. árok. Az erődfallal párhuzamosan, attól 2 m-re jelöltük ki, 10x2 m-es. A 8. árok L-alakú, egyik része csatlakozik a 7. árok É-i falához az árok K-i felében, másik ága merőleges rá. (13. kép). 11. kép. A kerek torony falazásának rekonstrukciója a 7. árok É-i falában felvett metszet (A-B) alapján. Abb. 11. Rekonstruktion des Mauerwerks des runden Turmes auf grund des Schnittes (A-B) in der nördlichen Mauer des 7. Grabens. A toronyfal ívelt alapozásárkát a 7. árok K-i végétől 4,625,48 m távolságra találtuk meg. Nagy részét kibányászták. Ny-i (külső) fele azonban 112,56 m A f. magasságig megmaradt. Itt jól meg lehetett figyelni, hogy a kerek tornyoknál, akárcsak a belső kaputoronynál az alapozás szélesebb volt a felmenő falaknál. Ez a kiugrás azonban egy szinten volt a toronybelső legkorábbi járószintjével és az erőd építésekor létrehozott külső járószinttel (112,16-112,21 m) is. Valódi lábazatról beszélni tehát nem lehet (11. kép). A megmaradt falrész külső fele 112,08-112,18 m magasságú, 70 cm széles. Ez nem azt jelenti, hogy az alapozás ennyivel volt szélesebb a felmenő falaknál, mert a külső falsíkot az alapozás felett quaderkövek alkották. Ezeket az utolsó darabig kibányászták. Nyomaik azonban megmaradtak, és ebből megállapítható, hogy a quaderek kb. 36-40 cm szélesek voltak. Az alapozás így 25-30 cm-rel volt szélesebb a felmenő falnál. A felmenő fal szélessége kb. 2,30 m, az alapozásé kb. 2,55 m, ugyanannyi, mint az É-i erődfalé. A kibányászott alapozásárok alját 111,25-111,26 m magasságban értük el. Ez a 3. és 5. árokban talált falak mélysége közötti érték. A 3., 5. és 7. árok adataiból ellenőrizhetően kiszámítható a torony pontos belső és külső átmérője. Már az 5. árokban talált alapozásárok kapcsán megjegyeztük, hogy ez a torony nagyobb, mint a D-i kaput védő tornyok. A belső átmérő itt 9,20 m, a külső átmérő 14,30 m. 1971-ben újra feltártuk a D-i kaput és környékét, ahol a kerek tornyok megfelelő adatai: 8,80 m és 13,80 m. A toronyfalon kívül észlelt járószint (13. kép) közvetlenül a szűz talajra került. Az 1-2 cm vastag réteg habarcsos anyagú. A járószint felett 37-54 cm vastagon épülettörmelékes föld helyezkedett el. Benne égésrétegek nem figyelhetők meg. Az állati csontok és a kerámiatöredékek (ltsz.: 72. 172. 2., 8., 16., 24., 26., IV. t. 11-15.) arra mutatnak, hogy az erőd belsejéből hordták ki ezt a földet az egyik pusztulás után. A kerámiaanyag jellege arra mutat, hogy ez a feltöltés az erődbejárat 3. járószintjével azonos időben készült. A feltöltést 112,70-112,58 m magasságban egy kövekkel és téglatörmelékkel vegyes habarcsos szint zárja. A járószint É felé lejt. Ezt a szintet használhatták az erőd végső pusztulása idején is, amit a járószinten talált hullámvonallal díszített kerámiatöredék is bizonyít. A felső járószint és a humusz között jellegtelen római kori darabok mellett egy IX. századi, tölcsér alakú talpas edény fenéktöredékét találtuk meg (ltsz.: 72. 172. 27., IV. t. 16.). 139